A nagyember és a vírus

1 hét 2 nap ago

A 19. század második felében az amerikai iparvállalatok alacsony hatékonyságának az egyik okát egy gyakorló mérnök – F. W. Taylor, akit nem mellesleg a tudományos munkaszervezés atyjaként tartanak számon – a nem megfelelő szervezési, vezetési, irányítási módszerekre vezette vissza. A korabeli tulajdonosok rendszerint megfelelő szakmai ismeretek és felkészültség híján, szemmérték, egyéni képességük és belátásuk alapján próbálták a gazdasági szervezetekből a legtöbbet kicsikarni. Rendszerint sikertelenül. A nagyember típusú vezetők ideje lejárt – ismerte fel kísérletei nyomán Taylor, majd fogalmazta meg javaslatait a „Tudományos vezetés alapelvei” című munkájában.  Ebben kiemelte, hogy az átlagemberek jól megszervezett csoportjával egyetlen nagyember típusú vezető sem veheti fel a versenyt. Az ipari üzemekben a vezetés professzionalizálódása, az ágazati és a funkcionális feladatok elválasztása, valamint a végrehajtók érdekeltségének megteremtése látványos hatékonyságnövekedést eredményezett, s egyben iránymutatásul szolgált a jövő számára.

A modern állam gépezete sem nélkülözheti azokat a szervezési, vezetési, irányítási módszereket és tapasztalatokat, melyek más társadalmi alrendszerekben (gazdaság, kultúra, oktatás stb.) már elfogadottá váltak. Különösen igaz ez nagyobb társadalmi kataklizmák idején, amikor a különböző intézményeknek, s azok vezetőinek szokatlan, rendhagyó kihívással kell, hogy szembe nézzenek.

Legyen szó bármilyen természeti vagy társadalmi katasztrófáról (gazdasági válság, klímaváltozás, járvány, stb.) a helyzet rendkívülisége kibillenti a megszokás, a rutin reflexszerű gyakorlatát, s új válaszokat, reakciókat követel a probléma kezelésére, megnyugtató megoldására.  Ez az a kivételes pillanat, amikor éles fény vetül a szavak és tettek, az ígéretek és a valóság távolságára. Cselekedni kell, itt és most.

Az egyes társadalmi alrendszereknek (gazdaság, egészségügy, oktatás, jog, stb.) eltérőek a jellemzői, a sajátosságai, így értelemszerűen eltérő kezelési módokat igényelnek, és az aktuális problémákra adott válaszok is különbözőek.  A gazdasági szereplők átmeneti veszteségeinek a kompenzálása éppúgy az eszköztár része lehet, mint a szociálpolitikai támogatások bővítése vagy az oktatási, kulturális szféra működési feltételeinek új alapokra helyezése.

A politika, s annak leghatékonyabb eszköze a jogalkotás, a célok meghatározásával, s a szükséges feltételrendszer biztosításával fontos tényező a különböző mechanizmusok fenntartásában, s ha kell, működésük dinamizálásában. Mindez azonban nemcsak nem elég, de nem is biztos, hogy minden esetben célravezető. Merő illúzió volna azt feltételezni, hogy a vészhelyzet idején alkotott jogszabályok – legyenek azok bármilyen tökéletesek is – automatikusan a kívánt magatartást idézik elő. A társadalom értékrendje, a hétköznapi szokások és gyakorlatok, kevésbé látható, de ténylegesen érvényesülő rendje az, ami meghatározó.   

Az intézményi gyakorlatok valódi vizsgájának az eredményét, a bizonyítványt ugyanis a mindennapi tapasztalat állítja ki. A válsághelyzetben is jól működő gazdaság, munkaerőpiac, egészségügy, rugalmas közoktatás, a színvonalat folyamatosan fenntartani képes közszolgáltatás végső soron az átlagemberek elkötelezettségének és jól megszervezett tevékenységének, s a tevékenységek összhangjának eredménye, nem pusztán a nagyember érdeme.

A sokszor megtévesztő látszattal szemben a működőképesség végső soron nem a vezető döntéseinek következménye, hanem sokkal inkább a társadalmi szerkezet alapegységeit alkotó struktúrák (egyén, család, közösségek, intézmények stb.) szilárdságának, kohéziójának, kooperációjának a következménye.

Mindez nem jelenti a rendkívüli helyzetben a határozott, felkészült, konzekvens vezetés és irányítás szükségtelenségét. Ellenkezőleg. A politikai, szakmai vezetés, irányítás mintaadó, mértékadó szerepe vitathatatlan. Azonban a kötelező normák, szabályok – legyenek azok országosak, vagy helyiek – áthágása, és negligálása demoralizálóbb hatású, mint a veszélyhelyzet bagatellizálása. A személyre, esetre tekintett nélkül nem tolerált normaszegés éppoly beszédes üzenet, mint a kedvezményezettek szűkebb-tágabb körének a társadalmi normák fölé helyezése.

Ahhoz, hogy a jövőben magunk mögött hagyjuk a vezérelvű idealizmus meglehetősen törékeny ideáját világossá kell tenni, hogy csak a szerves társadalomfejlődés révén létrejött és megszilárdult intézmények állják ki a szakítópróbát – legyen az bármilyen természetű is – melynek magját a felvilágosult, képzett, autonóm polgárok és azok közösségei alkotják.

A történelmi determinációk szorításából kilépni csak felemás módon tudó társadalmak újra és újra a paternalista, etatista államhoz igazítják a reakciókat, félénken pillantva felfelé, várva a leereszkedő jóváhagyást vagy a helyreigazító büntetést. Éppígy a fejlődésben megrekedt, korlátok közé szorított helyi autonómiák is keresik az igazodási pontokat, változatos túlélési, fennmaradási taktikákat alkalmazva. Mindhiába. Az útfüggőség visszahúzó ereje csak korlátozott alternatívákat kínál, a jövőkép nemcsak hiányzik, de körvonalai is homályosak. 

Félő, hogy a vírus továbbra sem ad majd előzetes tájékoztatást a szándékairól. Még a nagyembernek sem. Így a munka dandárja továbbra is az átlagemberek jól megszervezett csoportjára, a társadalom alapszövetét, szerkezetét alkotó struktúrákra marad. Mindez azt jelenti, hogy ezek stabil érték és normarendje, szilárdsága, rugalmas alkalmazkodása és megújulása a sikeres túlélés titka.    

Miközben a világ nem lebecsülhető részén a helyi közösségek, igények, értékek újrafelfedezése zajlik megtalálva a maguk természetes kifejeződési formáit, középpontban az emberrel, errefelé láthatatlan, de nagyon is valóságos határfalak közé szorítva ismét fellobbant az avítt, fojtogató láng. Pedig már egyszer eloltották. 

 

Készítette: Dr. habil. Józsa Zoltán, egyetemi docens, SZTE ÁJK

 

Felhasznált kép forrása:

https://pixabay.com/hu/photos/sakk-kir%c3%a1ly-sakkfigur%c3%a1k-gyalogok-2727443/

Kategória: KormányzásKözjogBrexit Eng: Fogyasztóvédelem: Consumer Protection: 16th Anniversary: 
Kutatócsoport2

Telefonos applikáció oldhatja meg az élelmiszer-veszteség és az élelmiszer-pazarlás problémáját?

2 hét 6 nap ago

Bevezető

Egészségünk megőrzése érdekében elengedhetetlen a megfelelő mennyiségű és minőségű táplálék bevitele, ezért az Európai Unió arra törekszik, hogy élelmiszerrendszerén keresztül friss és egészséges élelmiszereket juttasson el állampolgárai otthonába. Az élelmiszer egy termelési-kereskedelmi láncon keresztül jut el először a termelőtől a feldolgozóhoz, a feldolgozótól a vállalkozáshoz, majd végül a fogyasztó asztalára, a szélesedő kínálat termékei pedig egyre olcsóbbak és könnyebben hozzáférhetőek. Mindez azonban két olyan problémát idéz elő, amelyek az egész világon megfigyelhetőek: ezek az élelmiszer-veszteség és az élelmiszer-pazarlás növekedése. A két fogalom akként határolható el egymástól, hogy míg az élelmiszer-veszteség a termelés és feldolgozás során keletkezik, addig az élelmiszer-pazarlás az élelmiszernek a fogyasztó asztalára kerülését követően figyelhető meg.

Európai Uniós elköteleződés az élelmiszer-veszteség és az élelmiszer-pazarlás elleni küzdelemben

Az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezetének kimutatásai szerint, a világon előállított élelmiszerek egyharmada már azelőtt hulladékká válik, hogy eljutna a fogyasztókhoz, amely veszteségért többségében kártevők, betegségek, időjárási viszonyok vagy a betakarítás során keletkező hibák felelnek. Valójában, a termelési lánc minden egyes szereplőjénél keletkezik kár; a termelőknél és a feldolgozóknál a legkevesebb, a háztartásokban pedig a legtöbb – ez utóbbi a megromlott és megmaradt, nemkívánatos ételekre vezethető vissza.

Az ilyen nagymértékű élelmiszer-veszteség súlyos környezeti problémákat vet fel, hiszen közel másfél millió hektár földterületen olyan élelmiszereket termelnek, amelyek később hulladékká válnak, s így az öntözéshez felhasznált víz is kárba vész. Az élelmiszernek a hulladéktelepen történő landolása során keletkező üvegházhatású gázok szintén negatív hatást fejtenek ki, a globális felmelegedést gyorsítják. Természetesen, a gazdaság számára sem kedvező e jelenség, ugyanis csak az Unióban keletkező 88 millió tonna hulladék 150 milliárd EUR értékű pénzkiesést eredményez. A kárba veszett élelmiszert valamilyen módon pótolni is kell, amely további kiadásokra, végső soron élelmiszer-importra kényszerítheti az államokat. Mindeközben, a világ másik oldalán éhezéssel, alultápláltsággal és vízhiánnyal küzdenek az emberek, ami fontos szociális kérdéseket vet fel.

E kedvezőtlen hatásokat felismerve, 2015 szeptemberében az EU és tagállamai kötelezettséget vállaltak az ENSZ 12.3. számú fenntartható fejlesztési céljának teljesítésére, vagyis arra, hogy 2030-ig a felére csökkentik az egy főre jutó élelmiszer-hulladék mennyiségét. E cél megvalósítása összehangolt szakpolitikát kíván, amely a hulladékgazdálkodás és élelmiszer-biztonság mellett a gazdasági, környezetvédelmi, szociális és innovatív igényekre egyaránt érzékeny, továbbá konkrét, globális, regionális és helyi szintű intézkedéseket feltételez. Ennek megfelelően, a Tanács 2016-ban felszólította a tagállamokat, hogy az élelmiszerlánc valamennyi szereplőjét az élelmiszer-veszteség csökkentésére és az élelmiszer-pazarlás megelőzésére ösztönözzék.

Termelői szinten, elsősorban az élelmiszer újrahasznosítása jelent megoldást, hiszen azok a termések, amelyek kizárólag „kozmetikai” okokból (megütődnek, megbarnulnak) nem kerülnek felvásárlásra, takarmányként, komposztként vagy másik étel alapanyagaként remekül felhasználhatók. Emellett látványos eredményt érhetünk el olyan technológiai eszközök alkalmazásával, amelyek műholdas adatgyűjtés segítségével képesek előrejelzéseket készíteni a talajról, az egészségügyi veszélyekről és a terméshozamról, s ha ezeket az előrejelzéseket a piaci kereslet függvényében vizsgáljuk, az ültetés, betakarítás ütemezése tervezhetőbbé válik, az élelmiszer hasznosítása pedig maximalizálható. A feldolgozók és a vállalkozások az intelligens csomagolás bevezetésével képesek visszaszorítani a hulladéktermelést, amelyek érzékelik a romlandó ételekre ható hőmérsékletet, a fogyaszthatósági idő meghosszabbítása végett ugyanis kulcsfontosságú, hogy a termelési láncba belépő élelmiszereket megfelelő hőmérsékleten tartsák. Tovább csökkenthető a szerves hulladék termelése azáltal, hogy a bevásárlóközpontok különböző méretű kiszereléseket ajánlanak a vásárlóik számára, s így mindenki a saját fogyasztásához mérten tudja leemelni a polcról a megfelelő kiszerelést. Jóllehet, a kisebb csomagolások általában drágábbak, ezért javasolt a kisebb kiszerelések árát a mennyiségükhöz igazítani, hogy a fogyasztónak a költségek tekintetében is megérje azt választani. Végül, fogyasztói szinten a tudatos vásárlás és az élelmiszer változatos felhasználása hozhat előrelépést.

A koronavírus-járvány terjedése további intézkedéseket tett szükségessé, miután a bezárásra kényszerült éttermekben, illetve a lemondott megrendelések miatt a feldolgozóknál és a termelőknél a korábbinál is több élelmiszer veszett kárba. Ezzel párhuzamosan, lényegesen megnőtt az élelmiszerek iránti kereslet, amelynek az az oka, hogy az elbocsátások, üzletek, iskolák bezárása, és az egyéb korlátozások következtében az emberek sokkal több időt töltöttek otthon, ráadásul a tartalékfelhalmozás is megfigyelhető volt, amely az élelmiszer mindenki számára való hozzáférhetőségét korlátozta. Erre reagálva, a mezőgazdasági és halászati miniszterek 2020. november 16-i videokonferenciáján az EU Tanácsának elnöksége megerősítette az élelmiszer-hulladék redukálását előirányzó intézkedések fontosságát, a tagállamokat pedig olyan nemzeti stratégiák megalkotására ösztönözte, amelyek nagy hangsúlyt fektetnek az élelmiszer-adományozásra.

Az élelmiszer-adományozás és annak új platformjai – az applikációk kora

Az élelmiszer-adományozás gondolata mögött a “sharing-economy” gazdasági modell ismerhető fel, amely egy megosztáson alapuló gazdaságot jelent. Lehetővé teszi a kihasználatlan erőforrások másokkal való megosztását, amelyre az olyan válságos időszakokban, mint amilyet a járványhelyzet is hozott, felettébb magas az igény. E közösségi gazdaság mögött gyakran húzódnak meg környezetvédelmi motivációk, és nagymértékben épít a társadalmi kapcsolatokra is – nem meglepő tehát, hogy elterjedéséhez az internet és a mobiltechnológia jelenti a legnagyobb segítséget, azáltal, hogy olcsó, gyors, s többségében ingyenes kommunikációt biztosítanak a felek között.

Az utóbbi években jelentek meg például olyan telefonos applikációk, amelyek az ételek adományozásához nyújtanak platformot. 2016-ban látott napvilágot a Too Good to Go elnevezésű alkalmazás, amely pékségeket, kávézókat és éttermeket kapcsol össze a fogyasztókkal. A fogyasztók ingyenesen böngészhetnek a helyi vállalkozások között és kedvezményes áron rendelhetnek tőlük olyan ételeket, amelyek a nap végére kimaradtak. Ehhez képest, az Olio nevű applikáción keresztül a helyi boltokból megmentett, közeli lejáratú élelmiszerek is gazdára találhatnak. A NoWaste alkalmazás pedig a háztartásokban keletkező élelmiszerfelesleggel veszi fel a harcot: azok a magánszemélyek, akik szeretnék a fel nem használt élelmiszereiket továbbadományozni, egyszerűen találhatnak vevőre a telefonos applikáción keresztül. A NoWaste további szolgáltatásai a vásárlások és a lejárati dátumok nyomon követését is lehetővé teszik, ezzel hozzájárulnak a tudatos fogyasztók neveléséhez.

Az élelmiszer-hulladék- és pazarlás elleni küzdelem tekintetében, e telefonos applikációk hatalmas potenciált rejtenek magukban. A ma már világszintű Too Good to Go például naponta százezer olyan ételt ment meg, amelyek egyébként a szemetesben landolnának, a felhasználók növelésével pedig ez a szám tovább emelkedhet.

Az online ételrendelés napjainkban igencsak felkapott, ehhez képest, az élelmiszer-adományozással foglalkozó alkalmazások azért lehetnek előnyösebbek, mert egy win-win helyzetet teremtenek a felek számára: a megrendelő fogyasztó az eredeti ár töredékéért jut hozzá olyan termékekhez, amelyek minősége és frissessége továbbra is garantált, a vállalkozásoknál pedig kevesebb élelmiszer-hulladék keletkezik, valamint növekszik a megrendelők száma és a bevétel is, hiszen általános jelenség, hogy aminek csökken az ára, arra megnő a kereslet.

Az alkalmazások népszerűsítésében a jogalkotók és a döntéshozók fontos szerepet játszhatnak, olyan intézkedések és döntések meghozatalával, amelyek e megoldás széleskörű megismertetését és elfogadását gerjesztik. Az adományozási programban részt vevők számára nyújtható adókedvezmények, adójóváírások például pozitív ösztönzőként, míg a szerves hulladék lerakásának tilalma vagy a hulladéklerakási díj emelése negatív ösztönzőként hatnak. Megjegyzendő, hogy ahogyan a sharing economy-nál is fontos elem a bizalom, úgy az élelmiszer-adományozásnál is felmerülhetnek olyan kétségek a fogyasztói oldalon, amelyek a kimaradt étel minőségét és egészségét érintik. Ezt olyan jogszabályok megalkotásával lehet kiküszöbölni, amelyek az adományozásra szánt élelmiszerek minőségére, tárolására, csomagolására és szállítására tartalmaznak elvárásokat, és rendszeres ellenőrzéseket írnak elő.

Noha a jogalkotók közvetlenül nem termelnek élelmiszer-hulladékot, mégis fontos szerepet játszanak azok csökkentésében, hiszen minél többen használják ezeket az alkalmazásokat, annál több élelmiszert mentenek meg, és ez végső soron hozzájárul az élelmiszer-veszteség által generált pénzkiesés redukálásához.

Az applikációk a többi alternatív megoldáshoz képest is az élen járnak, a különböző innovatív, mezőgazdasági és csomagolási technikák ugyanis magas költségekkel járnak, korlátozottan hozzáférhetők, széleskörű elterjedésük ezért még várat magára, ellenben a Too Good To Go applikáció jelenleg már harmincmilliós felhasználói körrel büszkélkedhet. Amennyiben tehát szeretnénk egyénileg hozzájárulni az uniós tagállamok által kitűzött célhoz, első lépésként töltsük le az alkalmazások egyikét és változtassunk vásárlási, fogyasztói szokásainkon.

 

Készítette: Bereczki Roxána, joghallgató, Debreceni Egyetem Állam-és Jogtudományi Kar

*A tanulmány megjelenését az EFOP-3.6.1-16-2016-00022 Debrecen Venture Catapult Program című pályázat tette lehetővé.

 

Felhasznált források:

Kategória: AlapjogokKormányzásKörnyezetvédelemBrexit Eng: Fogyasztóvédelem: Consumer Protection: 16th Anniversary: 
Kutatócsoport2

A koronavírus-járvány környezetre gyakorolt hatása: A korlátozó intézkedések segítették klímaváltozás elleni küzdelmet?

1 hónap ago

Vajon mindent megteszek a környezetünk egészségéért? – Élete során legalább egyszer biztosan feltette magának mindenki ezt a kérdést. Úgy gondolom, hogy sok esetben talán nem is vesszük észre, hogy mennyivel többet tehetnénk annak érdekében, hogy Földünket életben tartsuk, hogy élhetőbb jövőt teremtsünk magunknak, gyermekeinknek, unokáinknak és minden embertársunknak. Mind az Európai Unióban, mind a Magyarországon hozott jogszabályokban találhatunk olyan rendelkezéseket, amelyek kifejezetten azt célozzák, hogy a környezetet megóvjuk.

Az Európai Unió (továbbiakban: EU) környezetpolitikájának jogalapja az Európai Unió működéséről szóló szerződés (EUMSZ) 11., valamint 191-193. cikkei. Az EU által kialakított környezetpolitika főbb elvei az elővigyázatosság és megelőzés elve, a környezeti károk forrásuknál történő elhárításának elve, valamint a „szennyező fizet” elve. Mindezen elvek betartásával az EU legfőbb célja, hogy a környezet megóvása maradéktalanul biztosítva legyen, amennyiben pedig ez mégsem valósulna meg, a keletkezett károkat megfelelő módon hárítsák el.
Hazai szabályozásunk hasonló alapelveket állapít meg a környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvényben (továbbiakban: Kvt.). A törvényben rögzített alapelvek a következők: az elővigyázatosság, megelőzés és helyreállítás elve; a felelősség elve; az együttműködés elve, valamint a tájékozódás, tájékoztatás és nyilvánosság elvei.
Mind az EU-s, mind a magyarországi rendelkezésekkel a jogalkotó célja, hogy mi állampolgárok – függetlenül a gazdaságban betöltött szerepeinktől – maximálisan törekedjünk az élhetőbb és egészségesebb környezet kialakítására.

2020 márciusában a magyar kormány a 71/2020. (III. 27.) Kormányrendelettel kijárási korlátozást rendelt el annak érdekében, hogy a tömeges megbetegedést okozó járványt megelőzze, következményeit elhárítsa. A korlátozás március 28-án 0:00 órakor lépett hatályba és a meghosszabbítását követően csak májusban szűnt meg. A nyári időszak során mindenki azt gondolta, hogy sikerült megállítanunk a vírus terjedését, és minden folytatódik tovább a megszokott módon. Ez azonban nem így történt, hiszen mint tudjuk, ezután következett a második hullám a COVID-19 történetében. 2020 novemberében újabb, s még szigorúbb korlátozásokat vezettek be. Az éttermeket, állatkerteket, szállodákat, sportlétesítményeket bezárták, a kötelező maszkviselés szabályait a zárt intézményeken és tömegközlekedési eszközökön túl kötelezővé tették szabadtéren is, továbbá a 20:00 és a hajnali 5:00 óra közötti időszakra kijárási tilalmat vezettek be annak érdekében, hogy a csoportosulásokat megelőzve a járvány további terjedését csökkentsék, lehetőség szerint megakadályozzák. Ezen időszak alatt kizárólag akkor lehetett elhagyni otthonainkat, ha az munkavégzés céljából, veszélyhelyzet vagy egyéb alapos indok miatt vált szükségessé. Fontos azonban megjegyezni, hogy a járvány megjelenése óta a magyar kormány több alkalommal is rendelt el kijárási korlátozásokat annak érdekében, hogy az emberek nagymértékű érintkezéseit, valamint ezzel összefüggésben a járvány terjedését megelőzzék, hatásait enyhítsék.

Az átmeneti intézkedéseknek köszönhetően elmondható, hogy az állampolgárok gépjárműhasználata jelentős mértékben csökkent. Ennek eredményeképpen pedig nagymértékű változás következett be meghatározott légszennyező anyagok koncentrációjában. Mérési eredmények is alátámasztják, hogy a járványhelyzet idején bevezetett korlátozásoknak és tilalmaknak köszönhetően jelentős mértékben csökkent az emberi egészség szempontjából is meghatározó légköri NO2, CO2, valamint PM2,5 koncentrációja. Az Országos Légszennyezettségi Mérőhálózat automata mérőállomásainak köszönhetően számtani adatokkal is igazolhatók a változások. A vizsgálat során a kijárási korlátozások bevezetése, azaz a március 28. előtti, valamint az azt követő 20 nap adatait vették alapul. A nitrogén-dioxid-koncentrációt µg/m3-ben állapítják meg. A következőkben az 5 legjelentősebb csökkentést rögzítő mérőállomás adatait mutatom be.

Forrás: MTA

Az ismertetett adatokból egyértelműen látszik, hogy a legjelentősebb csökkenést a budapesti Széna téri mérőállomás rögzítette.

Az említettek mellett csökkenés mutatkozott a szálló por koncentrációjában is. A veszélyhelyzet kihirdetését követően folyamatosan csökkent a porkoncentráció a légkörben. A szakértők által végzett mérések eredményeképpen megállapítható, hogy a kihirdetést követő 15. héten Budapesten 31, Debrecenben 45, Győrben pedig 37 százalékkal mértek kevesebbet.

Ezek a változások az időjárás alakulására is nagy hatással vannak, azonban a jelenlegi helyzet még mindig nem befolyásolja számottevően az üvegházhatású gázok légköri koncentrációját. Mindent összevetve azt mondhatjuk, hogy a járványhelyzetben hozott intézkedések legfontosabb környezetre gyakorolt hatását az jelenti, hogy a légszennyező anyagok az átmeneti időszakban csökkentek. A korlátozó intézkedések feloldását követően azonban szinte azonnal látható volt világszerte, hogy ismét megnőtt az NO2 koncentráció. Közép- és Nyugat-Európában március-április között még mindig nagyon alacsony volt a koncentráció mértéke, azonban a szakemberek azzal számoltak, hogy az intézkedések megszüntetését követően ismételten jelentős mértékben megnő a légszennyező anyagok kibocsátása.

Felmérések eredményeképpen továbbá megállapítható, hogy a „maradj otthon” kampánynak köszönhetően – az első számítások alapján – a budapesti lakosok 14 millió személygépkocsival megtett kilométertől, 2400 tonna közlekedési szén-dioxid és közel 3000 kg szén-monoxid kibocsátástól óvták meg környezetüket 13 munkanap alatt, annak köszönhetően, hogy otthonról végezték munkájukat. Itt tartom érdemesnek megemlíteni, hogy nem csak a home office, de az iskolákban bekövetkező online oktatásra történő átállás is nagyban hozzájárult ahhoz, hogy akár az egyetemisták saját maguk, akár a közép- vagy általános iskolás gyermekek szülei ritkábban használják autóikat.

Egyébként korábban – a járványhelyzetet jóval megelőző időszakban – Budapesten tettek lépéseket annak érdekében, hogy a magas szálló-por koncentrációt csökkentsék.  Ez a szabályozás magában foglalta, hogy a naptár szerinti páratlan napokon kizárólag a páratlan rendszámú járművek, a páros napokon pedig csak a páros és a nullára végződő rendszámú járművek közlekedhettek. Bár az intézkedés eredményes volt, hosszútávon ez sem tudott működni.

Mindezek mellett azonban a COVID-19-el összefüggésben úgy gondolom, hogy érdemes megemlíteni a vendéglátó egységek bezárását is. Ez főként munkavállalási és gazdasági szempontból volt jelentős lépés Magyarország részéről. Számtalan ember vált munkanélkülivé nagyon rövid időn belül. Sokaknak sikerült újabb, más területen elhelyezkedni, mások azonban arra kényszerültek, hogy otthon várják meg a korlátozások végét. A bezárásokról szóló döntés tudatossága nem terjedt ki arra, hogy az egyes szórakozóhelyeken, egyéb vendéglátóegységekben a műanyaghulladék termelődését csökkentsék, de a döntés magával hozta ezt a változást is.

 

Összességében tehát elmondható, hogy a koronavírus-járvány idején hozott intézkedések elsődleges célja nem a környezetünk megóvása volt. Mindennek ellenére azonban láthatjuk, hogy a magyar kormány kisebb-nagyobb intézkedései jelentősen hozzájárultak az egészségesebb környezet kialakításához. Ez azonban mind nem elegendő, hiszen átmeneti, rövidtávú intézkedésekről beszélhetünk, amelyek megszűnését követően mintegy minden visszaáll a régi kerékvágásba és a környezetünk szennyezését épp onnan folytatjuk, ahol a veszélyhelyzet kihirdetését megelőzően abbahagytuk.

Úgy gondolom, hogy az említettek alapján mindenkiben felmerül a kérdés, hogy a jövőben nincs-e szükség a korábbiakhoz hasonló további korlátozásokra, esetlegesen tilalmakra annak érdekében, hogy a környezetünket jobbá és élhetőbbé tegyük. A koronavírus időszakának még nincs vége, de már most megmutatta azokat a lehetőségeket, amelyek hozzájárulnak egy élhetőbb világ megteremtéséhez. Ez azonban csak úgy működhet, ha hosszútávon képesek vagyunk fenntartani egy-egy intézkedést.

Milyen szabályozásokról lehetne szó? Magyarországon és az Európai Unió szintjén is bevezetésre kerülhet kijárási korlátozásra vonatkozó szabályozás, függetlenül a koronavírustól? Foglaljuk jogszabályba, hogy mely napokon, mely gépjárműveket lehet a forgalomban használni? Esetleg teljes mértékben megakadályozzuk a műanyaghulladék termelődését?

Az utóbbi kérdéssel összefüggésben hazánkban hatalmas lépést jelent az egyes egyszer használatos, valamint egyes egyéb műanyagtermékek forgalomba hozatalának korlátozásáról szóló 301/2021. (VI. 1.) Kormányrendelet. A rendelet meghatározza, hogy mely termékek minősülnek egyszer használatos műanyagtermékeknek és esnek ily módon korlátozás alá. Ezzel a lépéssel jó irányba haladunk ahhoz, hogy az ilyen környezetszennyező, nehezen lebomló termékek forgalmazását a lehető legnagyobb mértékben csökkenteni tudjuk. A gyakorlatban is megfigyelhető a változás, hiszen sok vendéglátóhelyen a műanyagpoharat papírpohár, a műanyagszívószálat papírszívószál váltotta fel. Egyes bevásárlóközpontokban pedig bevezetésre kerültek a lebomló műanyagzacskók, így a vásárló eldöntheti, hogy melyik utat választja.

Mindent összevetve úgy vélem, hogy akár van koronavírus-járvány, akár nincs, minden embernek állampolgári kötelezettsége kell, hogy legyen a környezetünk megóvása. Sok esetben hallhatjuk az emberektől, hogy „a klímaváltozás nem létezik”, „ökokatasztrófa nem következhet be”, „mindezt csak azért mondják, hogy rávegyék az állampolgárokat a környezettudatos viselkedésre”. Ez azonban egyértelműen nem így van.

A vírushelyzet rávilágított azokra a lehetőségekre, amelyek elősegíthetik, hogy akár a légszennyezést, akár a zajszennyezést csökkenteni tudjuk. A kérdés csak az, hogy hosszútávon képesek leszünk-e változtatni annak érdekében, hogy Földünket minél tovább életben tartsuk.

 

Készítette: Kovács Adrienn Lilla, joghallgató, Debreceni Egyetem Állam-és Jogtudományi Kar

*A tanulmány megjelenését az EFOP-3.6.1-16-2016-00022 Debrecen Venture Catapult Program című pályázat tette lehetővé.

 

Források jegyzéke:

Kategória: KözérdekKörnyezetvédelemBrexit Eng: Fogyasztóvédelem: Consumer Protection: 16th Anniversary: 
Kutatócsoport2

À la carte környezetpolitika

1 hónap 1 hét ago

Egy nagyon drága és igen exkluzív étteremben sincs olyan figyelmes személyzet, mint a Planet Budapest 2021 Fenntarthatósági Expó és Világtalálkozó fogadó- és cateringtereiben ránk váró alkalmazottak voltak. A negyedik hullám csúcspontjához közel a Külgazdasági és Külügyminisztérium offline rendezte meg az eseményt, folyamatos élő streamelés mellett. A helyszín és az esemény nem volt kifejezetten kockázatos járványügyi szempontból, hiszen a résztvevők alacsony száma és az irgalmatlanul tágas terek lehetővé tették a távolságtartást.

A helyszínen pont ebből adódott az első felismerés, ami a tudományos konferenciához szokott közönségnek hiányérzetet okozhatott. A nyílt interakció lehetőségei nem voltak adottak az előadók és a közönség között, és a résztvevők nem igazán keresték egymás társaságát. A legnagyobb mozgolódás a kávészünetben is a nyolc (!) VIP helység környékén volt tapasztalható, ahol az „étterem” fő közönsége, jellemzően 50 év feletti öltönyös férfiak bonyolódtak „kötetlen” beszélgetésekbe.

A plenáris előadások jelentős részében megjelent némi visszafogott utalás a pár héttel a Planet Budapest előtt lebonyolított glasgow-i COP26 eredményeire, mely némi előrelépést hozott a Párizsi Megállapodásban foglaltakat követően. Az viszont érezhető volt, hogy a felszólalók és a szervezők is minél inkább függetleníteni szeretnék az eseményt és magukat a klímacsúcstól.

A szekciókban gyakorlatilag minden archetípus előfordult. Kétes lobbiszervezetben dolgozó volt diplomata; üzbég miniszter, aki az országa mezőgazdaságát itt tervezte eladni és a szükséges fejlesztésekhez tőkére találni; valódi előrelépést és „greenwashingot” bemutató vállalati vezetők. Ugyanakkor voltak jó meglátások, nagy nevek és komoly figyelmeztetések is.

A döntéshozók - úgy tűnik - a környezetpolitikai étlap “levesek és előételek” részével megelégednek. A Planet panelbeszélgetéseibe csak elvétve fértek be olyan szakemberek, akik bátorkodtak rávilágítani, hogy a fenntarthatóság csak a kisebb mértékű környezethasználat felé mutató alapvető változásokkal érhető el (Huszár András, Green Policy Center); illetve, hogy például a térhasználattal fennálló viszonyunk gyökeres átalakítására és az azt befolyásoló trendek megfordítására lenne szükségünk például a várostervezésben, közlekedésszervezésben, vagy a városüzemeltetés terén (Kolossa József, Lechner Tudásközpont; Vitézy Dávid, Budapest Fejlesztési Központ). Minderre jó példa a nagyvárosok agglomerációs „fejlődésének” ördögi köre, mely a szuburbanizáció révén hatalmas gépjárműforgalmat indukál, mely élhetetlenné téve a belvárosi övezeteket, egyre többeket sarkall a kertvárosokba költözésre – újabb gépjárműveket adva a forgalomhoz.

A környezeti válság megközelítése a Planet-en e figyelmeztetésekkel szembe helyezkedve gyakorlatilag leképezte a domináns narratívát, mely egyébként minden szintet alapvetően befolyásol a világ hatalmi pólusainak szintjéről a hazai településekig. A cselekvési tervek és programok megfigyelhető szelekciós kritériuma a gazdasági növekedés továbbvitele, a valódi fenntarthatósági politikát háttérbe szorítják azok a beavatkozások, amiket elfogad minden gazdasági szereplő. Ahogy Olga Algayerova (ENSZ Európáért felelős bizottságának vezetője) kijelentette: “Investment into the infrastracture is a kick-start for the changes”. Pedig nagyobbat nem is tévedhetne: a jelenlegi infrastruktúránk használatának újragondolása sokkal hamarabb, eredményesebben, és olcsóbban biztonságosabb pályára állíthatna minket.

Ha vetünk egy pillantást a világ három nagy gazdasági pólusának legújabb környezetpolitikai elképzeléseire, igen változatos képet látunk. Az EU, az USA és Kína közötti kulturális különbségek, politikai hagyományok leképeződnek a jelenleg hatályos elképzelésekben, mellyel a mára nagyjából minden fél által komoly veszélynek elismert klímaváltozással felvennék a küzdelmet. Az Európai Unió „Fit for 55” csomagja, hűen a szabadpiaci hagyományokhoz, az emissziók externáliaként való kezelése mellett teszi le a voksot; a leglényegesebb elemek talán a karbonkereskedelem (EU ETS) kiterjesztése és a karbonvám intézményének bevezetése. Mindennek keretében az EU idén 1,74%-ról 2,2%-ra emelte az ETS kvóták mennyiségének éves csökkenését. A rendszer jelenleg csak a helyhez kötött ipari szennyezőkre vonatkozik, ezt tervezik a háztartásokra és a közlekedési szektorra kiterjeszteni. Az előttünk álló évtized kihívásaihoz képest ez így is meglehetősen csekély kibocsátás-csökkentési ütem, és például a magyar kormány kategorikusan el is utasítja a rendszer ilyen irányú fejlesztését.

Amerikában a „Build Back Better Framework” Joe Biden elnökségének egyik fő céljának tekintett társadalmi igazságosság helyreállítását egyesíti a klímaváltozás elleni küzdelem motivációjával. A csomag így jóléti szolgáltatásokat, a rászorulók számára irányított beruházás-támogatást, erősen progresszív új adókat is tartalmaz, mely szakmailag még megalapozottnak is tekinthető, tekintve az elit kiemelkedő környezeti terheit (Chansel – Piketty, 2015; Oswald et al., 2020). Mindazonáltal, a klímaváltozás elleni küzdelem eszközeként kizárólag a technológiai megoldások jelennek meg.

A Kínai Kommunista Párt Központi bizottsága egy átfogó terv keretében, a tervgazdasági hagyományoknak megfelelően már a területi és iparági tervezésben vetné el a klímaválság megoldásának magjait. Megközelítését tekintve, mivel itt a városszerkezettől kezdve a közlekedésfejlesztésen át a technológiai megoldásokig átfogóan látjuk a feladatok kijelölését, ez a csomag tűnik érdekes módon az előttünk álló kihíváshoz leginkább releváns módon kapcsolódónak. Természetesen igazodva a jelen kor viszonyaihoz, piaci eszközökben is gondolkozik, de beszédes, hogy bekerült a célok közé a városi épületek alapterületének „ésszerű” szintjének „meghatározása”.

Mi lehet az oka a késlekedésnek és a viszonylag visszafogott „étvágynak” a környezetpolitika étlapjáról? Eltekintve attól a valószínűtlen helyzettől, hogy mi, környezetüggyel foglalkozó kutatók többlettudás birtokában lennénk a döntéshozókhoz képest, valamiféle érdekvezéreltség tűnik kézenfekvőnek. Sok bizonyíték van arra, hogy például a klímaváltozás veszélyivel a fosszilis iparág szereplői hosszú évtizedek óta tisztában vannak (az egyik első dokumentált nyilvános figyelmeztetés Teller Ede nevéhez kötődik 1959-ben), és aktívan meghatározták, illetve ma is meghatározzák a diskurzus fő irányait, olyannyira, hogy még a fenntarthatóság definíciói is ennek fényében gyengültek az évtizedek során (Franta, 2021). Miért lenne ez másképp hasonló gyökerű ökológiai problémák esetében a mezőgazdaság, az élelmiszeripar, a bányászat és más hasonló területeken.

Természetesen a politikusok ezt az olvasatot kikérnék maguknak. Informális és formális keretek között egyaránt általában az átállás költségeit, illetve a környezetpolitika társadalmi támogatottságának jelentőségét hangsúlyozzák. Utóbbit Steiner Attila (ITM) a Planet-en is bevetette. Mindkét érv meglehetősen visszás. Egyrészt, felmérések szerint az emberek felismerik a problémát, és jelentős hányaduk igényli is a cselekvést (MTSZ, 2015); másrészt például a hazai kormányzati kommunikáció számtalan területen ért el átütő sikereket a lakosság tájékoztatásában, köszönhetően az évi tízmilliárdos nagyságrendű ráfordításoknak. Talán ez a kommunikációs potenciál felhasználható lenne az egyébként a jövő generációk érdekében (lásd gyermekek védelme) végrehajtott mélyreható változások elfogadtatására is.

A költségekkel kapcsolatban pedig két dolgot fontos megjegyezni: egyrészt a két Celsius-fokot meghaladó mértékű klímaváltozás által várhatóan okozott károk mértéke mindenképpen meghaladja a ma szükséges befektetés értékét, és a nem-cselekvés költsége a század második felére elérheti az éves GDP 15-35%-át (Sanderson – O’Neill, 2020); másrészt pedig a döntéshozók elmulasztják figyelembe venni azon jelenlegi kiadásokat, melyek tovább konzerválják a fenntarthatatlan fejlődési pályát. Ha erről is beszélnénk, akkor például kényelmetlenül hatna a magyarázata annak, hogy Debrecen miért kezdeményezett egy 1,5 mrd értékű beruházást az államháztartás terhére egy kevesebb, mint két km hosszúságú belvárosi útszakasz kapacitásbővítésére. Csak összehasonlításképpen: a teljes debreceni közösségi közlekedés egy egész évben 2-2,5 mrd forint városi többlethozzájárulást igényel. Sőt, egyes jelentős döntések igen nagy környezeti hozadékot és közben minimális tranzakciós költséget jelentenének, mint például a településfejlesztési tervek átalakítása a szuburbanizáció visszafogásának érdekében. Nem kell messzire mennünk, sajnos, ez esetben sem az ellenirányú folyamatok megfigyeléséhez.

Meg kell jegyeznünk, hogy a fenti érvelésben egyes példák hazánkra vonatkoznak, de a késlekedés valódi oka, azaz a politika gazdasági elit általi alapvető befolyásolása egyáltalán nem új és nem magyar sajátosság, gyökerei régre nyúlnak vissza, és jól dokumentált példákon keresztül végigkísérték az elmúlt évszázadokat az élelmezéssel kapcsolatos politikákban, a gyógyszeriparban, a dohánytermékek piacán - egész látványosan. Az étlapon a főételek tehát valószínűleg akkor kerülnek sorra, amikor a tőke jelentős részét tulajdonosaik már a karbonsemleges világ követelményeinek megfelelő iparágakba csatornázták át. Ez az átalakulás a szemünk előtt zajlik: a legnagyobb magyar fosszilis szereplő, a MOL Nyrt. stratégiai célja a mobilitási szolgáltatások nyújtására helyezni a hangsúlyt. Ennek lépéseit láthatjuk a járműmegosztásban vállalt szerepben, de az ITK Holding Zrt. többségi tulajdoni hányadának megvásárlásában is. Mindez eddig tiszta piaci racionalitás, viszonylag transzparens keretek között, viszont a várható bevételek a jelenlegi profithoz képest azért valószínűleg ezzel nem pótolhatók. Mindezek fényében értelmet nyer a magyar kormány immár sokadik irányváltása a hulladékgazdálkodásban, melynek során egy 35 évre szóló koncessziós szerződés keretében biztosít majd garantált bevételt a MOL Nyrt-nek. A MOL tulajdonosai között a magyar állam egyébként csak az aranyrészvénye útján jut szerephez.

Félő azonban, hogy a környezetpolitikai beavatkozások jelentős része így csak transzformálja az ökológiai válságot klímakrízisből hulladék, alapanyag, víz és egyéb, már ma is nehezen elviselhető, összeomlásközeli állapotokba, például az elektromobilitás, atom- és a megújuló energia beruházásaira épülő rendszerek számos környezetterhelése révén. Addig is, az étteremben a szervízdíj jellemző mértéke 7-8% körüli, viszont itt étlapról választók, azaz a vendégek kapják. Minden nap.

Készítette: Dombi Mihály, Karcagi-Kováts Andrea, Bauerné Gáthy Andrea, Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Kar Közgazdaságtan és Világgazdaságtan Intézet Környezetgazdaságtan Tanszék

A kutatás a „A gazdasági növekedés és a természeti erőforrások felhasználásának szétválasztása - középpontban az anyagállományok” című projekt keretében, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal – NKFIH (K-135907) támogatásával valósult meg.

 

Forrásjegyzék

 

Kategória: KormányzásKörnyezetvédelemBrexit Eng: Fogyasztóvédelem: Consumer Protection: 16th Anniversary: 
Kutatócsoport2

Az Európai Bizottság intézkedéscsomagot jelentett be az energiaválság kezelésére, átvészelésére

1 hónap 2 hét ago

Az október 21-én tartott EU csúcson megszületett intézkedéscsomag fontos körülménye a nagymértékben megemelkedett gáz- és áramárak hatása, amit minél inkább enyhíteni kellene a következő hónapokban a sérülékeny lakossági fogyasztói és kis- és középvállalkozói-körben. Bár a testület szerint az árak visszaesése akár tavaszig is eltarthat, mindenképpen fontos volt tisztázni, hogy a jelenlegi jogi keretek között mit is tehetnek rövid-, illetve középtávon az uniós tagállamok.

Az anyag- és energiaválság igazán veszélyessé az utóbbi 40-50 évben vált. Szembesülnünk kellett azzal a ténnyel, hogy a Föld erőforrásai nem kimeríthetetlenek, és, ha folytatjuk a luxusfogyasztást, az emberiség néhány generáció során felhasználja a teljes nyersanyag- és energiakészletet. Az energiának a pénzben kifejezett ára mellett a társadalom igen magas környezeti árat fizet a használatáért, az emberek és a környezet egészségének károsításával. A kvótakereskedelem beindítása és a karbon vám bevezetése mellett az uniós vezetők további döntéseire van szükség a szén-dioxid-kibocsátás visszaszorítására.

Az október végi EU-csúcs eredménye és zárónyilatkozata alapján utaltak az uniós állam- és kormányfők arra, hogy a tagállamok meghatározott lépések segítségével önállóan oldják meg a problémákat. Emellett azzal is tisztában vannak, hogy rövidtávon nem igazán lehet letörni érdemben az áram- és gázárakat, ezért inkább a lakosság és a kis- és középvállalkozások, mint sérülékeny fogyasztók helyzetének javítására kell fókuszálni azokkal a lépésekkel, amelyeket az említett intézkedéscsomagban meghatároztak. Beleírták még azt is a nyilatkozatba, hogy meg kell vizsgálni az európai áram- és gázpiac működését, és mérlegelni kell olyan közép- és hosszú távú intézkedések foganatosítását, amely a háztartásokat és a vállalkozásokat segítené, hogy megfizethető áron jussanak energiához. Azonban ebből is érzékelhető, hogy még a tagállamok szoros együttműködése során sem igazán lehetséges már rövidtávon letörni az árakat.

Brüsszeli felhatalmazással a tagállamok a rövid távú intézkedések között megtehetik, hogy rendkívüli állami juttatásokat adnak a rezsiszámlák kifizetéséhez, ideiglenesen engedélyezik a számlafizetés halasztását, illetve beépíthetnek olyan intézkedéseket is a nemzeti szabályozásba, mint például hogyan gátolják meg a nem-fizető fogyasztók leválasztását a hálózatokról (órakikapcsolás, leszerelés). A Bizottság szerint az előbb említett lépéseket a tagállamok a szén-dioxid kvóták értékesítéséből származó bevételekből is finanszírozhatják, illetve az energiaárakra rakódó adókból is azok célzott csökkentésével. Természetesen a megújuló energia is említésre került az intézkedéscsomagban úgy, hogy a tagállamoknak elő kell segíteni az ezen energia vásárlási szerződésekhez való szélesebb körű hozzáférést, és támogassák azokat kiegészítő intézkedésekkel.

A tagállamok speciális intézkedések belefoglalását is szorgalmazták a zárónyilatkozatba. A cseh miniszterelnök függetlenné szeretne válni az orosz gáztól, ezért olyan gázszerződés megkötésére biztatott másokat, amely ezt lehetővé teszi. A Bizottsági elnök szerint azonban ez pont gátolná az EU klímavédelmi erőfeszítéseit.

A nukleáris energia is kiemelt téma volt; az EU-csúcs előtt tíz tagállam, köztük Magyarország is írásban szorgalmazta annak zöld energiaforrásként való elfogadását a zöld taxonómia rendeletben, de ez erős ellenállásba ütközött az atomenergia-ellenes Luxemburggal és Ausztria vezetőjével, így erről nem került bele semmi a zárónyilatkozatba.

A zárónyilatkozatba ezen kívül még belekerült, hogy az Európai Tanács felkéri az Európai Beruházási Bankot, hogy vizsgálja meg, hogy – a jelenlegi tőkéje által biztosított mozgástéren belül – miként gyorsíthatók fel az energetikai átalakulást szolgáló beruházások, annak érdekében, hogy csökkenjen a jövőbeli zavarok kockázata, és teljesüljenek Európa globális konnektivitást célzó törekvései.

Összességében megállapítható, hogy az Európai Tanács következtetései az energiáról elég sok pontot tartalmazva a legfontosabb témaköröket felölelik, a tagállamok vezetői mellett a Bizottságot, a Tanácsot, és az Európai Beruházási Bankot utasításokra szólítja fel. A zárónyilatkozat utolsó pontjában megfogalmazásra került az is, hogy az Európai Tanács folyamatosan figyelemmel fogja kísérni a helyzet alakulását, és decemberben visszatér a kérdésre.

Az összefoglalót készítette: Szutor Beáta Bella

 

Felhasznált források:

1. https://www.consilium.europa.eu/hu/press/press-releases/2021/10/22/european-council-conclusions-on-covid-19-energy-trade-and-external-relations-21-october-2021/#

2. https://www.portfolio.hu/gazdasag/20211022/energiavalsag-eldontottek-az-eu-vezetok-hogy-mindenki-oldja-meg-maga-otthon-a-bajokat-506578

3. http://globalproblems.nyf.hu/globalis-problemak/anyag-es-energiavalsag/#lab1

4. https://forbes.hu/zold/raallt-az-eu-a-szen-dioxid-kibocsatas-visszaszori...

 

 

Kategória: AlapjogokKormányzásEnergiaellátásEurópai UnióBrexit Eng: Fogyasztóvédelem: Consumer Protection: 16th Anniversary: 
Kutatócsoport2

A héavisszatérítés iránti kérelem összegszerűsége és a kiállított számlán szereplő összeg közötti eltérés ügyében döntött az EUB

1 hónap 3 hét ago

CHEP Equipment Pooling a belga jog szerint alapított társaság, amely a logisztikai ágazatban folytat raklapok forgalmazására irányuló tevékenységet. A társaság a Magyarországon vásárolt raklapok, a különböző tagállamokban működő, leányvállalatainak történő bérbeadásával foglalkozik. A CHEP Equipment Pooling a közös hozzáadottértékadó (HÉA) ‑rendszerről szóló, 2006/112/EK tanácsi irányelv értelmében “nem a visszatérítés helye szerinti tagállamban letelepedett adóalanynak” minősül, ezen irányelv 9. cikkének (1) bekezdése alapján ilyennek minősül minden olyan adóalany, aki nem a visszatérítés helye szerinti tagállamban, hanem egy másik tagállam területén telepedett le. Továbbá ezen irányelv 171. cikkének (1) bekezdése előírja, hogy “azon adóalany részére, aki nem telepedett le abban a tagállamban, ahol a HÉA hatálya alá tartozó termékeket szerez be, szolgáltatást vesz igénybe vagy termékimportot teljesít, de egy másik tagállamban letelepedett, a HÉA‑visszatérítés a [2008/9] irányelvben megállapított részletes szabályoknak megfelelően történik, amely értelmében “minden egyes tagállam a nem a visszatérítés [helye] szerinti tagállamban letelepedett valamennyi adóalanynak visszatéríti az ebben a tagállamban számára más adóalany által végzett termékértékesítéshez, illetve szolgáltatásnyújtáshoz kapcsolódóan, vagy az ebbe a tagállamba irányuló termékimporthoz kapcsolódóan felszámított HÉA-t,” amennyiben az érintett termékeket és szolgáltatásokat  a 2006/112/EK irányelv 169. cikkének a) és b) pontjában említett ügyletek céljaira, illetve a 2006/112/EK irányelv 194–197. és 199. cikkével összhangban a héa megfizetésére kötelezett személyek részére teljesített ügyletek céljaira használják.

Héa-visszatérítés iránti kérelem

A CHEP Equipment Pooling társaság belga héaalanyként a Magyarországon 2016. január 1‑je és december 31. között  megvásárolt raklapok és igénybevett szolgáltatások után kérelmet nyújtott be a magyar hatóságokhoz előzetesen felszámított héa visszatérítése iránt. Az elsőfokú adóhatóság, 2017. november 2‑án további információkra vonatkozó dokumentumok benyújtására kérte az alapeljárás felperesét, tekintettel arra, hogy a visszatérítési kérelemben a CHEP Equipment Pooling néhány olyan számlát is megjelölt, amelyek tekintetében a héa már visszatérítésre került, valamint eltéréseket talaltak a kimutatásban szereplő héaösszegek és az ahhoz csatolt számlákon feltüntetett héaösszegek között. Ezt követően az adóhatóság a társaság által rendelkezésre bocsátott kiegészítő dokumentumok vizsgálatát követően 2017. november 29‑i határozatában  254 636 343 forint (HUF) összeg erejéig helyt adott a CHEP Magyarország héa‑visszatérítés iránti kérelmének, azonban 92 803 004 HUF összeg erejéig megtagadta a visszatérítést.

A társaság által benyújtott héa-visszatérítés iránti kérelmeket az elsőfokú adóhatóság három kategóriába sorolta. A hatóság nem adott helyt, azon kérelmek tekintetében, amelyek már visszetérítésre kerültek. Másodszor, azon kérelmek vonatkozásában, ahol a HÉA összege magasabb volt a kapcsolódó számlán feltüntetett összegnél, csak a számlán szereplő összeg erejéig teljesítette a visszatérítést. “Harmadszor, azon kérelmeket illetően, amelyekben a HÉA összege alacsonyabb volt a kapcsolódó számlán szereplő összegnél, kizárólag a visszatérítési kérelemben szereplő összeg erejéig teljesítette a visszatérítést.” A társaság az adóhatóság döntését kifogásolva, a kérelmek harmadik csoportját illetően arra hivatkozott, hogy a számlákon feltüntetett HÉA összege elméletileg magasabb összeg tekintetében keletkeztet héa‑visszatérítési jogot, mint amelyet ő maga a kimutatásban kért. A Nemzeti Adó‑ és Vámhivatal Fellebbviteli Igazgatósága helybenhagyta az elsőfokú adóhatóság határozatát, arra hivatkozva, hogy a harmadik kérelemcsoport vonatkozásában az eltérések kijavítására új kérelem benyújtása nélkül nem, új kérelem benyújtására pedig a vonatkozó jogvesztő eljárási határidő lejárta miatt már nem volt lehetőség, valamint hozzátette, hogy  az elsőfokú adóhatóság nem volt köteles további kiegészítő információkat kérni a társaságtól, mivel az alapügy tényállása könnyen megállapítható volt. Ezt követően az alapeljárás felperese keresetet nyújtott be az elsőfokú bíróságként eljáró Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bírósághoz (Magyarország).

Előzetes döntéshozatal

Az elsőfokú bíróság elutasította a keresetet, azzal az indokkal, hogy “a visszatérítéshez való jog, az eljárás megindítása és az említett visszatérítéssel érintett héa összegének meghatározása magától az adóalanytól függ, és hogy azáltal, hogy helyt adnának az alapeljárás felperese által benyújtotthoz hasonló keresetnek, kiüresítenék a visszatérítési kérelem intézményét”. Az elsőfokú bíróság döntése kapcsán a társaság felülvizsgálati kérelmet nyújtott be a Kúriához, arra tekinttel, hogy a bíróság megsértette a héa-semlegességnek a 2006/112 irányelv 1. cikke (2) bekezdésében foglaltakat.

A Kúria az eljárást felfüggesztette és a másik tagállamban letelepedett adóalanyok részére teljesítendő héa-visszatérítést szabályozó 2008/9 irányelv 20. cikkének (1) bekezdésének értelmezését kérte az Európai Unió Bíróságától, amelyben arra kérdésre várt választ, hogy az irányelvvel ellentétes e az, ha azon tagállam adóhatósága, amelyben egy másik tagállamban letelepedett adóalany héa‑visszatérítés iránti kérelmet nyújt be, úgy ítéli meg, hogy elegendő információval rendelkezik ahhoz, hogy az említett kérelmet anélkül bírálja el, hogy ezen adóalanyt további információk szolgáltatására hívná fel, annak ellenére ha a visszatérítési kérelem és a számla nyilvánvaló, az adózó terhére számszaki eltérést mutat.

Az Európai Unió Bíróságának ítélete

Az EUB kiemelte, hogy a visszatérítéshez való jog uniós szabályozás által bevezetett közös héarendszer egyik alapelvét képezi, amely főszabály szerint nem korlátozható és amelynek célja hogy “a vállalkozót teljes egészében mentesítse a valamennyi gazdasági tevékenysége keretében fizetendő vagy megfizetett héa terhe alól. A közös héarendszer ebből következően valamennyi gazdasági tevékenység adóterhét illetően biztosítja a semlegességet, függetlenül e tevékenységek céljától és eredményeitől, feltéve hogy az említett tevékenységek főszabály szerint maguk is héakötelesek”. Ennek kapcsán a héasemlegesség alapelve megköveteli, hogy az előzetesen felszámított héa visszatérítésére sor kerüljön, ha az anyagi jogi követelmények teljesülnek, abban az esetben is ha az adóalany bizonyos alaki követelményeknek nem tett eleget.

Az ügyben a magyar adóhatóság azután, hogy megállapította az eltéréseket a visszatérítési kérem feltüntetett héaösszegek és az e kérelem alátámasztására benyújtott számlákon szereplő összegek vonatkozásában a 2008/9 irányelv 20. cikke (1) bekezdése alapján kiegészítő információkat kért az alapeljárás felperesétől, azonban a továbbiakban nem kért további kiegészítő információkat, mivel úgy ítélte meg, hogy elegendő információval rendelkezik ahhoz, hogy határozatot hozzon a visszatérítési kérelemről. Ugyanis az adóhatóság az adóalany által szolgáltatott adatok alapján a korábban ismertetett három kérelemtípust azonosított, amelyek közül az alapeljárás felperese a harmadik típus elutasítását kifogásolta. Ez utóbbi megtagadása mögött az adóhatóság azon megítélése áll, hogy “ kötve van a visszatérítési kérelemben feltüntetett héaösszeghez, és nem kívánt az abban foglaltnál többet visszatéríteni, még akkor sem, ha a számlákon szereplő héaösszeg potenciálisan magasabb visszatérítéshez való jogot keletkeztetett”, továbbá az adóalanyt terhelő kötelezettsége, hogy viselje a saját adminisztratív magatartásának következményeit.  Az EUB felhívta a figyelmet arra, ha valamely tagállam uniós jogot hajt végre, úgy a megfelelő ügyintézéshez való jogból eredő követelményeket alkalmazni kell az adóellenőrzési eljárásban is, ennek kapcsán pedig az alapügyben eljáró adóhatóság, a rá háruló ellenőrzési kötelezettsége keretében szükséges, hogy minden körülményre kiterjedő “gondos és pártatlan” vizsgálatot folytasson le. Tehát, amennyiben az adóalany hibás visszatérítési kérelmet nyújt be, és azt sem ő, sem az adóhatóság nem veszi észre, úgy az adóhatóság felelőssége nem megállapítható, kivéve ha a hiva könnyen észlelhető, amely megállapítása a megfelelő ügyintézés elve alapján rá háruló ellenőrzési kötelezettségének körébe esik.

Az EUB érvelése alapján az adóhatóság a megfelelő ügyintézés elve alapján és a héa-semlegesség elvével összhangban, az előzetesen felszámított héa visszatérítését - az anyagi jogi követelmények teljesülése esetén - abban az esetben is biztosítani kell, ha az adóalany bizonyos alaki követelményeknek nem tett eleget. Ha a hatóság “kérelmének módosítására hívja fel az adóalanyt azt követően, hogy a hatóság az e kérelmet érintő hibát tárt fel, meg kell állapítani, hogy mivel a módosításra irányuló kérelem az eredeti kérelemhez kapcsolódik, azt úgy kell tekinteni, mint amelyet ez utóbbi kérelem időpontjában, vagyis az alapügyben szóban forgó körülmények között a jogvesztő határidő lejártát megelőzően nyújtanak be.” Következésképpen, abban az esetben, ha az adóhatóság az adóalany “kellően feltárt hibáját” követően meg tudja állapítani a visszatérítendő héa összegét, a megfelelő ügyintézés elve alapján köteles kellő gondossággal tájékoztatni az adóalanyt azért hogy felhívja őt a visszatérítési kérelmének módosítására, hogy annak helyt adhasson.

Az EUB megállapította, hogy a nem a visszatérítés helye szerinti tagállamban, hanem egy másik tagállamban letelepedett adóalanyok részére a 2006/112 irányelvben előírt hozzáadottérték‑adóvisszatérítés részletes szabályainak megállapításáról szóló, 2008. február 12‑i 2008/9/EK tanácsi irányelv 20. cikkének (1) bekezdését az adósemlegesség és a megfelelő ügyintézés elvére tekintettel úgy kell értelmezni, hogy azzal ellentétes, ha a visszatérítés helye szerinti tagállam adóhatósága észleli, hogy a héavisszatérítési kérelem összegszerűsége és a kiállított számlán szereplő összeg között eltérés van, anélkül, hogy előzetesen, kellő gondossággal felhívná az adóalanyt, hogy kérelem útján módosítsa a kérelmét, amelyet az eredeti kérelem időpontjával azonos időben benyújtottnak kell tekinteni.

Az összefoglalót készítette: Karácsony Roxána, joghallgató

Kategória: KormányzásEurópai UnióBrexit Eng: Fogyasztóvédelem: Consumer Protection: 16th Anniversary: 
Kutatócsoport2

A debreceni közösségi közlekedés margójára. Interjú Jónás Zoltánnal, a Debreceni Regionális Közlekedési Egyesület elnökével

2 hónap ago

Már a 2000-es évek elején egyre népszerűbbé váltak az intermodális csomópontok (IMCS), azonban hazánkban az európai uniós csatlakozást követően kezdtek el igazán a köz- és kormányzati érdeklődés középpontjába kerülni. Az Unió igen nagy forrásokat bocsátott azon nagyvárosok rendelkezésére, akik a lehívható összegekből fedezhető IMCS-k kialakításában látták a hatékony és modern közösségi közlekedés megszervezésének egyik eszközét. Debrecen is kapott az Európai Uniótól támogatást a Nagyállomás területén elképzelt komplex beruházás megvalósítására. De tényleg szüksége van a városnak intermodális központra?  Hogyan lehetne Debrecen közösségi közlekedését hatékonyabbá, egyszerűbbé és ügyfélközpontúvá tenni? Ezen kérdésekre kerestem a választ, amikor interjút készítettem Jónás Zoltánnal a Debreceni Regionális Közlekedési Egyesület (DERKE) elnökével. 

LD: A közösségi közlekedéssel kapcsolatos döntéseknél mennyire kérik ki a hozzátok hasonló szakmai szervezetek véleményét?

JZ: A legnehezebb terep manapság a közösségi közlekedéssel kapcsolatos döntések meghozatala során, hogy az utasok érdekei és a szakmai szempontok túlságosan háttérbe szorulnak. Ennek az az oka, hogy országos szinten, illetve a nagyobb városokban még mindig hiányzik egy szakmailag jól felkészült közlekedésszervező szervezet. Amikor szeretnénk változásokat elérni, akkor a közösségi közlekedés ellátásáért felelős (helyi közlekedés esetén) önkormányzattal, illetve (helyközi közlekedés esetén) minisztériummal kell tárgyalni, vagy az általuk megbízott szolgáltatókkal (MÁV-START Zrt., Volánbusz Zrt. DKV Zrt. stb.).
A szolgáltatók tarifális, vagy menetrendi kérdésekben nem, vagy csak nagyon korlátozott mértékben dönthetnek. Ha egyet is értenek egy-egy javaslatunkkal a szolgáltatónál, azt mondják, szívesen mennének hosszabb útvonalon vagy más útvonalon, más időpontban, ha az ellátásért felelős azt megfizeti, vagy hozzájárul. A minisztériumban, vagy önkormányzatoknál viszont nem mindig rendelkeznek kellő szakmai felkészültséggel ahhoz, hogy részletekbe menő, operatív döntéseket hozzanak meg (nem is feltétlenül kell hogy rendelkezzenek azzal azon a szinten). Helyismerettel sem rendelkeznek és az adott szituációt sem látják át. Mindezek ellenére az a gyakorlat, hogy a legapróbb menetrendi módosításokról is a miniszter vagy a polgármester dönt, a szolgáltatók előterjesztései alapján. A szolgáltatókra van bízva, hogy menetrendet tervezzenek, viszont ilyenkor nem ritkán előfordul, hogy üzemi érdekeket helyeznek előtérbe az utasok kiszolgálásával szemben. Ezt az ellentmondást lenne hivatott feloldani a közlekedésszervező, amely meghatározott keretösszegből önállóan gazdálkodik a közszolgáltatás ellátásáért felelős önkormányzat vagy minisztérium által meghatározott irányelvek alapján. Ismeri a költségeket és a várható bevételeket is, ugyanakkor rendelkezik az utasforgalom megszervezéséhez szükséges információkkal is. Ilyen közlekedésszervező a 2010-ben alakult BKK Budapesten, vagy a KEKO Kecskeméten.
Tehát jelenleg ebben a nem túl barátságos, gyakran egymásra mutogató szervezetek környezetében kell megtalálni lehetőségeket, amelyek inkább személyes kapcsolatokon múlnak.

LD: A Debreceni Regionális Közlekedési Egyesületet 2008-ban alapítottátok. A weboldalatok szerint célotok „Debrecenben és tágabb környezetében a közösségi közlekedés és a kerékpáros közlekedés népszerűsítése, támogatása, valamint az utasok érdekeinek védelme”. Milyen eszközök állnak rendelkezésetekre ezen célkitűzések elérése érdekében?

JZ: Egyesületi szinten a tagok lelkesedése, valamint tapasztalatai azok, amelyek meghatározzák a  javaslataink szakmaiságát és minőségét. Sokunknak van külföldön szerzett tapasztalata is, amit azért tartok fontosnak, mert segít kizökkenni a megszokott keretek közül. Részt veszünk szakmai fórumokon is. Az egyesület facebook közösségi oldallal rendelkezik, illetve menetrendi információs oldalt üzemeltetünk, ahol gyakran osztunk meg kérdőíveket. Ezek segítségével a lakosság álláspontját szeretnék összefoglalni, majd azt tolmácsolni a döntéshozók felé.

LD: Az egyesület csaknem 13 éve működik, egy jól összeszokott „csapatról” van szó, vagy gyakran cserélődnek a tagok?

JZ: Tíz taggal indultunk 2008-ban, most, 2021-ben tizenheten vagyunk. Az eredeti csapat fele  továbbra is tagunk. Akik már nem tagok, azokkal is megmaradt a jó kapcsolat. Több fiatal is részt vesz a munkánkban, akik jelenleg középiskolások vagy egyetemi hallgatók, de vannak többéves közlekedés szakmai munkatapasztalattal rendelkezők is. Ebből látszik, hogy egy rendkívül heterogén társaságról van szó. Mindenki más-más szakterület iránt érdeklődik jobban, mindenki másban jobb. Fontos kiemelnem, hogy az utasok igényei mellett ismerjük a szakmai, üzemi lehetőségeket, tehát nem arról van szó, hogy lehetetlen ötletek megvalósítását kérnénk. Sőt, már máshol megvalósult példák, jó gyakorlatok adaptálását szoktuk szorgalmazni. Ennek ellenére még mindig találkozunk olyan dolgokkal, amelyek az ország minden részén jól működnek, de Debrecenben “lehetetlenek” (pl. 30 napos bérlet). A sokszínűség előnyt jelent, amikor komplex, több szakterületet érintő szakmai állásfoglalást ad az egyesület.

LD: Hogyan választjátok ki, melyik kérdéssel kellene mélyrehatóbban foglalkozni?

JZ: Vannak kiemelten kezelendő témák, mint a különböző közösségi közlekedési módok szervezési és tarifális összehangolása, de igazából a legtöbb téma adja magát aktualitása révén. Bőven akad megoldandó feladat, amelyet valamelyikünk fontosnak lát, és felvet. Illetve a közösségi oldalon, valamint e-mail címünkre sok észrevétel, illetve kérdés érkezik egy-egy közlekedést érintő témában. Ha úgy látjuk, hogy egy kérdéskör megoldásában lehet szerepünk, akkor megvizsgáljuk, majd a kialakult álláspontunkat eljuttatjuk az illetékeshez, vagy segítünk a kérdést felvető lakosnak, hogy ő maga tegye meg ezt.
Önkormányzatok is megkeresik az egyesületet pályázatok véleményezéséhez, vagy valamilyen szakmai projektben való részvétel céljából. Tekintve, hogy ezek nem szerződéses keretek között történnek, ezért ilyenkor azt érezzük, hogy ki lett pipálva egy kötelező egyeztetés. Viszont több önkormányzattal is van, vagy volt szerződésünk közösségi közlekedés minőségének javítása céljából. Elsősorban a közszolgáltatási pályázatok lebonyolításában, vagy utastájékoztatás kialakításában tudunk segíteni.

LD: A honlap szerint működési területetek több megyére kiterjed. Miért nem csupán Debrecen és közvetlen (pl.: 30 km-es) vonzáskörzetével foglalkoztok?

JZ: A működési területünk kiválasztásánál arra voltunk figyelemmel, hogy a közlekedés hatékony megszervezése nem szűkíthető le csupán Debrecenre, vagy a megyére, hanem annak tágabb régióját is figyelembe kell venni. Tehát nem elég a központ, illetve az előváros vizsgálata, mert az ingázók megyehatáron kívül is érkeznek, például Mátészalka, Tiszafüred, vagy éppen Karcag felől. Sőt, sokat foglalkoztunk határon túli kapcsolatokkal is, többek között a Debrecen-Nagyvárad közötti közvetlen kapcsolat helyreállításával.

LD: A több mint egy évtizedes működés során melyik az a projekt, amely a legnagyobb kihívást okozta, illetve, amelyikkel a legnagyobb változást tudtátok elérni?

JZ: A belső szférát tekintve a tagságunk egybentartása volt az egyik legnagyobb kihívás. Említettem, hogy most tizenheten vagyunk, de az alapító tíz tag közül már nem mindenki vesz részt aktívan a munkánkban. Debrecenben kicsi az a kör, aki igazán érdeklődik a közösségi közlekedés iránt, és nehezebb olyan személyeket találni, akik igazán elkötelezettek. Egy nagyobb városban, mint például Budapesten, ez lényegesen könnyebb.
Gondolom sokan emlékeznek rá, hogy 2011-ben volt egy járatritkítási hullám Debrecenben, amely az utasok elégedetlenségét vonta maga után. Erős kritikákat fogalmaztunk meg a módszereket illetően, amely eredményes volt. Sikerült tárgyalóasztalhoz ülni a szolgáltatóval és egyesületünk véleménye is meghallgatásra került, továbbá azok részben beépítve, sikeres megoldásokat is eredményeztek. Ennek kapcsán egyesületünk javaslata volt például, hogy a 22-es és 24-es buszok körjáratként közlekedjenek, amellyel közvetlen kapcsolatot biztosítanak az egyetemi campusok között.
A másik „büszkeségünk” az, hogy sikerült elérnünk, hogy Debrecenben a szolgálati járatok közforgalom számára történő megnyitásával elindulhatott az éjszakai közlekedés Debrecenben. Hosszú folyamat eredményeképpen elfogadták ezt a javaslatunkat, sőt ajánlásunkra ideiglenesen ki is egészítették további járatokkal. Nem mondom, hogy tökéletes eredmény született, mert további éjszakai járatokra is szükség lenne, de mégis előremutató intézkedés történt, megfogadva egy szakmai szervezet álláspontját. Apró, kevésbé látványos sikerekből van több is. A Böszörményi úton a 2-es villamosnak az Árpád Vezér Általános Iskolánál van egy megállóhelye, és elértük, hogy közvetlenül a villamosmegálló mellé épüljön buszmegálló és egy gyalogátkelőhely is. Ezek kis dolgoknak tűnnek, de ha utas-oldalról nézzük, akkor igenis nagy dolgokról van szó, hiszen lényegesen javultak az átszállás feltételei, az utasok számára ez időmegtakarítást és kényelmet is jelent egyaránt.

LD: Mennyire együttműködőek, illetve aktívak az utasok (akiknek az érdekeit képviselitek), amikor egy-egy kérdésben kikéritek a véleményüket? Gondolunk itt arra, hogy közösségi oldalakon többször hívtátok fel őket véleményük kifejtésére. Hányan szoktak részt venni egy ilyen felmérésben?

JZ: Az utasok rendkívül együttműködőek. A legutóbbi online felmérésünket, amely az átszállással való utazás kérdéskörére koncentrált, két nap alatt több, mint 600-an töltötték ki. Ezenkívül gyakran érkezik tőlük panasz, vélemény, javaslat a közlekedést illetően, a közösségi oldalon, vagy pedig az e-mail formájában. Ugyanakkor az utasok körében is nagy úr a megszokás, egy-egy változás okairól és hasznosságáról őket is meg kell győzni, különösen akkor, ha olyan megoldásról van szó, amelyet még nem ismernek.

LD: A másik oldalt nézve, mennyire együttműködőek a különböző közlekedési vállalatok (pl.: DKV) és a helyi önkormányzatok? Meghallgatják a véleményeteket? Volt, hogy hozzátok fordultak közlekedést érintő kérdésben?

JZ: Attól függ a kérdésre adandó válaszom, hogy melyik önkormányzatról, vagy mely szolgáltatóról van szó, mert rendkívül változó. Most pozitív példákat említenék. A Püspökladányi önkormányzattal kifejezetten jó a kapcsolatunk, gyakran kérik ki a véleményünket, a közösségi közlekedésre vonatkozó jelenlegi közszolgáltatási szerződést is a mi állásfoglalásunkat elfogadva kötötték meg. Ugyanilyen jó volt a kapcsolatunk korábban Berettyóújfaluval.
Mindkét település esetében mi készítjük az adatszolgáltatást a Google részére, hogy annak térképes útvonaltervezőjében a település helyi közlekedése is megjelenjen.

LD: Amiért ma ezt a találkozót kértük tőled, az egy igen érdekes és régóta húzódó történet, amelynek szeretnénk kibogozni a szálait. A debreceni intermodális közlekedési központtal (másnéven: intermodális csomópont, IMCS) kapcsolatban lenne néhány kérdésünk. A történet kiindulópontja a 2000-es évek elejére nyúlik vissza. Az egyesület foglalkozott mélyrehatóbban ezzel a kérdéskörrel? Megkerestek titeket szakmai véleményezés kapcsán?

JZ: 2013 körül már végzett egy felmérést az önkormányzat Debrecen elővárosi vasúti fejlesztése, illetve az intermodális csomópont kapcsán. Akkor az elővárosi villamos (tram-train) kérdésköre is felmerült. Ekkor a tervezők kerestek fel bennünket és elmondhattuk véleményünket, de ez egy nagyon régi történet. Azóta már sok minden történt és az eredeti terveket többször is módosították. Ezt követően e kérdésben nem keresték az egyesületet.

LD: Mit értesz előváros alatt?

JZ: Debrecen szempontjából elővárosnak tekinthető például Nyíregyháza is. Olyan községek, városok, amelyek vasúti- vagy buszközlekedést tekintve maximum 1,5-2 órára vannak a várostól.

LD: Az Intermodális Csomópontok egyik közvetett célja a személyautók számának (ezáltal az üvegházhatású gázok kibocsátásának és a forgalmi dugóknak) a csökkentése. A személyautók száma az utóbbi időben emelkedett vagy csökkent?

JZ: Ez egy nagyon szépen végigkövethető tendencia. A személygépkocsi-forgalom évtizedek óta folyamatosan növekszik, a 2008-as gazdasági világválság hatására csökkent, kb. 3-4 évig, majd ismét emelkedő ívbe került.

LD: Tanulmányok szerint a személyautók számának csökkentése a közösségi közlekedés fejlesztésével és kényelmesebbé tételével lenne elérhető. Erre az egyik megoldásként kínálják az Intermodális Csomópontot, ahol egy helyen lenne a vasútállomás, helyi- és távolsági buszállomás, valamint a kötöttpályás közlekedési módok végpontja. Ezzel kapcsolatban készült megvalósíthatósági tanulmány és 2014-ben ki is választották a legjobb tervet. Ti láttátok-e ezt a tanulmányt, illetve a terveket, és mi a véleményetek róla?

JZ: A terveket láttam, több változatot is, azonban annak kapcsán nem kérték ki a véleményünket. Ehhez kapcsolódva azonban kiemelnék egy nagyon fontos dolgot. A debreceni Intermodális Csomópont megvalósításának célja kettős. Egyrészt az a teljesen jogos igény, hogy egy rendezett, kulturált környezet legyen a vasútállomás környékén (Petőfi tér). Az IMCS-ek fontosságát sokan abban látják, hogy egy helyen van a vasúti, a helyközi és távolsági busz, ahol ezek között át lehet szállni. A Debrecenbe tervezett IMCS olyan méreteket öltött, amelyekre az utasoknak alapvetően nincs szüksége, és olyan elemeket tartalmazott, amelyek a közösségi közlekedés hatékonyságán nem segítenének jelentősen. Sőt, bizonyos feltételek romlottak volna. A helyi és elővárosi közlekedésben az egyik legfontosabb minőségi tényező az eljutási idő, azaz, mennyi idő alatt jut el az utas egyik helyről a másikba. Ehhez azonban nincs szükség harmincnyolc kocsiállásos, a térszín alá süllyesztett buszvégállomásra. Elegendő azt megoldani, hogy minden helyközi busz érintse és megálljon a vasútállomásnál. Ugyanakkor felesleges az egész buszállomást odaköltöztetni. Az egy üzemi funkció, az utasok számára, attól nem lesz hatékonyabb a rendszer, hogy drága, belvárosi ingatlanon buszokat tárolunk. Egyébként jelenleg is megáll a legtöbb távolsági busz a vasútállomásnál, kivéve a nyugati, illetve délkeleti irányból (Hajdúszoboszló, Hajdúszovát, Balmazújváros és Hajdúböszörmény) érkező járatokat. Továbbá arra is szükség lenne, hogy ne csak a Nagyállomásnál legyen IMCS, hanem a város több pontján is, például a köztemetőnél, vagy a korábban említett Árpád Vezér Általános Iskolánál. Aki északi irányból érkezik vonattal vagy busszal, és az Egyetemre vagy a Klinikákra szeretne eljutni, az feleslegesen ne menjen a Nagyállomásig. Nem egy nagy, hanem sok kisebb, egyszerű közösperonos központra lenne szükség. Tehát egy jó szervezési megoldással és kisebb fejlesztésekkel megoldható, amit az IMCS magas áron (hiszen drága beruházásról van szó) sem tudna nyújtani.
Önmagában az intermodális közlekedési központok megépülése nem garancia arra, hogy kevesebben használják a személygépkocsijukat. Ehhez csökkennie kell az eljutási időnek is, hogy a közösségi közlekedés ár-érték arányban jobb szolgáltatást tudjon nyújtani. Továbbá az autó még mindig egy státuszszimbólum Magyarországon sok ember számára, és nem akarnak felhagyni annak használatával. A szemléletmódon is változtatni kellene, hogy az emberek belássák, hogy több és szélesebb út építésével nem lesz kisebb a dugó, sőt.

LD: Sokat olvasni és hallani arról, hogy a kaposvári intermodális központtal nem elégedettek az emberek. Az egyik legnagyobb problémaként említik, hogy településfejlesztési szempontokat nem vesz figyelembe, ugyanazt a városrészt („Donnert”) vágja el a városközponttól, amelynek becsatornázása kezdetben a legfőbb cél lett volna. Debrecenben vannak olyan városrészek, ahol a közösségi közlekedés nem hatékony, ezért kénytelenek a személygépkocsi használatára? Vannak olyan városrészek, amelyek becsatornázására nagyobb figyelmet kellene fordítani?

JZ: Debrecen városszerkezete érdekesen néz ki, azt nem tervezték, hanem így alakult. Sokkal klasszikusabb iskolapélda Szeged vagy Miskolc ebből a szempontból, hiszen az előbbi gyűrűs-sugaras módon épül fel, míg az utóbbiban van két fő irány (észak és dél), így ezekben a városokban könnyebb ideális vonalhálózatot kialakítani.
Debrecen már egy nehezebb terep és a széttagoltsága miatt a problémát lokálisan próbálják megragadni, holott csak átfogó, több városrészt magába foglaló tervekkel érhetünk el tartós és hatékony eredményeket. A városvezetés egyik célja a debreceni belvárost autómentessé tenni, amellyel én egyetértek, azonban ez nem lehetséges úgy, ha nem fejlesztem hozzá a közösségi közlekedést. Fontos megjegyeznem, hogy itt fejlesztés alatt továbbra is inkább az eljutási idő csökkenését értem.
Debrecennél minden a nyugati oldalra koncentrálódik a nagy lakótelepek, ipari parkok miatt, emiatt a keleti oldali, családi házas városrészekből arányaiban is többen használnak személygépkocsit. Egy családi házas övezetet egyébként is kevésbé hatékonyan lehet ellátni közösségi közlekedéssel. Nehezíti a dolgot a vasúton való átjutás, valamint az elővárosi forgalom mértéke is. Az ipari parkok, az egyetem és a munkahelyek többsége a város nyugati oldalán van. Ez pedig olyan mértékű városon belüli ingázást jelent, amire nem alkalmas a város úthálózata. Hiányosak a külvárosi, illetve városszéli körirányú elkerülő útvonalak. A városrendezési terveken ezek ugyan szerepelnek, azonban belátható időn belül nincs esély arra, hogy megvalósuljanak. Sajnos a belvárost átvágó nyugati tehermentesítő út kapott prioritást, annak ellenére, hogy észak-déli irányú, és nem segít a kelet-nyugati irányú forgalom levezetésében, ráadásul pont a belváros felé vonzza a forgalmat.
Itt egy személyes tapasztalatomat hoznám példának. A szakdolgozati témavezetőm még egyetemista koromban a 2-es villamos kapcsán azt mondta: „a Józsaiak majd megtanulnak átszállni.”(Józsa Debrecen egyik külső városrésze – a szerk.). Ezzel célozva arra, hogy a Józsáról érkező járatok nem fognak többé a belvárosig közlekedni, hanem majd át kell szállniuk a 2-es villamosra. Én Józsa-városrészből származom és onnan jártam be, ismertem a körülményeket és a lehetőségeket, ezért tudtam, hogy ez nem fog működni, és azóta sem lettek “elvágva” a buszok. Itt az átszállás olyan mértékű időveszteséget jelentene, ami időszaktól függően 10-20%-kal növelné meg az eljutási időt. Gyakran hozzák fel Budapestet példaként az ilyen átszállási kapcsolatok kialakítására, de Debrecen egy nagyságrenddel kisebb város, mások a távolságok, másként alakul az átlagos utazási idő és a szituáció sem vethető össze.
A helyi közlekedés hatékonyabbá tételére egy másik javaslatom, hogy célszerűbb lenne, ha ugyanaz a számozású buszjárat, az adott órának ugyanabban az időszakában indulna. Így könnyebben lehetne tervezni, hiszen amit az utas most lát, az az összevisszaság, amely elrettenti az utazástól és felesleges frusztrációt okoz számára. De ezt a problémát sem a közlekedési központ fogja megoldani, egy szervezési megoldással ez is könnyen kiküszöbölhető lenne.

LD: A közösségi közlekedés fejlesztésén kívül a kerékpáros közlekedés fejlesztésével is javítható lenne a városi közlekedés minősége (pl.: dugók elkerülése, környezetvédelem). Mi a véleményed, Debrecenben vannak előremutató intézkedések a kerékpáros közlekedést tekintve? Mondanád, hogy Debrecen egy kerékpárbarát város?

JZ.: Ami a kerékpáros közlekedést illeti, ambivalens érzéseim vannak. Előremutatónak találom a kerékpárutak fokozatos kiterjesztését, hiszen a kerékpárosok az útra nehezen merészkednek ki, hiszen félnek az autóktól. Ez szükséges ahhoz, hogy többen használjanak kerékpárt, kedvet kapjanak a mindennapos kerékpározásra is. Ugyanakkor a járdán legalizált kerékpározás, a gyalog- és kerékpárút új konfliktusforrást is szült. Sokszor olyan helyen is gyalog- és kerékpárút került kialakításra, ahol az nem lett volna indokolt, sőt inkább balesetveszélyesebb helyzetet teremtett. A kerékpárutak ezt a problémát megoldották, hiszen a gyalogosoktól és autósoktól elzárva tudnak közlekedni.
Nem mindig a leghatékonyabb a kerékpárutak használata, mivel azok sokszor úgy lettek kialakítva, hogy a kerékpárt egy kereszteződésnél tolni kelljen, vagy olyan szűk ívek kerültek kialakításra, amelyek miatt gyalogos tempóra kell lassítani. Az utca egyik oldalán elhelyezett kerékpárutakkal az is gond, hogy fokozott baleseti forrást jelentenek. Egyenesen való áthaladáskor, amikor elsőbbségem van, akkor is sokkal jobban kell figyelni, hiszen nemcsak a keresztező irányokból, hanem a párhuzamos forgalmú útról is várható jármű. Sokszor hatékonyabb lenne a kerékpárral az úton az autók mellett haladni, hiszen a többi közlekedő is jobban látja azt, aki kerékpárral az úttesten közlekedik, mint azt, aki a mellette haladó kerékpárúton, parkoló autók és bokrok takarásában, és kevésbé balesetveszélyes, mint az előző megoldás. Legtöbb baleset egyébként a kereszteződésnél szokott történni, mivel a kerékpár- és autóutak találkozásánál az autósnak minden irányba tekintenie kell, míg ha a kerékpár mellette, mögötte vagy előtte haladna, akkor elegendő lenne csak egyirányba.
Személyes tapasztalatból is mondom, hogy a kerékpárosok, akik gyorsabban szeretnének haladni, nehéz helyzetben vannak. Ezt nehezíti az is, hogy a KRESZ szerint, ha van kerékpárút, akkor nem lehet az autóutat használni.

LD: Manapság nem az Intermodális Közlekedési Központról hallani, hanem a Debreceni Főpályaudvarról. Mi lehet az ezzel kapcsolatos kommunikáció és az elnevezés megváltozásának az oka?

JZ: Ez inkább marketing, és a főpályaudvar szót könnyebb kiejteni, mint az „intermodális”-t. Különösen azért tartottam félrevezetőnek, mert egy méter vágány sem épült volna át a vasútállomáson. Sőt, olyan elemeket is tartalmazott, amelyek semmilyen módon nem kapcsolódtak volna a közösségi közlekedéshez. Többek között emiatt a NIF Zrt. kivette a projektből azt a zöldterületi beruházást, amely a Petőfi téri park átalakítását célozta volna meg.

LD: A 2020 év eleji kommunikációban a hármas villamos megépítése és a repülőtér fokozottabb bekötése a város közlekedésébe is szerepelt a tervek között. Az egyesületnek erről mi a véleménye, illetve van bármilyen információ azzal kapcsolatban, hogyan alakul ez a projekt?

JZ: Úgy látjuk, hogy az ötletgazda sem tudja igazán, hogy mit szeretne, tekintve, hogy több különböző, egymástól eltérő opciót is lehetett hallani. Azon túl, hogy mindegy, csak legyen villamos, más szakmai érvet nem igazán hallani. Alapvetően támogatjuk a kötöttpályás közlekedés bővítését, ugyanakkor nem tartjuk időszerűnek azt, hogy 3-as vagy 4-es villamosról beszéljünk addig, amíg nincs határozott elképzelés arra vonatkozóan, hogy hogyan lehet átfogóan csökkenteni az eljutási időket. Van egy “félbehagyott” trolibuszhálózatunk, amivel mindenképpen kezdeni kellene valamit. Nagyon sok helyen előnyben kellene részesíteni a buszokat, buszsávokat kialakítani. A helyi-helyközi átszállási kapcsolatokon kellene javítani. Önmagában egy villamosvonal ezeket nem oldja meg, komplex fejlesztésekre van szükség. Ilyen tervekkel azonban sajnos nem találkoztunk. A 2-es villamos sem azért éri el hamarabb a Nagyállomást, mert néhány csomópontban előnyben van részesítve, hanem azért, mert a 31-es és 32-es buszok hosszabb útvonalon közlekedtek, mint most a villamos. A legnagyobb akadályt jelentő belvárosi csomópontokban (Hunyadi utca, Csemete utca, Kossuth utca) nincs a 2-es villamos előnyben részesítve. A jelenlegi 44 perces fordulóidőből, hatékony előnyben részesítéssel, még legalább 8 percet lehetne faragni. Sokatmondó információ az, hogy a Doberdó utcától a Nádor utcáig 9 perc alatt teszi meg a villamos a 2,4 km utat. Ugyanakkor a Nádor utcától 9 perc alatt csak a Nagytemplomig jut el, ami 1,8 km, ami 12 km/h átlagsebességet jelent. Ez rettenetesen alacsony!

LD: Ha megkérdezné a megvalósító az egyesület szakmai véleményét az intermodális közlekedési központ kialakításáról, mi az az első dolog, amit eszedbe jutna javasolni?

JZ: Egy mondatot szeretnék nagyon kiemelni:

„A közösségi közlekedés esetén nem a drága infrastruktúra hiánya a probléma, mindenekelőtt a tarifális és szervezési kérdéseket kellene hatékonyan megoldani.”
Az rendben van, hogy legyen IMCS, felújított épület, nagy beruházás és vele együtt kulturált környezet (Petőfi tér), de ez nem oldja meg azt, hogy az utasok gyorsabban és kényelmesebben tudjanak utazni. Nem kell a buszállomást a vasútállomás mellé költöztetni, hanem elegendő a távolsági buszoknak megállót biztosítani ott. Tarifális kérdésben pedig fontos lenne, hogy egy jeggyel több tömegközlekedési eszközön is lehessen utazni. Emellett a menetrendek összehangolására és következetessé tételére is nagyobb hangsúlyt kellene helyezni.
Közösségi közlekedést érintő beruházásnál a funkció legyen a központban, az utasok igényei és érdekei, minden más (pl. rekreációs) funkció ennek függvényében kapjon helyet.

 

Az interjút készítette: Dr. Lovas Dóra, MTA-DE Közszolgáltatási Kutatócsoport tudományos segédmunkatárs, DE ÁJK egyetemi tanársegéd

Kategória: KözérdekTömegközlekedésVárosrehabilitációVárosfejlesztésBrexit Eng: Fogyasztóvédelem: Consumer Protection: 16th Anniversary: 
Kutatócsoport2

Az AB szerint nem okoz hátrányos megkülönböztetést a védettségi igazolvány szabályozása

2 hónap 2 hét ago

Az Alkotmánybíróság 2021. október 19-én alkotmányjogi panasz útján hozott döntést a védettségi igazolványt szabályozó kormányrendelet alkotmányossági kérdésében, mely témában közel ezer beadvány érkezett a bírósághoz.

A veszélyhelyzet idején alkalmazandó védelmi intézkedések második üteméről szóló 484/2020. (XI. 10.) Korm. rendelet 2020. november 11. napjával, a koronavírus-járvány második hulláma alatt lépett hatályba és számos, a járvány terjedését lassító intézkedést vezetett be, például éjszakai kijárási korlátozást este 8 és reggel 5 óra közötti időszakra, gyülekezési tilalmat, éttermekben a helyben fogyasztás megtiltását, üzletek nyitvatartási idejének korlátozását, a temetések és esküvők létszámának korlátozását.[1] Az oltási program indulása nyomán 2021. február 13. napján lépett hatályba a koronavírus elleni védettség igazolásáról szóló 60/2021. (II. 12.) Korm. rendelet, amely védettségi igazolványra tette jogosulttá azokat, akik felgyógyultak a COVID-19 betegségből vagy védőoltást kaptak ellene.[2] Az oltási program fellendülése nyomán a védelmi intézkedésekről szóló kormányrendeletek módosítása során olyan intézkedések is születtek, amelyek a védettségi igazolvánnyal rendelkező személyeket a koronavírus-világjárvánnyal összefüggő bizonyos korlátozások alól mentesítenek.

A mentesülésre vonatkozó rendelkezésekkel szemben – amelyek a védettségi igazolvánnyal rendelkezők számára az azzal nem rendelkező személyekhez képest többletjogosítványokat adtak –  közel ezer indítványozó nyújtott be alkotmányjogi panaszt és mivel az indítványok szövege lényegében azonos volt, vagy egymással megegyezett, az Alkotmánybíróság az alkotmányossági vizsgálatot egy eljárásban folytatta le.[3]

Az indítványozók szerint a szabályozás diszkriminatív, aránytalanul hátrányos helyzetbe hozza mindazokat, akik egészségügyi kockázatok miatt nem veszik fel az oltást és ezért nem jogosultak koronavírus elleni védettségük igazolására. Továbbá ez súlyos alapjogsérelmet jelent, mivel sérül az emberi méltóság részét képező önrendelkezési jog is. Az indítványozók szerint a rendkívüli jogrend sem ad felhatalmazást a jogalkotó számára az emberi méltósághoz való jog korlátozására.

Az Alkotmánybíróság szerint az indítványok nem megalapozottak. A döntés szerint nem áll fenn diszkrimináció, mivel az Alaptörvény XV. cikk (2)[4] bekezdésében garantált diszkriminációtilalom olyan élethelyzetekre áll fenn, amelyekben az emberek önazonosságát, identitását meghatározó lényegi tulajdonságuk miatt előítélettel, vagy társadalmi kirekesztéssel néznek szembe. Vagyis a diszkriminációtilalom alkotmányos klauzulája elsődlegesen a társadalom személyben rejlő és tetszés szerint nem változtatható tulajdonság mentén elkülönülő csoportjainak védelmét szolgálja.[5] Az Alkotmánybíróság már többször kifejtette, hogy nem minősül megengedhetetlen megkülönböztetésnek, ha a jogi szabályozás eltérő jogalanyi körre vonatkozóan állapít meg eltérő rendelkezéseket. Az egyenlőség követelménye a jog általi egyenlőként való kezelésre irányuló alkotmányos elv, amely az azonos (homogén) szabályozási körbe vont jogalanyoknak a jogokból való egyenlő részesedését védi. Ez azt jelenti, hogy abban az esetben minősül alaptörvény-ellenesnek a megkülönböztetés, ha a jogszabály a szabályozás szempontjából azonos csoportba tartozó (egymással összehasonlítható) jogalanyok között tesz különbséget anélkül, hogy annak alkotmányos indoka lenne.[6]  Azok, akik védettségi igazolvánnyal rendelkeznek, mert az oltást felvették vagy a fertőzésen átestek, nem alkotnak homogén csoportot azokkal, akik személyében ez a feltétel nem áll fenn.

Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a veszélyhelyzet idején egyes alapvető jogok gyakorlása felfüggeszthető az Alaptörvény alapján, vagy az Alaptörvényben megállapított mértéken túl korlátozható. Ez alapján elfogadható a jogkorlátozás legitim céljaként a koronavírus-járvány leküzdése, az egészségügyi, társadalmi és gazdasági hatásainak a csökkentése és a károk enyhítése. Mivel a jogalkotó rendszeresen felülvizsgálta a korlátozó intézkedések fenntartásának szükségességét eleget tett az Alaptörvényből fakadó kötelezettségének is.

A határozat megállapította, hogy mivel az oltás felvételét a kormányrendelet nem tette kötelezővé, és ilyet az indítványozók sem állítottak, nincs érdemi összefüggés a támadott szabályozás és az emberi méltósághoz való jog, azon belül az önrendelkezési jog között sem. Az Alkotmánybíróság tanácsa ezért az indítványokat elutasította.

Az összefoglalót készítette: Németh-Kiss Szófia, joghallgató DE ÁJK

[1] 484/2020. (XI. 10.) Korm. rendelet a veszélyhelyzet idején alkalmazandó védelmi intézkedések második üteméről

[2] 60/2021. (II. 12.) Korm. rendelet a koronavírus elleni védettség igazolásáról

[3] https://alkotmanybirosag.hu/kozlemeny/nem-utkozik-a-diszkriminacio-tilalmaba-a-vedettsegi-igazolvanyhoz-fuzott-tobbletjogositvanyokra-vonatkozo-szabalyozas (letöltve: 2021. 10. 22. )

[4] Magyarország Alaptörvénye XV. cikk (2) bekezdés

[5] 3188/2017. (VII. 21.) AB határozat

[6] 3073/2021. (III. 4.) AB határozat

Kategória: AlapjogokAlkotmánybíróságKormányzásKözérdekBrexit Eng: Fogyasztóvédelem: Consumer Protection: 16th Anniversary: 
Kutatócsoport2

A lengyel Alkotmánybíróság már döntött: az uniós jog nem írhatja felül a tagállami alkotmányt

2 hónap 4 hét ago

Az európai jog elsőbbsége

Az elsőbbség elve az európai jog egyik alapelve, mely az európai jognak a nemzeti jogok feletti felsőbbrendűségét biztosítja. Ez az elv abszolút, azaz minden kötelező erejű európai jogi aktusra érvényes, attól függetlenül, hogy elsődleges jogból vagy másodlagos jogból származik-e, illetve egy jogi aktus attól függetlenül alárendelt ennek az elvnek, hogy azt a tagállam végrehajtó vagy törvényhozó hatalma hozta meg, és ugyanígy a bíróságok is alárendeltek az elsőbbség elvének, ugyanis az általuk kialakított ítélkezési gyakorlatnak az uniós jogot tiszteletben kell tartaniuk.

Az Európai Unió Bíróságának álláspontja alapján az előbb felsoroltakon kívül az egyes nemzeti alkotmányok is alá vannak rendelve az elsőbbség elvének, így a tagállami bírák feladata, hogy az európai joggal ellentétes alkotmányi szintű rendelkezések alkalmazására ne kerüljön sor. Az elvet tehát főszabály szerint kötelesek betartani, amennyiben pedig a tagállami bíráknak kétségei merülnek fel az elsőbbség elvének alkalmazásával kapcsolatban, úgy élhetnek az előzetes döntéshozatali eljárás eszközével.

Azonban fontos kihangsúlyozni, hogy az elsőbbség elvét nem az alapító szerződések alakították ki, hanem az Európai Unió Bíróságának gyakorlata, így a tagállamok kezdetekben ódzkodva fogadták el és emiatt is helyezték a középpontba azt az álláspontot, hogy ez az elv csak azokon a területeken érvényesül, amelyek esetében a tagállamok hatásköröket ruháztak át az alapító szerződéseken keresztül az Európai Unióra. Ha pedig az Európai Unió ezen túl alkot jogot, akkor az nem létező jogi aktus, így nem bírhat elsőbbséggel.

A joggyakorlat alapján ma már megállapítható, hogy az uniós jog elsőbbsége a tagállamokban általánosan érvényesül, így a tagállamok bíróságai is elfogadják azt. Az elsőbbség elvével kapcsolatban a problémák főleg az uniós jog és a tagállami alkotmányos rendelkezések között merülnek fel, itt érte az elvet a legkomolyabb támadás.

Ezek alapján megkülönböztetjük azokat a tagállamokat, melyeknek felsőbb bíróságai elismerik az uniós jog elsőbbségét, érvényesülését az alkotmányos szintű normákkal szemben is, azonban a másik csoportot azok az államok alkotják, amelyek alkotmánybíróságai nem ismerik el az uniós jog elsőbbségét az alkotmányos szabályokkal szemben.

Úgy tűnik, hogy jelenleg az utolsó csoportba sorolható a lengyel alkotmánybíróság is, a nemrég hozott és lentebb ismertetett döntése alapján.

Előzmények

Az Európai Unió és Lengyelország régóta hadban áll az uniós jog érvényesülésének kérdésével kapcsolatban, ugyanis Lengyelország már a csatlakozása óta vonakodva áll az uniós jog elsőbbségéhez. A legfrissebb döntés meghozatalának a lengyel Alkotmánybíróság többször nekifutott, melynek előzménye, hogy az Európai Unió Bírósága határozatban ítélte el a lengyel kormánypárt igazságügyi reformját, melyben a Bíróság szerint a lengyel Legfelső Bíróságnak a tevékenységét fel kellene függesztenie, mert tagjait – ahogyan a többi bírót is – a köztársasági elnök nevezte ki politikai alapon, nem pedig a bírói kar által megválasztott testület javaslatára. Így a luxemburgi testület szerint a bírákra vonatkozó ezen fegyelmi felelősségi rendszer ellentétes az uniós joggal.  

A lengyel Alkotmánybíróság testülete a fenti eseményeket követően a kormányfő 2021. márciusban tett indítványa alapján látott neki a lengyel alkotmány és az uniós jog elsőbbsége közötti kapcsolat vizsgálatának, mely alapján 2021. októberében arra a következtetésre jutott, hogy a lengyel alkotmánnyal ellentétesek azok az uniós előírások, melyek felhatalmazzák a bíróságokat az államfő által kinevezett bírák felülvizsgálatára. Ezen túlmenően a lengyel alkotmánnyal az Európai Unió alapszerződésének azon rendelkezései is ellentétesek, melyek a bíróságokat egyrészt arra hatalmazzák fel, hogy a nemzeti alkotmányokat figyelmen kívül hagyhassák, másrészt, hogy korábban érvénytelenített jogszabályok alapján hozhassák meg döntéseiket. Továbbá a lengyel Alkotmánybíróság szerint a lengyel alaptörvénnyel ellentétesek azok a lépések is, amelyeket Brüsszel a Lengyelország által ráruházott hatásköröket átlépve tesz meg, mindezt az uniós alapszerződés alapján.

A lengyelek tehát a luxemburgi testület álláspontját elutasították és végül a szuverenitás kérdésével kapcsolatban arra a következtetésre jutottak, hogy az „uniós beleszólás” nem feltétlenül alkotmányos, mert attól, hogy egy állam Uniós tag, abból nem következik, hogy a Bíróság döntéseinek elsőbbsége lenne, és az Unióhoz való csatlakozásból sem következik az, hogy Lengyelország lemondott volna a szuverenitásáról az Unió részére.

Így a lengyel Alkotmánybíróság az uniós alapszerződés egyes rendelkezéseit alkotmányellenesnek ítélte, és érvelése szerint az uniós jog nem áll a hazai alkotmány felett. Különösen nincs „beleszólása” az EU-nak a Brüsszel által bírált igazságügyi reformra, ugyanis azokon a területeken, melyek nem lettek az Unióra átruházva, csak a lengyel jog az érvényes.

Az Európai Bizottság érvelése

Míg számos vélemény szerint a döntés Lengyelországnak az EU-ból való kilépését jelzi, addig a lengyel kormánypárt elnöke úgy nyilatkozott, hogy erről szó sincs, csupán a lengyel Alkotmánybíróság szerint az Európai Unió ma visszaél az alapszerződésekkel, és emiatt ezeket pontosítani kell.

A lengyel döntésre reagálva az Európai Bizottság szerint a döntés súlyos következményekkel járhat az európai jog elsőbbségére nézve, hiszen gyengítheti azt. A közleményében kijelentette, hogy a Bizottság fenntartja és megerősíti az unió jogrendjének alapelveit, így azt, hogy az uniós jog elsőbbséget élvez a nemzeti joggal szemben, afelett áll, ideértve az alkotmányos rendelkezéseket is. A Bizottság szerint a lengyel döntés nemcsak az uniós jog elsőbbségét kérdőjelezi meg, hanem ezzel az Európai Unió Bíróságának és az Európai Uniónak a tekintélyét. A Bíróság minden határozata kötelező továbbra is a tagállamok hatóságaira és bíróságaira nézve.

A Bizottság következő lépése az lesz a lengyel döntéssel kapcsolatban, hogy megvizsgálja és ha kell, él az uniós szerződésekben lefektetett hatáskörükkel annak érdekében, hogy az uniós jog elsőbbségét és alkalmazását biztosítsák.

„Az Európai Unió az értékek és a jog közössége, amit minden tagállamnak tiszteletben kell tartania. Az európaiakat megillető, az uniós szerződésekből eredő jogokat védeni kell, függetlenül attól, hogy hol élnek az Európai Unióban.

 

Záró gondolatok

 

Látható, hogy a lengyel Alkotmánybíróság az alkotmányukat egy leronthatatlan értéknek tekinti és részben kizárja azt, hogy az unió által alkotott joganyag érvényesüljön Lengyelország területén.

Felmerül a kérdés, hogy milyen hatása lehet az Európai Unió jogrendszerére az, ha egy tagállama ilyen álláspontot képvisel és nem hatja végre a Bíróság döntéseit. Egyértelmű, hogy minden ilyen eset gyengíti a közösségi jogrendszer erejét, és az abba vetett hitet. Amennyiben a közösségi jog nem hatékony, úgy egyik tagállam sem fogja elhinni, hogy bármilyen hátrány is érheti egy-egy döntés be nem tartása esetén, így ez újabb és újabb jogsértésekhez vezetne, amely nyilván megbontja az Unió rendszerét és erejét. Ha ilyen jellegű szisztematikus jogsértésekről van szó, melyek során a tagállam arra hivatkozik, hogy a saját joga elsőbbséget élvez az uniós joggal szemben, így nem kell azt végrehajtania, akkor a többi állam ezt valószínűleg nem fogja eltűrni.

Ha az elsőbbségi jogról több vita is gerjed, az akár rossz következményhez és problémákhoz vezethet, olyanokhoz is például, hogy újra kellene rendezni a tagállamok közti, és/vagy a tagállamok és az Unió intézményei közötti viszonyokat.

Az összefoglalót készítette: Szabó Sarolta, joghallgató, DE ÁJK

 

Felhasznált források:

Világ: Reagált az Európai Bizottság a lengyel Ab-döntésre: az uniós jog elsőbbséget élvez a nemzeti joggal szemben | hvg.hu

https://index.hu/kulfold/2021/10/07/dontott-a-lengyel-alkotmanybirosag-nincs-jogelsobbsege-az-eu-nak/

https://www.portfolio.hu/unios-forrasok/20211012/ido-kerdese-es-magyarorszagon-is-sor-kerulhet-olyan-vitara-ami-lengyelorszag-es-az-eu-kozott-zajlik-504794

https://hirnavigator.hu/hir/2292152-a-lengyel-alkotmanybirosag-hadat-uzent-az-unios-jognak

https://www.portfolio.hu/gazdasag/20211007/sulyos-dontes-lengyelorszagban-az-eu-s-alapszerzodes-egyes-pontjai-osszeegyeztethetetlenek-az-alkotmannyal-504224

https://hvg.hu/vilag/20211007_A_lengyel_Alkotmanybirosag_hadat_uzent_az_unios_jognak

https://hvg.hu/vilag/20210506_Lengyel_igazsagszolgaltatas_ujabb_konfliktus_varhato_az_EU_birosagaval

https://hvg.hu/vilag/20211007_Reagalt_az_Europai_Bizottsag_a_lengyel_Abdontesre_az_unios_jog_elsobbseget_elvez_a_nemzeti_joggal_szemben

https://telex.hu/kulfold/2021/10/08/lengyelorszag-europai-unio

https://eur-lex.europa.eu/legal-content/HU/TXT/?uri=LEGISSUM%3Al14548

https://regi.tankonyvtar.hu/hu/tartalom/tamop425/2011_0001_548_EUjog/ch0...

 

 

 

 

Kategória: AlkotmánybíróságJogállamKormányzásKözérdekEurópai UnióBrexit Eng: Fogyasztóvédelem: Consumer Protection: 16th Anniversary: 
Kutatócsoport2

ENSZ biodiverzitás-jelentés: kudarcok és feladatok

3 hónap ago

Az alábbi blog-bejegyzés egy rövid beszámolót tartalmaz az ENSZ Biológiai Sokféleség Egyezménye által 2020. szeptember 15-én közölt Global Biodiversity Outlook 5 (GBO5) jelentésről, valamint néhány javaslatot fogalmaz meg a biodiverzitás megőrzése érdekében szükséges teendőkre vonatkozóan.

Míg a klímaváltozás és annak negatív hatásai már hosszabb ideje benne vannak a köztudatban, addig a médiában és ezzel párhuzamosan a társadalomban egészen a közelmúltig viszonylag kevés figyelem irányult a biológiai sokféleség rohamos csökkenésének drámai következményeire.[2] (A témában lásd: Bányai Orsolya: Állati jó – zöld gondolatok az állati eredetű termékek gyártásának és fogyasztásának csökkentéséhez című bejegyzését). Pedig a legújabb kutatások egyértelműen azt igazolják, hogy a biodiverzitás megőrzése nem csupán a klímaváltozással összefüggésben, hanem önmagában is kulcsfontosságú az emberiség életfeltételeinek biztosítása szempontjából.[3] A biológiai sokféleség folyamatos csökkenése, a fajok pusztulása vészesen halad előre, s nem tudni, mikor érkezik el arra a pontra, amely már az ökoszisztémák végleges és visszafordíthatatlan összeomlásához vezet, ami az emberiség szempontjából is drámai következményekkel járna.

Pedig a biológiai sokféleség védelme érdekében a világ nemzetei már régen összefogtak – legalábbis papíron. Az ENSZ 1992 júniusában Rio de Janeiróban rendezett Környezet és Fejlődés Konferenciáján (United Nations Conference on Environment and Development – UNCED) elfogadták a Biológiai Sokféleség Egyezményt[4] (Convention on Biological DiversityCBD), melyet Rio de Janeiróban 153 állam és az EU írt alá. Az Egyezmény a 30. ratifikációs okmány letétbe helyezését követően 1993. 12. 29-én lépett hatályba. Az Egyezménynek jelenleg 196 állam (beleértve az EU-t is) tagja, a Vatikán kivételével valamennyi aláírta, de az Amerikai Egyesült Államok még nem ratifikálta.[5] (A témában lásd: Lovas Dóra: Az amerikai elnökválasztás hatása az éghajlatváltozás elleni küzdelemre-Globális felmelegedés, mint részletes probléma? című bejegyzését.) Az Egyezmény három egyenértékű célja a biológiai sokfélség megőrzése a maga teljességében[6] (vagyis az ökoszisztémák és a fajok sokféleségének, valamint a genetikai sokféleségnek a megőrzése), komponenseinek fenntartható használata és a genetikai erőforrások hasznosításából származó előnyök igazságos és méltányos elosztása.[7]

Az ENSZ Biológiai Sokféleség Egyezménye részes feleinek 10. konferenciáján (CBD COP 10) a felek a biológiai sokféleség hatékony megőrzése érdekében egy Stratégiai Terv keretében – öt nagyobb stratégiai cél alá rendelve – 20 részcélt fogadtak el azzal a vállalással, hogy a részes feleknek a célokat a 2011-től 2020-ig tartó időszakban kell megvalósítaniuk. Ezek az ún. Aichi célok, melyek a konferencia helyszínéről, a japán Aichi tartományról kapták a nevüket.

Egy ilyen mértékű globális összefogás akár nagy reményeket is kelthetne az olvasóban, de döntő kérdés, hogy a részes felek által vállalt célokat mennyiben sikerült ténylegesen megvalósítani. A választ az ENSZ Biológiai Sokféleség Egyezménye által 2020. szeptember 15-én Kanadában közölt Global Biodiversity Outlook 5 jelentés (GBO 5) adja meg, melynek tartalma legalább annyira kiábrándító, mint amennyire elkeserítő is egyben. A 20 cél közül ugyanis egyiket sem sikerült a világközösségnek teljes mértékben elérni. Hat célt sikerült részben megvalósítani, 14-et viszont egyáltalán nem:[8]

Így az első stratégiai cél, amely szerint – bevonva az állam és a társadalom valamennyi területét – a biodiverzitás csökkenésének okait kellene megszüntetni, egyik részcélját (Aichi célját) sem sikerült megvalósítani. Sem azt, hogy világszerte tudatosuljon az emberekben a biodiverzitás jelentősége (1), sem azt, hogy a gazdasági rendszerek legyenek tekintettel a biodiverzitásra (2), sem a biodiverzitásra káros szubvenciók megszüntetését (3), sem pedig a fenntartható termelést és fogyasztást (4).

A következő stratégiai cél a biológiai sokféleség közvetlen terhelésének csökkentése és a fenntartható fejlődés támogatása volt, amelynek egyetlen részcélját sikerült a jelentés szerint részben elérni, az invazív fajok kontroll alatt tartását (9). A többi Aichi célt, vagyis a természetes életterek csökkenésének (5), valamint a túlhalászatnak a teljes megszüntetését (6), a fenntartható termőföld- és erdőgazdálkodást (7), a környezetszennyezés minimalizálását (8), valamint a korallzátonyok védelmét (10) azonban nem sikerült megvalósítani.

A biológiai sokféleség védelmének az ökoszisztémák, a fajok és a genetikai sokféleség biztosítása révén történő erősítése, mint harmadik stratégiai cél részcéljai közül szintén csak egyet sikerült részben elérni, a szárazföldi területek 17 %-a és a tengerek területének 10%-a védett területekké történő nyilvánítását (11), a fajok kihalásának megállítását (12), a genetikai sokféleség megőrzését és fejlesztését a mezőgazdaságban és az állattenyésztésben (13) mint két további részcélt azonban nem.

A biológiai sokféleségből és az ökoszisztéma-szolgáltatásokból fakadó előnyök mindenki számára történő növelése, amely a negyedik stratégiai célként volt megfogalmazva, szintén csak részben teljesült, egy Aichi cél vonatkozásában, a biokalózkodás elleni Nagojai Jegyzőkönyv hatályba lépése, valamint a nemzeti jogszabályokkal összhangban történő alkalmazhatósága (16) tekintetében. Azonban a másik két részcél, az ökoszisztéma-szolgáltatások helyreállítása (14), valamint a klímavédelem a biodiverzitás megőrzése és helyreállítása révén (15) nem valósult meg.

Az ötödik stratégiai célnak, amely a 2011-2020-as Stratégiai Terv megvalósításának javítása volt a tervezés, a tudásmenedzsment és a kapacitásnövelés révén, három Aichi célját sikerült részben elérni: a nemzeti akciótervek kialakítását (17), a bidoverzitással kapcsolatos ismeretek növelését (19) és a gazdasági források növelését a Stratégiai Terv megvalósítása érdekében (20). A negyedik Aichi célt, az őslakos és helyi közösségeknek a biodiverzitás megőrzésével és fenntartható használatával kapcsolatos hagyományos tudásának fokozottabb figyelembevételét (18) viszont nem.

A jelentés által vont mérleg azért különösen aggasztó, mert a biológiai sokféleség megőrzése kulcsfontosságú immár nem csupán az eljövendő, hanem a jelenlegi generációk számára is, s vészesen fogy az idő, ami még rendelkezésre áll az elindult folyamatok visszafordíthatatlanná válásáig. Ezért alapvető jelentősége lenne annak, hogy a Biológiai Sokféleség Egyezmény részes feleinek következő konferenciáján (CBD COP15), amelyet eredetileg 2020 októberében rendeztek volna meg Kunmingban, Kínában, de amely a Covid-19 miatt előbb 2021 májusára, majd 2021 októberére elhalasztásra került, a felek egy egyezmény keretében olyan új célkitűzésekben állapodjanak meg, amelyek köteleznék a részes államokat a megállapított célok betartására. Fontos lenne, hogy a megállapodás kötelező legyen, s egyértelmű, konkrét, kisebb részcélokra bontható célokat tartalmazzon, amelyek megvalósításáról a részes feleknek meghatározott időközönként jelentést kellene tenniük.[9]

A Global Biodiversity Outlook 5 jelentés maga is megfogalmaz egy nyolc pontos javaslatot arra vonatkozóan, hogy mely területeken kellene a világ országainak sürgősen jelentős változásokat előidézni a biológiai sokféleség megőrzése, s ez által az emberiség életfeltételeinek biztosítása érdekében (jelentés összefoglalója angol nyelven, francia nyelven):

  • – A földek és az erdők fenntartható használatának biztosítása: a természetes ökoszisztémák megőrzése és helyreállítása, az erózió csökkentése és visszafordítása, a földhasználat-változások elkerülése tájtervezés révén.
  • – Fenntartható mezőgazdaság: a mezőgazdasági rendszerek agroökológiai és más innovatív kezdeményezésekkel történő átalakítása annak érdekében, hogy növelni lehessen a produktivitást a biológiai sokféleségre gyakorolt hatások egyidejű minimalizálása mellett.
  • – Fenntartható táplálkozás: fenntartható, egészséges és változatos táplálkozás többnyire növényi eredetű élelmiszerekkel, továbbá csökkentett hús- és halfogyasztással. Valamint az élelmiszerhulladék jelentős csökkentése.
  • – Fenntartható halászat és az óceánok védelme: a tengeri és tengerparti ökoszisztémák védelme és helyreállítása, fenntartható halászat.
  • – Az édesvizek védelme: az édesvizek védelme és a megfelelő vízminőség biztosítása. A kritikus élőhelyek védelme, az invazív fajok ellenőrzés alatt tartása, és az édesvízi rendszerek helyreállítása: biztosítani kell az összekapcsolhatóságot, hogy lehetővé tegyék az édesvízi rendszerek megújulását, helyreállítását a hegyektől a tengerpartokig.
  • – Városok és infrastruktúra – a zöld infrastruktúra támogatása: az épített környezeten belül a természetes területek biztosítása az egészség és a jobb életminőség érdekében, valamint a városok és az infrastruktúra ökológiai lábnyomának csökkentése érdekében.
  • – Klímavédelmi intézkedések: természeten alapuló megoldások alkalmazása a klímaváltozás kezelésére, a fosszilis üzemanyagok használatának gyors megszüntetése.
  • – A biodiverzitást is magába foglaló „egy világ, egy egészség” elv megvalósítása: az ökoszisztémák menedzsmentje, beleértve a mezőgazdasági és a városi ökoszisztémákat is, valamint a vadállatok és vadnövények felhasználása integrált megközelítés révén az egészséges ökoszisztémák és az emberek egészsége érdekében. Ez a megközelítés felismeri a biodiverzitás és az emberi egészség közti kapcsolatot, s szemben áll minden olyan tényezővel, amely a biológiai sokféleség csökkenését, a betegségek rizikóját és az egészség megromlását eredményezi.

Ugyan 2021 októberében a Kunmingban zajló eseményeken lesz a világ (vagy legalábbis a környezetvédelem iránt elkötelezettek) szeme, mégis fontos látnunk, hogy egy újabb átfogó nemzetközi megállapodás – bár nélkülözhetetlen feltétele a biodiverzitás hatékonyabb védelmének – önmagában még mindig kevésnek tűnik. A valódi sikerhez ugyanis alapvető szemléletváltásra lenne szükség a politikában, a gazdaságban és a társadalomban egyaránt. ( Érdemes összevetni NABU „Ein verlorenes Jahrzehnt” című írásával.)

Nagyon fontos lenne, hogy az egyes országok döntéshozóiban, politikai vezetésében tudatosuljon a biológiai sokféleség megőrzésének valódi jelentősége, s ennek megfelelően olyan döntési mechanizmusokat alakítsanak ki, amelyek valamennyi olyan állami döntés esetében, amelyek kihatással lehetnek a biodiverzitásra, előírnák (s meg is valósítanák) e szempont kötelező figyelembevételét. Ugyanakkor mivel a politikában a közelebbi (gazdasági, politikai) célok elérése jellemzően prioritást kap a távolabbi(nak tűnő) célokkal szemben (mint amilyen a környezetvédelem), úgy tűnik, hogy kevés a reális esélye annak, hogy minden (vagy akár csak a legtöbb) ország döntéshozói a valóságban is ezen ideális céloknak megfelelően járnak majd el. Így mivel a döntéshozók jellemzően a választók elvárásainak próbálnak megfelelni, alapvető jelentőségű lenne az egyes országok lakosságának minél szélesebb körű edukációja a környezetvédelem, s ezen belül is a biodiverzitás megőrzésének jelentőségéről. Így az emberek egyrészt nyomást gyakorolhatnának a döntéshozókra (akik a választóik szavazatát szeretnék elnyerni), valamint a vállalatokra is, amelyek tevékenységük révén maguk is több-kevesebb hatással lehetnek a biodiverzitásra (s amelyek a vásárlóik bizalmát szeretnék elnyerni termékeik irányába), másrészt pedig talán maguk is nagyobb figyelmet fordítanának az élő környezetük védelmére tevékenységeik során. Persze a lakosság edukációja leginkább ugyancsak a politikai döntéshozókon múlik (s ezzel be is zárulna a kör), de emellett nagy szerepet játszhatnak benne a társadalmi szervezetek és a kutatók is, s nem mellékesen a média, amely révén például a releváns kutatási eredmények eljuthatnak az emberekig.

A valós eredmények elérése érdekében minél gyorsabban alapvető szemléletváltásra lenne szükség a társadalomban és a gazdaságban is. Az eddig középpontban álló fogyasztói társadalom és a folyamatos gazdasági növekedés helyett a cél a társadalom és a természeti környezet kiegyensúlyozott kapcsolata kellene, hogy legyen. Valamint egy viszonylag magas szinten biztosított általánosabb társadalmi jólét, melynek mércéjét azonban a valós szükségleteknek kellene képeznie, nem a fogyasztói társadalom mesterségesen generált igényeinek, mivel a folyamatos gazdasági növekedésnek a természet szabta keretek egy idő után úgyis szükségszerű korlátokat állítanának.[10]

A környezet és ezen belül a biológiai sokféleség védelme érdekében a lakosság részéről egyrészt fontos lenne a fogyasztás csökkentése a tényleges igényekkel összhangban, mely a véges (természeti)erőforrások kevésbé kizsákmányoló igénybevételét eredményezné. A természeti erőforrások pazarló felhasználásának megszüntetése szempontjából pedig szintén nagy jelentőségű lenne a fogyasztói tudatosság növelése.

Másrészt mivel az őserdők kiirtása szoros összefüggésben áll étkezési szokásainkkal, hiszen az elpusztított erdők helyén jellemzően takarmányt termesztenek a haszonállatok számára, már az is sokat javíthatna a helyzeten, ha az emberek nagy része csökkentené a húsfogyasztását (főleg a szarvasmarha és a juhtenyésztés jár nagy környezetterheléssel), valamint az állati eredetű termékek fogyasztását, ami az egészségmegőrzés szempontjából is nagy haszonnal járhatna. Valamint ezzel párhuzamosan nagyon fontos lenne az élelmiszerpazarlás visszaszorítása a lakosság (s az üzletek) részéről is (Lásd részletesen a World Resource Institute: Creating a sustainable food future” című jelentését).

Mivel az állatok természetes élettereinek folyamatos csökkentése a lehetséges zoonózis révén kedvez a járványok kialakulásának, a jelenlegi világjárvány felhívja a figyelmet arra, hogy nagyon fontos lenne gátat szabni ezen életterek további csökkentésének. Ebből következően arra kellene törekedni, hogy a népesség növekedésével együtt járó megnövekedett igényt az élelmiszerellátásra a már meglévő mezőgazdasági területeken lehessen kielégíteni, új területek bevonása nélkül.

Nagyon fontos lenne továbbá az is, hogy az állami, európai uniós és nemzetközi támogatások során minden gazdasági szektorban, így különösen a mezőgazdaságban is, a fenntartható, ill. ökológiai gazdálkodást részesítsék előnyben. (Érdemes összevetni NABU „Ein verlorenes Jahrzehnt” című írásával. Az ipari mezőgazdaság fenntarthatóságával kapcsolatos problémákról lásd részletesen: Food Agriculture Organization of the United Nations: Status of the World’s Soil Resources). Alapvető jelentőségű lenne annak az előírása, hogy mind az állami szubvenciókat (különösképpen az agrártámogatásokat) a fejlett országokban, mind pedig a fejlődő országok számára biztosított nemzetközi támogatásokat bizonyíthatóan azzal a feltétellel lehessen csak megkapni, amennyiben a támogatott tevékenység összhangban áll a biológiai sokféleség védelmének és általában a klímavédelemnek a céljaival.

Emellett különösen nagy hangsúlyt kellene fektetni az édesvizek védelmére, valamint további természetvédelmi területek kialakítására és valós védelmére is.

További megfontolásokra adnak okot a legutóbbi kutatások, melyek szerint a világon az emberek leggazdagabb 1 százaléka kétszer annyi széndioxid-kibocsátást okoz az életmódjával, mint a legszegényebb 50 százalék. Mivel mindez természetesen a klímaváltozásra, s ennek következtében a biodiverzitásra is jelentős negatív hatást gyakorol, az elsődleges cél a leggazdagabbak körében is egy radikális szemléletváltás és életmódváltás lenne. Ugyanakkor mivel kevéssé valószínű, hogy egy ilyen szemléletváltásra a közeljövőben hatékonyan sor kerülne, megfontolandó lenne vagy a különösen nagy környezetterheléssel járó magatartások (pl. a terepjárók használatának, ill. a hosszabb repülőutak gyakori igénybevételének) megadóztatása, vagy akár egy csupán a leggazdagabbakat terhelő vagyonadó bevezetése, akként, hogy az abból származó bevételeket a környezetvédelemre, ill. a biológiai sokféleség megőrzésének támogatására kellene fordítani. (A témában lásd: Németh Kiss Szófia: A környezetvédelmi célú adóztatás tendenciái az Európai Unióban című bejegyzését.)

Gyermekeink jövője a tét, és az idő sürget: az utolsó pillanatban vagyunk, hogy feltartóztassuk a negatív folyamatokat még azok visszafordíthatatlanná válása előtt. Ehhez azonban nem elegendőek a látszatmegoldások, tényleges és átfogó változásra van szükség globális szinten (s nem csupán az államok szintjén, hanem gazdasági, s társadalmi szinten is) nagyon rövid időn belül.

 

Készítette: Dr. Újvári Emese, egyetemi adjunktus DE ÁJK

Jelen tanulmány az Igazságügyi Minisztérium jogászképzés színvonalának emelését célzó programjai keretében valósult meg.

 

Jegyzetek:

[2] Nagyon informatív és talán szélesebb társadalmi réteget megszólító mű a közelmúltban megjelent alábbi könyv, melyhez egy film is készült: Attenborough, David–Hughes, Jonnie (2020): A Life on Our Planet. My Witness Statement and A Vision for the Future, Witness Books, London. Magyar kiadás: Attenborough, David–Hughes, Jonnie (2020): Egy élet a bolygónkon. A szemtanú vallomása – és látomás a Föld jövőjéről, Park Kiadó, Budapest.

[3] Lásd különösen: Rockström, Johan–Steffen, Will–Noone, Kevin–Persson, Åsa–Chapin, F. Stuart III– Lambin, Eric–Lenton, Timothy M.–Scheffer, Marten–Folke, Carl–Schellnhuber, Hans Joachim–Nykvist, Björn–de Wit, Cynthia A.–Hughes, Terry–van der Leeuw, Sander–Rodhe, Hennin–Sörlin, Sverker–Snyder, Peter K.–Costanza, Robert–Svedin, Uno–Falkenmark, Malin–Karlberg Louise–Corell, Robert W. –Fabry, Victoria J.–Hansen, James–Walker, Brian–Liverman, Diana–Richardson, Katherine–Crutzen, Paul–Foley, Jonathan (2009): Planetary Boundaries: Exploring the Safe Operating Space for Humanity, In: Ecology and Society, 2009/2, (Art. 32), 1–33.

[4] Vö.1995. évi LXXXI. törvény a Biológiai Sokféleség Egyezmény kihirdetéséről.

[5] https://www.cbd.int/information/parties.shtml#tab=0 (2021.04.16.) Koch, Hans-Joachim (ed.) (2010): Umweltrecht, 3. Aufl., Verlag Franz Vahlen, München, 425; Marschall, Ilke–Lipp, Torsten–Schumacher, Jochen (2008): Die Biodiversitätskonvention und die Landschaft. Strategien und Instrumente zur Umsetzung der Biodiversitätskonvention „in situ”. Natur und Recht (NuR) 2008, Heft 30, 327-333, 332 (https://doi.org/10.1007/s10357-008-1474-4 ); Wolfrum, Rüdiger (2001): Biodiversität – juristische, insbesondere Völkerrechtliche Aspekte ihre Schutzes. In: Janich, Peter–Gutmann, Mathias–Prieß, Kathrin (eds.): Biodiversität. Wissenschaftliche Grundlagen und gesetzliche Relevanz. Springer-Verlag, Berlin – Heidelberg –  New York, 417–443, 417, 423; Kloepfer, Michael (2011): Umweltschutzrecht. 2. Aufl., Verlag C. H. Beck, München, 192; Kimminich, Otto– Freiherr von Lersner, Heinrich–Storm, Peter-Christoph (eds.) (1994): Handwörterbuch des Umweltrechts. 2. Aufl., II. Band: Nachbarrecht – Zweitanmeldung, Erich Schmidt Verlag, , 1731. Az Egyezményről lásd részletesen: Schlacke, Sabine (2016): Das Übereinkommen über biologische Vielfalt: Steuerungskraft und Perspektiven. Archiv des Völkerrechts, Jahrgang 54, 2016, Heft 4, 524-542 (https://doi.org/10.1628/000389216x14858493274259 ).

[6]Kotzur, Markus (2008):  Das Übereinkommen über die biologische Vielfalt und die Rechte indigener Völker. Zeitschrift für Umwelt und Recht  (ZUR), 5/2008, 225–233, 226; Ruffert, Matthias (1993):  Zu den Ergebnissen der Konferenz der Vereinten Nationen für Umwelt und Entwicklung. Jahrbuch  des Umwelt- und Technikrechts 1993, R. v. Decker’s Verlag, Heidelberg, 397–408, A biodiverzitást veszélyeztető tényezőkről lásd például: Baur, Bruno (2010): Biodiversität. Haupt Verlag, Bern-Stuttgart-Wien, 81-96; Fodor László (2019): A falu füstje. A települési önkormányzatok és a környezet védelme a 21. század eleji Magyarországon, Gondolat Kiadó, Budapest, 21.

[7] CBD 1. cikk; Marschall–Lipp–Schumacher: Natur und Recht, 328; Eiden, Hanns-Christoph–Begemann, Frank–Schröder, Stefan–Blümlein, Gabriele (2014):  Agrobiodiversität – Schlüssel für nachhaltige Landwirtschaftsentwicklung, In: Härtel, Ines (ed.): Nachhaltigkeit, Energiewende, Klimawandel, Welternährung. Baden-Baden, 194–213, 199 (https://doi.org/10.5771/9783845254586 ).

[8] NABU: Ein verlorenes Jahrzehnt.

[9] Vö. NABU: Ein verlorenes Jahrzehnt.

[10] Vö. Korhonen, Jouni–Honkasalo, Antero–Seppälä, Jyri (2018): Circular Economy: The Concept and its Limitations, Ecological Economics, Volume 143, 2018. 01., 37-46. Közérthetően az ún. „fenntarthatósági forradalomról” lásd: Attenborough–Hughes: Egy élet a bolygónkon, 149-156.

Kategória: AlapjogokKormányzásKözérdekKörnyezetvédelemBrexit Eng: Fogyasztóvédelem: Consumer Protection: 16th Anniversary: 
Kutatócsoport2

A kínai kormány nem kér a kriptovalutákból

3 hónap 1 hét ago

Kína fokozta a kriptovaluták elleni fellépést, általános tilalmat rendelt el minden kriptotranzakció és bányászat ellen, amely jelentős hatást gyakorolt a virtuális valuták piacára, valamint a kripto- és blokklánc-alapú részvényekre. Az "illegális" kriptopénz-tevékenységek felszámolása érdekében, a szabályozók egyesítették erőiket. A szigorítás értelmében az országban nem kerülhetnek forgalomba kriptovaluták, és a tengerentúli tőzsdék sem nyújthatnak szolgáltatásokat a Kínában élő befektetőknek.

Szigorítások lépésről-lépésre

A mostani szigorítások nem meglepőek, hiszen Kína már korábban lépéseket tett a kriptodevizák térnyerésének visszaszorítása érdekében. Már 2013-ban a kínai központi bank megtiltotta a bitcoin-tranzakciók lebonyolítását a pénzintézeteknek. Majd 2017-ben bezáratta helyi kriptopénz-tőzsdéit, megfojtva ezzel a spekulatív piacot, amely a globális bitcoin-kereskedelem 90%-át tette ki. Továbbá a 2017-ben állást foglalt, miszerint nem ismeri el a kriptovalutákat törvényes fizetőeszközként. A Kínai Népi Bank 2019 júniusában kiadott egy közleményt melyben kifejtette, hogy blokkolja a hozzáférést minden hazai és külföldi kriptopénz-tőzsdéhez és Initial Coin Offering webhelyhez, a kriptopénz-kereskedelem visszaszorítása érdekében. A nyilatkozat többek között a kriptopénz-kereskedelem kockázataira is rávilágított, hangsúlyozva, hogy a virtuális valutákat "nem támasztja alá valós érték", valamint áraik könnyen manipulálhatók, és a kereskedési szerződéseket nem védi a jog.

A gazdasági és pénzügyi rend érdekében

Kína 2021 májusában megtiltotta a pénzintézeteknek és a fizetési vállalatoknak, hogy kriptovaluta-tranzakciókkal kapcsolatos szolgáltatásokat nyújtsanak, továbbá figyelmeztette a befektetőket a spekulatív kriptokereskedelemre, ezáltal megkísérelve, hogy visszaszorítsa a digitális kereskedés egyre inkább virágzó piacát. A tilalom értelmében az ilyen intézmények, beleértve a bankokat és az online fizetési platformok, nem nyújthatnak az ügyfeleknek semmilyen kriptopénzzel kapcsolatos szolgáltatást,  így például regisztrációt, kereskedést, elszámolást és kiegyenlítést. A szigorítások főbb indokaként a kriptopénzek értékének volatilitását és a spekulatív kereskedelem fellendülését, valamint ezekhez kapcsolódóan, a tulajdon biztonságának sérelmét és a normális gazdasági és pénzügyi rend felborulását vetették fel. A virtuális valuták bányászata május előtt nagy üzlet volt Kínában, a világ kriptovaluta kínálatának több mint felét adta.

Út a kriptopiac felszámolása felé

A 2021 szeptemberében kiadott nyilatkozat bizonyítja Kína elkötelezettségét a kriptopiac felszámolása mellett. “A Kínai Népbank (PBOC) szerint a kriptovaluták nem kerülhetnek forgalomba, és a tengerentúli tőzsdék nem nyújthatnak szolgáltatásokat a Kínában élő befektetőknek. Továbbá megtiltotta a pénzintézeteknek, a fizetési vállalatoknak és az internetes cégeknek, hogy belföldön megkönnyítsék a kriptopénzek kereskedelmét.” A kínai Nemzeti Fejlesztési és Reformbizottság szintén állást foglalt és közölte, hogy a bányászat pénzügyi támogatásának és áramellátásának megszüntetésén fog dolgozni, amely álláspontja szerint kockázatos, továbbá nem elhanyagolható, hogy akadályozza a szén-dioxid-semlegességre vonatkozó célokat, tekintettel arra, hogy a kriptovaluta bányászat, rendkívül energiaigényes folyamat, amely ellentétes a globális környezetvédelmi célokkal.

A szigorítások mögötti okok

Hosszan lehetne találgatni, hogy mi áll a szigorítások hátterében. A kriptopénzek elleni fellépés nem csak kínai sajátosság, globális szinten megfigyelhető, a legtöbb állam érzi a kriptovaluták térnyerése okozta nyomást, a decentralizált, rendkívül változékony digitális valuták veszélyeztetik a pénzügyi és monetáris rendszerek feletti ellenőrzésüket, növelhetik a rendszerszintű kockázatot, elősegíthetik a pénzügyi bűnözést, továbbá kárt okozhatnak a befektetőknek. A kínai kormányzati szervek többször is aggodalmukat fejezték ki amiatt, hogy a kriptopénz-spekuláció megzavarhatja az ország gazdasági és pénzügyi rendjét. Továbbá talán nem elhanyagolható indok, hogy Kína fenyegetésnek tekinti a kriptovalutákat a már évek óta fejlesztés alatt álló, központi banki digitális valuta (CBDC), digitális jüanra nézve. A szigorítások legvalószínűbb okának azt tartják, hogy gátat akarnak szabni a stabilcoinokon és kriptovaluták keresztül történő tőkekiáramlásnak.

Hatások

A lépés a kriptopénz és a blokklánccal kapcsolatos részvényeket egyaránt érintette. A szigorítások hatására a világ talán legismertebb kriptopénze a bitcoin jelentős értékcsökkenést mutatott. Más, kisebb kapitalizációjú kriptovaluták szintén zuhanni kezdtek, az ethereum árfolyama is esett. A “beszakadt kriptopiac” kezdeti sokkja ellenére az elemzők nem számítanak arra, hogy a szigorítás hosszú távon csorbítja a globális kriptoeszköz-árakat, mivel a vállalatok továbbra is elfogadják a kriptotermékeket és -szolgáltatásokat. Christopher Bendiksen, a CoinShares digitális eszközkezelő kutatási vezetője véleménye szerint "Az egésznek egyértelműen a kínaiak a vesztesei" - mondta, ugyanis körülbelül 6 milliárd dollár értékű éves bányászati bevételtől esnek el, ami mind a fennmaradó globális bányászati régiókba áramlik" - tette hozzá, Kazahsztánt, Oroszországot és az Egyesült Államokat említve.

 

Az összefoglalót készítette: Karácsony Roxána, joghallgató, DE ÁJK

Források:

https://www.portfolio.hu/uzlet/20210924/beszakadt-a-kriptopiac-kina-ismet-tuzet-nyitott-502128

https://www.reuters.com/world/china/china-central-bank-vows-crackdown-cryptocurrency-trading-2021-09-24/

https://www.reuters.com/technology/chinese-financial-payment-bodies-barred-cryptocurrency-business-2021-05-18/

https://www.reuters.com/technology/chinas-cryptocurrency-mining-crackdown-spreads-sichuan-2021-06-19/

https://www.reuters.com/business/finance/bitcoin-jumps-9-touch-12-day-high-2021-10-01/

 

 

 

Kategória: KormányzásBrexit Eng: Fogyasztóvédelem: Consumer Protection: 16th Anniversary: 
Kutatócsoport2
Checked
3 óra 4 perc ago
Feliratkozás a következőre: Közjavak RSS hírcsatorna