Segíthetnek-e a 2008-as gazdasági világválság kezelésének tapasztalatai a COVID járvány hatására kialakult válság megoldásában?

4 nap 2 óra ago

Az Egyesült Államokban a hatékony válságkezelésnek köszönhetően viszonylag gyorsan lefolyt a 2008-as gazdasági világválság, és talán annak Európára nézve súlyosabb hatásai voltak.. A válság következtében ugyanis az Európai Unió belecsöppent egy súlyos államadósság-válságba, amely új mechanizmusok létrehozására (főleg a felügyelet megerősítését érintően) ösztönözte azt. Bár jelentős lépések történtek, hogy hasonló, a pénzügyi szektorból kialakuló válság ne következhessen be, azonban napjainkban egy újabb meghatározó válság közepén élünk, amelyet a koronavírus világjárvány váltott ki. Ezen felül a 2022 februárjában indult orosz-ukrán háború csak tovább rontja a nyugati világ gazdasági helyzetét, mivel a koronavírus miatt kialakult gazdasági válság mellett egy komoly energiaválság kialakulásának veszélye is fennáll, amelynek beláthatatlan következményei lehetnek a jövőre nézve mind gazdasági, pénzügyi, illetve szociális területeken is.

Bevezetés

2008-as gazdasági világválság váratlanul érte mind az USA-t, mind pedig Európát. Az 1929-es pénzügyi válságból nem tanulva, a döntéshozók mindkét kontinensen felügyelet nélkül hagyták a pénzügyi piac működését, és nem figyeltek oda a vészjósló jelekre. Ez nagyban köszönhető Alan Greenspan FED elnöknek, illetve az általa elindított deregulációs folyamatoknak, amiben partner volt az amerikai kormányzat is, mivel a gazdaság fellendülését várták a szabályok lazításától. Ez egyébként megfelel a világban megnyilvánuló neoliberális szemlélet domináns jelenlétének.
   Nos utólag elmondható, hogy bár egy rövid ideig tényleg felpörgött a gazdaság, főleg az ingatlanpiac és a pénzügyi piac, de nem egészen úgy alakultak az események, mint ahogyan azt remélték. A piac önszabályozásában bízni és a gazdaság felpörgetése érdekében lazítani a szabályozásokon önmagukban nem hibás elképzelések, viszont ami a fő problémát jelentette az a felügyelet hiánya volt. Megfelelő felügyelet mellett véleményem szerint elkerülhető lett volna a válság bekövetkezte, vagy legalábbis jelentősen mérsékelni lehetett volna annak súlyosságát.
    Válságkezelés terén ezzel szemben viszont jól teljesített az Egyesült Államok, gyorsan és határozottan cselekedett mind a FED, mind a kormányzat. Véleményem szerint mindent megtettek annak érdekében, hogy minél kisebb kárt szenvedjen el az amerikai gazdaság, és mihamarabb leküzdjék a válságot, bár bankmentésekkel kapcsolatban felmerül pár kérdés, mivel a válság elején hagytak bedőlni olyan meghatározó szereplőket is, akiket sokak szerint meg kellett volna menteni.
   Európában a válság hatásait kicsivel később lehetett csak érzékelni, de a Lehman Brothers csődje itt is meghatározó pont volt a válság lefolyásában. Európában megfigyelhetőek voltak ugyanazok a deregulációs folyamatok, mint USA-ban, ráadásul itt bonyolította a helyzetet az európai pénzügyi intézetek Amerikától való függése, illetve a bankok nagy adósságállománya. Válságkezelés terén hátrányból indult az EU és az EKB Amerikához képest, mivel az EU tagállamainak integrációja nem volt olyan szoros, hogy központilag lehessen kezelni a kialakult helyzetet, így kezdetekben minden tagállam önállóan kellett, hogy szembenézzen a kialakult helyzettel. A válság évei során ezért létre kellett hozni számos olyan új mechanizmust, illetve szabályozást, amelyek a válságkezelés elősegítését célozták, ezen belül olyan pénzügyi alapokat, melyekből pénzügyi támogatásban részesülhettek a bajba került tagállamok. Ilyen alapok pedig a válság előtt nem léteztek, ami egy nagy hiányossága volt a rendszernek.
    A másik nagy jelentőségük és céljuk az új mechanizmusoknak a felügyelet és a kontroll megerősítése volt a tagállamok pénzügyi helyzete és gazdálkodása fölött, hogy a jövőben elkerülhetőek legyenek a hasonló válságok. Ezzel nagy előrelépés történt a megfelelő felügyelet hiánya terén, ami, mint ahogy azt említettem, az egyik meghatározó oka volt annak, hogy bekövetkezhetett a válság.

A Gazdasági és Monetáris unió válsága

Tíz évvel az euro bevezetése után máris szembe kellett néznie az elmúlt évtizedek legnagyobb pénzügyi válságával, a 2008-as gazdasági világválsággal. Az USA-ból induló válság a bankszektorban robbant ki, és ez kiterjedt nemcsak Európára, de az egész világra. Viszont nem kizárólag külső okai voltak az EU-ban is berobbanó válságnak, hanem fény derült sok GMU-val kapcsolatos belső problémára is. Rávilágított annak befejezetlenségére, vagyis, hogy rengeteg olyan terület maradt szabályozás nélkül, amelyek kulcsfontosságúak a pénzügyi rendszer működése és stabilitása szempontjából. A tagállamok rá voltak kényszerítve további integrációs intézkedések meghozatalára a kialakult válság kezelése érdekében. Ezt viszont nem fogadta már minden tagállam pozitívan, mivel kétségeik voltak a túlzott mértékű integráltsággal kapcsolatban.

Mi is az a “no bailout” klauzula?

A ki nem segítési záradék alatt az EUMSz 125. cikkét értjük. A záradék lényege, hogy sem az Unió, sem a tagállamok nem felelnek egymás kötelezettségeiért, valamint azokat nem is vállalhatják át.[1]  Ezt az alapozza meg, hogy az EUMSz vonatkozó rendelkezéseiből megállapítható, hogy míg a gazdaság, illetve a költségvetési politika javarészt tagállami hatáskörben maradt, addig a pénzpolitika alapvetően közösségi hatáskörbe került. Vagyis ez azt jelenti, hogy a költségvetési politika folytatása a tagállamok felelőssége. És amennyiben ezt feladatot az adott tagállam nem látja el megfelelően, úgy nem tartozik felelősséggel sem az Unió, sem a tagállamok, és nem kötelesek kisegíteni a bajba jutott tagállamot. Amennyiben viszont engedélyezett lenne a tagállamok számára az egymásnak való hitel nyújtása, akkor elképzelhető, hogy ezzel visszaélnének, nagy mennyiségű államadósságot halmoznának fel arra számítva, hogy ha bajba kerülnének, akkor az Unió kisegíti őket. Emiatt is szükség van egy olyan, minden tagállamra kiterjedő, szigorú előírásokat tartalmazó szabályzatra, ami betartattja a tagállamokkal lefektetett szabályokat, kritériumokat. Tehát összességében elmondható, hogy egy szigorú ki nem segítési záradék nélkül nem biztosítható a tagállamok fiskális szuverenitása.

Összeférhetetlenségek, lehetetlenségi tételek az EU szabályrendszerében

A GMU-nak alapvetően három fontos szerkezeti eleme van: Stabilitási és Növekedési Paktum (SNP), a no-bailout klauzula, valamint a monetáris finanszírozás tilalma.[2] Mind a három pillér megrendült a válság alatt, és egyik sem tudta megvalósítani az elérni kívánt célt. Az SNP nem tudta biztosítani a tagállamoktól megkövetelt költségvetési fegyelmet, a monetáris finanszírozás tilalma mellett eltekintettek, mivel az Európai Központi Bank (EKB), a tagállamok kisegítése érdekében kénytelen volt másodlagos piacról államkötvényeket vásárolni, valamint a no-bailout klauzulát is figyelmen kívül hagyták. Ez többek között arra vezethető vissza, hogy a GMU rendszerében bizonyos anomáliák figyelhetők meg, úgynevezett lehetetlenségi tételek. A lényege ezen tételeknek az, hogy létezik három, egyesével működőképes elv, de együttesen nem teljesíthető mind, egy mindig megsértésre kerül.[3]

Szükség van-e a ki nem segítési záradékra?

Összességében elmondható, hogy a ki nem segítési záradék egy nagyon fontos pontja a GMU szabályozásának, viszont egyes-esetekben túl szigorú, és nem hagy sok mozgásteret egy tagállam kisegítése kérdésében. Emiatt megfigyelhetőek olyan törekvések, hogy enyhítsenek annak szabályain, vagy teljesen fel is oldják azt, mert bár az alap koncepciója, mint azt fentebb is említettem, létfontosságú abból a szempontból, hogy a tagállamok ne éljenek vissza az egymásnak való hitelezés és segítségnyújtás lehetőségével, viszont másrészt egy ténylegesen bajba került tagállam kisegítését szinte ellehetetleníti. Ez mindenképpen egy megfontolandó gondolat, még ha nem is a feloldás, hanem az enyhítés, mivel mint azt láthattuk, szükség esetén figyelmen kívül hagyták a “no bailout” klauzulát, viszont a másik oldalról az enyhítéssel megnőne a visszaélésre való lehetőség, ezért lehetséges, hogy cserébe a tagállamok fiskális szuverenitását kéne csökkenteni, és az államadósság előírt maximális mértékének betartását szigorúbb ellenőrzés alá vonni. Ez viszont a tagállamok még mélyebb integrálását vonná maga után, amivel viszont sok tagállam valószínűleg nem értene egyet. Egyelőre viszont nem történt konkrét változtatás, és egy érdekes kérdés lesz a jövőre nézve, hogy a koronavírus által okozott válságnak milyen hatása lesz a ki nem segítési záradékra.

A Stabilitási és Növekedési Paktum

A Stabilitási és Növekedési Paktum, vagyis az SNP, a Gazdasági és Monetáris Unió működésének három alappillére közül az egyik. A paktumot 1997.június 17-én[4]  fogadta el az Európai Tanács Amszterdamban tartott ülésén, és a GMU-t létrehozó, Maastrichti Szerződés kiegészítése volt. Létrehozásának a célja, hogy biztosítsa az eurozóna stabilitását, mégpedig a Maastrichti Szerződésben foglalt konvergencia kritériumok betartatásával a közös valuta bevezetése után is. Azokkal a tagállamokkal szemben pedig, amelyek túllépnék azt a deficit kritériumokat, meginduljon e a túlzott hiány eljárás, és pénzügyileg szankcionálni lehessen őket, ezáltal kikényszeríteni a meghatározott szabályok betartását. Így akarták biztosítani a GMU további fejlődéséhez és működéséhez elengedhetetlen költségvetési fegyelmet és stabilitást, valamint az árstabilitás elérését.[5] Az egyezmény követelményei között szerepelt a maastrichti kritériumok során megismert szabályozás, vagyis, hogy a költségvetési hiány nem haladhatja meg a GDP 3% -át, valamint, hogy az államadósság nem haladhatja meg a GDP 60% -át, emellett a jelenlegi és a következő három éves költségvetési tervét felülvizsgálatra be kell nyújtaniuk a Bizottságnak és az Ecofin Tanácsnak.[6]

A 2008-as válság kapcsán többször elhangzott, hogy elbukott az SNP, mivel nem tudta teljesíteni eredeti célját, a válság hatására, de azt megelőzően is, a tagállamok hatalmas mértékű adósságot halmoztak fel, és a pénzügyi stabilitást sem sikerült megteremteni. A koronavírus járvány hatására viszont jelentős változások történtek. A járvány gazdaságra gyakorolt hatásai miatt, 2020. március 23 -án ugyanis a Bizottság javaslata szerint a pénzügyminiszterek elfogadták azt az intézkedést, hogy a tagállamok túlléphessék a Stabilitási és Növekedési Paktumban meghatározott korlátozások mértékét, és nem kell eleget tenniük a meghatározott gazdasági követelményeknek. Ez egy példátlan lépés volt, ugyanis még a 2008-as válság esetén sem oldották fel az SNP szabályait, csak 2003-ban lazítottak rajtuk. Az Európai Unió ezzel a lépésével lényegében beigazolta azt a feltételezést, hogy a tagállamok gazdaságai, társadalmi és politikai háttere annyira eltérő, hogy válsághelyzetben lehetetlen egy közös monetáris politikát alkalmazni. Ez csak akkor lenne lehetséges, ha közös monetáris és fiskális politikát alakítanának ki az euroövezeten belül. Ehhez viszont nem volt, és most sincs meg a megfelelő politikai támogatás, mivel ez egy olyan mértékű integrációhoz vezetne politikailag is, amire jelenleg nem állnak készen az unió tagállamai.

Összegzés

Mind az USA-ban, mind Európában 2008 előtt a neoliberalizmus eszméjének megfelelően a piac önszabályozásában bíztak és a gazdaság felpörgetése érdekében lazítottak a szabályozásokon. Ezek a lépések álláspontom szerint önmagukban nem hibásak, viszont ami a fő problémát jelentette az a felügyelet hiánya volt. Megfelelő felügyelet mellett véleményem szerint elkerülhető lett volna a válság bekövetkezte, vagy legalábbis jelentősen mérsékelni lehetett volna annak súlyosságát.

Tehát Európában is megfigyelhetőek voltak ugyanazok a deregulációs folyamatok, mint USA-ban, ráadásul itt bonyolította a helyzetet az európai pénzügyi intézetek Amerikától való függése, illetve a bankok nagy adósságállománya. Válságkezelés terén hátrányból indult az EU azért is, mivel az EU tagállamainak integrációja nem olyan szoros, hogy központilag lehessen kezelni a kialakult helyzetet, így kezdetekben minden tagállam önállóan kellett, hogy szembenézzen azzal. A válság évei során ezért létre kellett hozni számos olyan új mechanizmust, illetve szabályozást, amelyek a válságkezelés elősegítését célozták, ezen belül olyan pénzügyi alapokat, melyekből pénzügyi támogatásban részesülhettek a bajba került tagállamok. Ilyen alapok pedig a válság előtt nem léteztek, ami egy nagy hiányossága volt a rendszernek. Véleményem szerint kérdéses, hogy a 2008-as gazdasági világválság hatására kialakított új mechanizmusok az EU-ban alkalmasak e a koronavírus, illetve az orosz-ukrán konfliktus hatására kialakult válság kezelésére. 

 

Készítette: Bossányi Zoltán, DE ÁJK, igazságügyi igazgatás alapszakos hallgató, 3. évfolyam

Források jegyzéke:

[1] Az Európai Unió Működéséről szóló Szerződés, VIII. Cím Gazdaság- és Monetáris Politika, 126. cikk. OJ C 115,5.2008, p. 1–388. 

[2] Kosztopulosz Andreász (2015): A pénzügyi válság és következményei: monetáris politikai és szabályozási kihívások. 21. Forrás: http://acta.bibl.u-szeged.hu/57731/1/muhelytanulmanyok_012_014-046.pdf  23-24.

[3] Buda Lorina (2016): Az euróövezet szerkezeti problémáinak elemzése közgazdasági lehetetlenségi tételeken keresztül. Forrás: https://tudasportal.uni-nke.hu/xmlui/handle/20.500.12944/12401 36.

[4] A Tanács 1467/97/EK rendelete (1997. június 17.) a Stabilitási és Növekedési Paktumról.

[5] Máthé Réke Zsuzsánna (2020): Felfüggesztik a Stabilitási és Növekedési Paktum szabályait. 1. EUSTRAT Szakpolitikai Figyelő 8.2/2020. Forrás: https://eustrat.uni-nke.hu/document/eski-uni-nke-hu/0324MRZS.pdf   (Letöltés időpontja: 2022.03.17)

[6] Máthé Réke Zsuzsánna (2020): Felfüggesztik a Stabilitási és Növekedési Paktum szabályait. 1. EUSTRAT Szakpolitikai Figyelő 8.2/2020. Forrás: https://eustrat.uni-nke.hu/document/eski-uni-nke-hu/0324MRZS.pdf   

Kategória: KormányzásEurópai UnióBrexit Eng: Fogyasztóvédelem: Consumer Protection: 16th Anniversary: 
Kutatócsoport2

Digitális erkölcs – az Európai Bizottság digitális jogokról és elvekről szóló nyilatkozattervezete

3 hét 1 nap ago

 

2022. január 26-án az Európai Unió Bizottsága javaslatot tett az Európai Parlament és a Tanács számára egy olyan nyilatkozat megalkotására, amely az Unió valamennyi állampolgárára érvényes digitális jogokat és elveket foglalja össze. A nyilatkozat hozzájárul a digitális piac szabályozásához és az Európai Unió digitális átalakulásához,[1] hiszen számos lehetőséget kínál a jobb életminőség, az innováció és a gazdasági növekedés elérésére, valamint biztonságot és stabilitást irányoz elő.[2

Előzmények

A nyilatkozat alapvetően az uniós jogból táplálkozik. Kidolgozása során fontos szempontként jelentek meg az alapító szerződések, az Alapjogi Charta, az Európai Unió Bíróságának ítélkezési gyakorlata, valamint a szociális jogok európai pillére keretében szerzett tapasztalatok.[3]
   A dokumentum egy következő lépésként értékelhető a digitális Európa irányába, ugyanis a Tanács és a Bizottság a megelőző években már számos jogi eszközzel járult hozzá Európa online jogbiztonságához és az egységes digitális piac kialakításához.[4] Az internetes biztonsággal foglalkozó Általános adatvédelmi rendelet (2016),[5] az e-kormányzatról szóló Tallinni Nyilatkozat (2017), a digitális társadalomról és az értékalapú digitális kormányzásról szóló Berlini Nyilatkozat (2020), illetve a digitális demokrácia irányairól szóló Lisszaboni Nyilatkozat (2021)[6] évről-évre egyre szélesebb területen érvényesítették az Unió digitális értékeit,[7] az erre való törekvést pedig Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke is megerősítette, amikor kijelentette, hogy az Európai Unió vezető szerepet kíván betölteni a digitális átállásban, legfőképpen az adatgazdaság, a technológia és az infrastruktúra terén.[8] A korábbi kezdeményezések között említhető továbbá a 2021 márciusi „Digitális iránytű: a digitális évtized megvalósításának európai módja” című bizottsági közlemény, amely Európa digitális átalakulását vizionálja 2030-ra.[9] A közlemény figyelembe veszi a COVID-19 világjárvány következményeit is, tudniillik, a technikai eszközök széleskörű használata digitális átállásra sarkallta a mai társadalmakat.[10] Ennek megfelelően, a Bizottság a technológia adta új lehetőségek kiaknázására törekszik, amellett, hogy az ezekkel járó kockázatokat, veszélyeket és egyenlőtlenségeket is mérsékeli. A közleményben foglalt jövőkép négy fő pillérre épül, amelyek a lakosság digitális készségeinek fejlesztésére, a teljes hálózati lefedettségre, a vállalkozások digitális átalakulására és a közszolgáltatások legteljesebb körű digitalizálására koncentrálnak.[11] A Digitális iránytű céljainak elérését szolgálta 2021 szeptemberében „A digitális évtizedhez vezető út” című irányítási keret,[12] amely a tagállamok együttműködését is feltételezi. Végül, a 2021. évi Eurobarométer felmérés, illetve a Bizottság által tartott nyilvános konzultációk pozitív visszacsatolásként járultak hozzá az új nyilatkozattervezet elkészítéséhez, ugyanis az eredmények rávilágítottak arra, hogy az európai digitális elvek széleskörű támogatottságot élveznek.[13]

A nyilatkozat tartalma – A hat vezérelv

A digitális jogokról és elvekről szóló nyilatkozattervezet célja, hogy az Európai Unió által előmozdítandó digitális átalakulás referenciaalapjául szolgáljon, illetve, hogy az átalakuláshoz kapcsolódó alapvető jogoknak, szabadságoknak és európai értékeknek egységes jogi keretet adjon.[14] Tehát nem új jogokat biztosít, hanem hivatkozási pontot teremt azáltal, hogy egy helyen gyűjti össze a digitális korszakra vonatkozó valamennyi jogot.[15] A nyilatkozat hitvallása az, hogy e jogoknak az online világban ugyanúgy kell érvényesülniük, mint az offline térben, ezért azok védelmét is ugyanolyan mértékben kell biztosítani.[16] Miután az Eurobarométer felmérése rámutatott, hogy az Unió lakosságának 40%-a nincs tisztában azzal, hogy alapjogaik tiszteletben tartása az interneten is kikényszeríthető,[17] Thierry Breton, a belső piacért felelős biztos hangsúlyozta, hogy „a nyilatkozat egyszer és mindenkorra rögzíti, hogy ami offline jogellenes, annak online is jogellenesnek kell lennie.”[18] Ezen túlmenően, a dokumentum iránymutatást nyújt a politikai döntéshozók és a vállalkozások számára is az új technológiák alkalmazására vonatkozóan: olyan biztonságos technológiára van szükség, amely az online térben is tiszteletben tartja a nyilatkozatban foglalt jogokat és értékeket.[19] Ezek azok a törekvések, amelyek megtestesítik a nyilatkozattervezet első számú vezérelvét, az egyén középpontba helyezésének alaptételét a digitális átalakulásban.
   Erre az emberközpontú vízióra épít a második alapelv, a szolidaritást és a befogadást hangsúlyozva. A Bizottság egy olyan digitális átalakulást javasol, amely senkit sem hagy maga mögött, ideértve az időseket, a fogyatékkal élőket, a kiszolgáltatott helyzetben lévőket és a jogfosztott személyeket. A digitális átállással nyújtott új lehetőségekből mindenkinek profitálnia kell, ezért meg kell tenni minden szükséges intézkedést, hogy azokból senkit se zárjanak ki:[20] például a digitális szolgáltatások tervezése és reklámozása során érdemes tekintettel lenni a felhasználók anyanyelvére, digitális írástudására és a grafikák olvashatóságára.[21] Fontos cél továbbá, hogy a technológia mindenki számára hozzáférhetővé váljon az Unió területén. A nyilatkozat lakóhelytől és jövedelemtől függetlenül kívánja biztosítani a megfizethető és nagysebességű digitális összeköttetést, valamint támogatja a tanárok digitális képzését és a tantermek digitális felszerelését.
    A harmadik alapelv a választás szabadságát hirdeti. A Bizottság elkötelezett az átlátható algoritmusok iránt és lényegesnek tartja, hogy az emberek anélkül élvezhessék a mesterséges intelligencia előnyeit, hogy az előre meghatározott döntéseket használna fel – vagyis saját belátáson alapuló, tájékozott döntéshozatalt kell biztosítani a digitális világban is.  Emellett, a felhasználók egészségét, biztonságát és alapvető jogait érintő kockázatokkal szembeni védelem is kulcsfontosságú.
   A digitális nyilvános térben való részvétel biztosítása a negyedik vezérelv, ennek érdekében a tervezet rögzíti a véleménynyilvánítás szabadságát, amelyet nem korlátozhat cenzúra vagy megfélemlítés. Megbízható, sokszínű és többnyelvű online környezetet kíván, ahol a felhasználók védve vannak a káros tartalmaktól és a téves információktól.
   Az ötödik alapelv fókuszában a biztonság áll. A nyilatkozat fellép a számítógépes bűnözés ellen, ideértve a kibertámadásokat és az adatszivárgásokat. Védelemben kell részesíteni a természetes és jogi személyek érdekeit és személyes adatait, tilos a jogellenes online megfigyelés vagy lehallgatás. A biztonság a digitális örökségre is kiterjed, ami azt jelenti, hogy mindenkinek joga van eldönteni, hogy az őt érintő nyilvános információkkal mi történjen halála után. Ezen felül, a dokumentum megerősíti a biztonságos online környezethez való jogot kifejezetten a gyermekek tekintetében, és lehetőséget kíván nyújtani számukra, hogy elsajátíthassák a biztonságos eligazodáshoz szükséges kompetenciákat.
   A Bizottság által javasolt utolsó alapelv a fenntarthatóságra hívja fel a figyelmet. A digitális termékeket és szolgáltatásokat úgy kell előállítani, használni és újrahasznosítani, hogy a lehető legkevesebb negatív környezeti vagy társadalmi hatással bírjanak, a felelősségteljes döntések meghozatalához pedig elengedhetetlen, hogy a termékek környezeti hatásaival és energiafogyasztásával kapcsolatos információk mindenki számára elérhetőek legyenek.[22]

A tervezet értékelése. Összegzés

Végeredményében, a tervezett nyilatkozat összhangban van azon célkitűzésével, hogy egységbe foglalja az EU digitális területre vonatkozó elveit és értékeit. Átfogóan ismerteti az elsődleges és másodlagos uniós jogból származó normákat, különösen azokat, amelyeket az Európai Unió Bíróságának ítélkezési gyakorlata is megerősít.[23] A Bizottság tudatosítani kívánja az Unió valamennyi lakosában, hogy tanulmányaik, munkáik, üzleti tevékenységeik során alappal számíthatnak a kiváló minőségű hálózati csatlakozásra, megkülönböztetés nélkül élvezhetik a biztonságos és tisztességes digitális tér előnyeit,[24] valamint biztosítja őket arról, hogy a digitális környezet nem jog nélküli világ, emberi jogaik az online térben is érvényesülnek.[25] Ez az emberközpontú felfogás - amely egyfajta digitális humanizmusként is értékelhető[26] - határozottan szemben áll az Egyesült Államok által bevett modellekkel, amelyek a multinacionális vállalatok érdekeit részesítik előnyben.[27] A jelenlegi tervek szerint például a felhasználóknak nagyobb beleszólásuk lesz abba, hogy az internetes óriáscégek (Google, Facebook) milyen tartalmakkal és hirdetésekkel érik el őket, sőt, az új szabályok kötelezhetik azokat a jogsértő tartalmak törlésére. A kritikák szerint ez utóbbi visszaélésekhez vezethet a kormányok részéről, főként a határokon átnyúló kérések eseteiben, például, ha az egyik tagállamban jogszerű tartalmat egy másik állam kormánya töröltet. Így, nem csak a szólásszabadságot korlátozná ez az eszköz, hanem a digitális közös piac kialakulását is akadályozná.[28] Ugyanakkor kétségtelen, hogy az Európai Unió vezető szerepet tölt be a digitális fejlődés emberi jogi alapú megközelítésében,[29] különösen egy olyan világban, ahol a digitális nagyhatalmak befolyása egyre növekszik.[30]
    Fontos kiemelni, hogy a nyilatkozat nem tekinthető az alapvető emberi jogokat kötelező érvénnyel rögzítő dokumentumnak.[31] Jóllehet az uniós jogban gyökerezik, annak preambuluma emlékeztet bennünket, hogy a nyilatkozat deklaratív jellegű, kötelező jogi hatással nem rendelkezik.[32] Nem ró semmilyen közvetlen vagy közvetett jogi kötelezettséget sem az Unió szerveire, sem tagállamaira, sem állampolgáraira.[33] A bírálók úgy vélik, a kötelező érvényű kötelezettségvállalás elmulasztását feltétlenül orvosolni kell, kiváltképpen mivel az Európai Uniónak ma már lehetősége van olyan globális mércék felállítására, amelyek számos társadalmi és etikai kérdésben szolgálnak referenciaértékül. A legutóbbi alapjogokat demonstráló dokumentum, amely kötőerővel bírt, az az Alapjogi Charta volt, ám annak elfogadása óta a digitális gazdaság számos változáson ment keresztül. Ezért, az Unió kizárólag akkor töltheti be vezető szerepét, ha a digitális változásokra reagáló szabályok egységesen szerepelnek egy ún. Digitális Jogok Európai Chartájában, jogi kötőerővel felruházva,[34] illetőleg ha a nyilatkozattervezet alapelveit a kötelező uniós vagy nemzeti jogszabályok is átveszik.[35] Mindazonáltal, a digitális jogokról szóló nyilatkozattervezetet nem azzal a céllal terjesztették elő, hogy az Alapjogi Charta második számú verziója legyen.[36] A Bizottság kifejezett célja az volt, hogy az EU, mint fáklyahordozó, élen járjon a digitális transzformáció lendületében[37] és a nyilatkozat elvei hivatkozási pontként, követendő normaként jelenjenek meg a világ minden részén.[38] A Digitális iránytű egyik eszközeként, a nyilatkozat meghatározza azokat a sarkalatos pontokat, amelyek irányt mutatnak a politikai döntéshozók és a vállalkozások számára.[39] Ekképpen, az elvek előmozdítása és végrehajtása az Unió és a tagállamok közös politikai felelőssége lesz, a felek saját hatáskörén belül. Annak érdekében pedig, hogy a nyilatkozat konkrét gyakorlati hatásokat fejtsen ki, a Bizottság szorgalmazta, hogy a digitális évtized helyzetéről éves jelentés készüljön, amely figyelemmel kíséri az előrehaladást és javaslatokkal él a lemaradások ellen.
   Mindezekre tekintettel, a Bizottság felkéri az Európai Parlamentet és a Tanácsot, hogy vitassák meg a digitális jogokról és elvekről szóló nyilatkozattervezetet, majd 2022 nyaráig a legmagasabb szinten hagyják jóvá.[40]

 

Készítette: Bereczki Roxána, joghallgató, DE ÁJK

*A tanulmány megjelenését az EFOP-3.6.1-16-2016-00022 Debrecen Venture Catapult Program című pályázat tette lehetővé.

 

Források jegyzéke:

·      A Bizottság az EU-n belül mindenkire érvényes digitális jogokról és elvekről szóló nyilatkozatot terjeszt elő, 2022. január 26., Brüsszel, https://ec.europa.eu/commission/presscorner/detail/hu/ip_22_452 (2022.03.12.)

·      Farid Baddache: Why the EU Declaration on Digital Rights is a Great Step for Human Rights, 2022. január 28., https://ksapa.org/why-the-eu-declaration-on-digital-rights-is-a-great-step-for-human-rights/ (2022.03.12.)

·      Pató Viktória Lilla: Az EU, mint digitális elvvezér?, 2022. február 7., https://eustrat.uni-nke.hu/hirek/2022/02/07/az-eu-mint-globalis-digitalis-elvvezer (2022.03.12.)

·      Luca Bertuzzi: European Commission puts forth EU’s values and principles for the digital age, 2022. január 26., https://www.euractiv.com/section/digital/news/european-commission-puts-forth-eus-values-and-principles-for-the-digital-age/ (2022.03.12.)

·      Szántó Viola: Digitális elvek – Hol tart Európa?, 2022. január 20., https://www.ludovika.hu/blogok/messzelato/2022/01/20/digitalis-elvek-hol-tart-europa/ (2022.03.12.)

·      Edoardo Celeste: Towards a European Declaration on Digital Rights and Principles: Guidelines for the Digital Age, 2022. február 7., https://rebuildcentre.eu/2022/02/towards-a-european-declaration-on-digital-rights-and-principles-guidelines-for-the-digital-decade/ (2022.03.12.)

·      Feyo Sickinghe: Digital Compass: EU outlines its digital ambitions for 2030, 2021. április 7., https://www.twobirds.com/en/insights/2021/netherlands/digital-compass-eu-outlines-its-digital-ambitions-for-2030 (2022.03.12.)

·      European Declaration on Digital Rights and Principles for the Digital Decade, Brüsszel, Európai Bizottság, 2022. január 26., 2-3. oldal

·      A Human-Centered Digital Transformation, 2022. február 1., https://reimagine-europa.eu/a-human-centered-digital-transformation (2022.03.12.)

Zsíros Sándor: Új szabályokkal tartaná kordában az EU a digitális óriásplatformokat, 2022. január 20., https://hu.euronews.com/my-europe/2022/01/20/uj-szabalyokkal-tartana-kordaban-az-eu-a-digitalis-oriasplatformokat (2022.03.12.)

·      Anastasia Campbell: The European Declaration on Digital Rights and Principles: a proposed Guide for the Digital Transformation, 2022. február 4., https://www.ideasinall.com/the-european-declaration-on-digital-rights-and-principles-a-proposed-guide-for-the-digital-transformation/ (2022.03.12.)

·      Anastasia Campbell: The European Declaration on Digital Rights and Principles: a proposed Guide for the Digital Transformation, 2022. február 4., https://www.ideasinall.com/the-european-declaration-on-digital-rights-and-principles-a-proposed-guide-for-the-digital-transformation/ (2022.03.12.)

·      A Digital Magna Carta? The European Declaration of Digital Rights, 2022. február 7., https://www.mofo.com/resources/insights/220207-digital-magna-carta.html (2022.03.12.)

Brando Benifei, Christel Schaldemose, Iban Garcia del Blanco, Josianne Cutajar, Lina Gálvez Muñoz, Maria-Manuel Leitão-Marques, Miapetra Kumpula-Natri, Paul Tang, Tiemo Wölken: Towards an EU Charter for Digital Rights: Open letter to the Presidents of the European Commission, the European Council and the European Parliament, 2022. február 4., https://www.euractiv.com/section/digital/opinion/towards-an-eu-charter-for-digital-rights-open-letter-to-the-presidents-of-the-european-commission-the-european-council-and-the-european-parliament/ (2022.03.12.)

·      A Digital Magna Carta? The European Declaration of Digital Rights, 2022. február 7., https://www.mofo.com/resources/insights/220207-digital-magna-carta.html (2022.03.12.)

·      Foo Yun Chee: EU proposes digital rights, principles in global first, 2022. január 26., https://www.reuters.com/world/europe/eu-proposes-digital-rights-principles-global-first-2022-01-26/ (2022.03.12.)

 

[1] A Bizottság az EU-n belül mindenkire érvényes digitális jogokról és elvekről szóló nyilatkozatot terjeszt elő, 2022. január 26., Brüsszel, https://ec.europa.eu/commission/presscorner/detail/hu/ip_22_452 (2022.03.12.)

[2] Farid Baddache: Why the EU Declaration on Digital Rights is a Great Step for Human Rights, 2022. január 28., https://ksapa.org/why-the-eu-declaration-on-digital-rights-is-a-great-step-for-human-rights/ (2022.03.12.)

[3] A Bizottság az EU-n belül mindenkire érvényes digitális jogokról és elvekről szóló nyilatkozatot terjeszt elő, 2022. január 26., Brüsszel, https://ec.europa.eu/commission/presscorner/detail/hu/ip_22_452 (2022.03.12.)

[4] Pató Viktória Lilla: Az EU, mint digitális elvvezér?, 2022. február 7., https://eustrat.uni-nke.hu/hirek/2022/02/07/az-eu-mint-globalis-digitalis-elvvezer (2022.03.12.)

[5] Luca Bertuzzi: European Commission puts forth EU’s values and principles for the digital age, 2022. január 26., https://www.euractiv.com/section/digital/news/european-commission-puts-forth-eus-values-and-principles-for-the-digital-age/ (2022.03.12.)

[6] A Bizottság az EU-n belül mindenkire érvényes digitális jogokról és elvekről szóló nyilatkozatot terjeszt elő, 2022. január 26., Brüsszel, https://ec.europa.eu/commission/presscorner/detail/hu/ip_22_452 (2022.03.12.)

[7] Pató Viktória Lilla: Az EU, mint digitális elvvezér?, 2022. február 7., https://eustrat.uni-nke.hu/hirek/2022/02/07/az-eu-mint-globalis-digitalis-elvvezer (2022.03.12.)

[8] Szántó Viola: Digitális elvek – Hol tart Európa?, 2022. január 20., https://www.ludovika.hu/blogok/messzelato/2022/01/20/digitalis-elvek-hol-tart-europa/ (2022.03.12.)

[9] A Bizottság az EU-n belül mindenkire érvényes digitális jogokról és elvekről szóló nyilatkozatot terjeszt elő, 2022. január 26., Brüsszel, https://ec.europa.eu/commission/presscorner/detail/hu/ip_22_452 (2022.03.12.)

[10] Edoardo Celeste: Towards a European Declaration on Digital Rights and Principles: Guidelines for the Digital Age, 2022. február 7., https://rebuildcentre.eu/2022/02/towards-a-european-declaration-on-digital-rights-and-principles-guidelines-for-the-digital-decade/ (2022.03.12.)

[11] Feyo Sickinghe: Digital Compass: EU outlines its digital ambitions for 2030, 2021. április 7., https://www.twobirds.com/en/insights/2021/netherlands/digital-compass-eu-outlines-its-digital-ambitions-for-2030 (2022.03.12.)

[12] A Bizottság az EU-n belül mindenkire érvényes digitális jogokról és elvekről szóló nyilatkozatot terjeszt elő, 2022. január 26., Brüsszel, https://ec.europa.eu/commission/presscorner/detail/hu/ip_22_452 (2022.03.12.)

[13] Szántó Viola: Digitális elvek – Hol tart Európa?, 2022. január 20., https://www.ludovika.hu/blogok/messzelato/2022/01/20/digitalis-elvek-hol-tart-europa/ (2022.03.12.)

[14] A Bizottság az EU-n belül mindenkire érvényes digitális jogokról és elvekről szóló nyilatkozatot terjeszt elő, 2022. január 26., Brüsszel, https://ec.europa.eu/commission/presscorner/detail/hu/ip_22_452 (2022.03.12.)

[15] Luca Bertuzzi: European Commission puts forth EU’s values and principles for the digital age, 2022. január 26., https://www.euractiv.com/section/digital/news/european-commission-puts-forth-eus-values-and-principles-for-the-digital-age/ (2022.03.12.)

[16] Pató Viktória Lilla: Az EU, mint digitális elvvezér?, 2022. február 7., https://eustrat.uni-nke.hu/hirek/2022/02/07/az-eu-mint-globalis-digitalis-elvvezer (2022.03.12.)

[17] Szántó Viola: Digitális elvek – Hol tart Európa?, 2022. január 20., https://www.ludovika.hu/blogok/messzelato/2022/01/20/digitalis-elvek-hol-tart-europa/ (2022.03.12.)

[18] A Bizottság az EU-n belül mindenkire érvényes digitális jogokról és elvekről szóló nyilatkozatot terjeszt elő, 2022. január 26., Brüsszel, https://ec.europa.eu/commission/presscorner/detail/hu/ip_22_452 (2022.03.12.)

[19] A Bizottság az EU-n belül mindenkire érvényes digitális jogokról és elvekről szóló nyilatkozatot terjeszt elő, 2022. január 26., Brüsszel, https://ec.europa.eu/commission/presscorner/detail/hu/ip_22_452 (2022.03.12.)

[20] European Declaration on Digital Rights and Principles for the Digital Decade, Brüsszel, Európai Bizottság, 2022. január 26., 2-3. oldal

[21] Farid Baddache: Why the EU Declaration on Digital Rights is a Great Step for Human Rights, 2022. január 28., https://ksapa.org/why-the-eu-declaration-on-digital-rights-is-a-great-step-for-human-rights/ (2022.03.12.)

[22] European Declaration on Digital Rights and Principles for the Digital Decade, Brüsszel, Európai Bizottság, 2022. január 26., 3-6. oldal

[23] Edoardo Celeste: Towards a European Declaration on Digital Rights and Principles: Guidelines for the Digital Age, 2022. február 7., https://rebuildcentre.eu/2022/02/towards-a-european-declaration-on-digital-rights-and-principles-guidelines-for-the-digital-decade/ (2022.03.12.)

[24] A Bizottság az EU-n belül mindenkire érvényes digitális jogokról és elvekről szóló nyilatkozatot terjeszt elő, 2022. január 26., Brüsszel, https://ec.europa.eu/commission/presscorner/detail/hu/ip_22_452 (2022.03.12.)

[25] Edoardo Celeste: Towards a European Declaration on Digital Rights and Principles: Guidelines for the Digital Age, 2022. február 7., https://rebuildcentre.eu/2022/02/towards-a-european-declaration-on-digital-rights-and-principles-guidelines-for-the-digital-decade/ (2022.03.12.)

[26] Edoardo Celeste: Towards a European Declaration on Digital Rights and Principles: Guidelines for the Digital Age, 2022. február 7., https://rebuildcentre.eu/2022/02/towards-a-european-declaration-on-digital-rights-and-principles-guidelines-for-the-digital-decade/ (2022.03.12.)

[27] A Human-Centered Digital Transformation, 2022. február 1., https://reimagine-europa.eu/a-human-centered-digital-transformation (2022.03.12.)

[28] Zsíros Sándor: Új szabályokkal tartaná kordában az EU a digitális óriásplatformokat, 2022. január 20., https://hu.euronews.com/my-europe/2022/01/20/uj-szabalyokkal-tartana-kordaban-az-eu-a-digitalis-oriasplatformokat (2022.03.12.)

[29] Anastasia Campbell: The European Declaration on Digital Rights and Principles: a proposed Guide for the Digital Transformation, 2022. február 4., https://www.ideasinall.com/the-european-declaration-on-digital-rights-and-principles-a-proposed-guide-for-the-digital-transformation/ (2022.03.12.)

[30] Farid Baddache: Why the EU Declaration on Digital Rights is a Great Step for Human Rights, 2022. január 28., https://ksapa.org/why-the-eu-declaration-on-digital-rights-is-a-great-step-for-human-rights/ (2022.03.12.)

[31] Edoardo Celeste: Towards a European Declaration on Digital Rights and Principles: Guidelines for the Digital Age, 2022. február 7., https://rebuildcentre.eu/2022/02/towards-a-european-declaration-on-digital-rights-and-principles-guidelines-for-the-digital-decade/ (2022.03.12.)

[32] Anastasia Campbell: The European Declaration on Digital Rights and Principles: a proposed Guide for the Digital Transformation, 2022. február 4., https://www.ideasinall.com/the-european-declaration-on-digital-rights-and-principles-a-proposed-guide-for-the-digital-transformation/ (2022.03.12.)

[33] A Digital Magna Carta? The European Declaration of Digital Rights, 2022. február 7., https://www.mofo.com/resources/insights/220207-digital-magna-carta.html (2022.03.12.)

[34]Brando Benifei, Christel Schaldemose, Iban Garcia del Blanco, Josianne Cutajar, Lina Gálvez Muñoz, Maria-Manuel Leitão-Marques, Miapetra Kumpula-Natri, Paul Tang, Tiemo Wölken: Towards an EU Charter for Digital Rights: Open letter to the Presidents of the European Commission, the European Council and the European Parliament, 2022. február 4., https://www.euractiv.com/section/digital/opinion/towards-an-eu-charter-for-digital-rights-open-letter-to-the-presidents-of-the-european-commission-the-european-council-and-the-european-parliament/ (2022.03.12.)

[35] A Digital Magna Carta? The European Declaration of Digital Rights, 2022. február 7., https://www.mofo.com/resources/insights/220207-digital-magna-carta.html (2022.03.12.)

[36] Edoardo Celeste: Towards a European Declaration on Digital Rights and Principles: Guidelines for the Digital Age, 2022. február 7., https://rebuildcentre.eu/2022/02/towards-a-european-declaration-on-digital-rights-and-principles-guidelines-for-the-digital-decade/ (2022.03.12.)

[37] Foo Yun Chee: EU proposes digital rights, principles in global first, 2022. január 26., https://www.reuters.com/world/europe/eu-proposes-digital-rights-principles-global-first-2022-01-26/ (2022.03.12.)

[38] A Bizottság az EU-n belül mindenkire érvényes digitális jogokról és elvekről szóló nyilatkozatot terjeszt elő, 2022. január 26., Brüsszel, https://ec.europa.eu/commission/presscorner/detail/hu/ip_22_452 (2022.03.12.)

[39] Edoardo Celeste: Towards a European Declaration on Digital Rights and Principles: Guidelines for the Digital Age, 2022. február 7., https://rebuildcentre.eu/2022/02/towards-a-european-declaration-on-digital-rights-and-principles-guidelines-for-the-digital-decade/ (2022.03.12.)

[40] A Bizottság az EU-n belül mindenkire érvényes digitális jogokról és elvekről szóló nyilatkozatot terjeszt elő, 2022. január 26., Brüsszel, https://ec.europa.eu/commission/presscorner/detail/hu/ip_22_452 (2022.03.12.)

Kategória: Európai UnióBrexit Eng: Fogyasztóvédelem: Consumer Protection: 16th Anniversary: 
Kutatócsoport2

A Schengeni határellenőrzési kódexbe ütköző Ausztria személyazonosító intézkedése

1 hónap ago

Az Európai Unió Bírósága előzetes döntéshozatali kérelem folytán döntött két 2019-es osztrák határellenőrzési ügyhöz kapcsolódóan, melyben megállapította, hogy valamely tagállam a közrendjét vagy a belső biztonságát fenyegető komoly veszély esetén visszaállíthatja a határellenőrzést a más tagállamokkal közös határain belül, azonban annak teljes időtartama a hat hónapot nem haladhatja meg. Ha az ilyen ellenőrzést vissza akarja állítani, az csak más komoly veszély felmerülése esetén indokolt. 

Az Unió egyik fő vívmánya, hogy olyan belső határok nélküli térséget hozzon létre, ahol az uniós polgárok (és családtagjaik) szabadon mozoghatnak. A személyek szabad mozgáshoz és tartózkodáshoz való jogát az Európai Parlament és a Tanács 2004/38/EK irányelvén kívül a Schengeni határellenőrzési kódex is lefekteti. Ez a jog bizonyos feltételek fennállása esetén kivételes esetekben korlátozható meghatározott időszakra határellenőrzés gyakorlásával. Ausztria először a migrációs válsággal összefüggésben állította vissza 2015-ben a határellenőrzést Magyarországgal és Szlovéniával közös határain. Később több, egymást követő hat hónapos időszakra is visszaállította, a Tanács ajánlása alapján az utolsó ilyen időszak 2017. november 10-ig tartott.

2019 augusztusában és novemberében egy uniós polgárt (NW) határforgalom-ellenőrzésnek vetették alá, amikor át akart kelni az osztrák határon a spielfeldi határátkelőhelyen. NW megtagadta az útlevele felmutatását, amiért őt 36 eurós bírsággal sújtották. A 2004/38/EK uniós irányelv alapján „A nemzeti határellenőrzéskor alkalmazandó, úti okmányokra vonatkozó rendelkezések sérelme nélkül, a tagállamoknak biztosítaniuk kell, hogy az [európai] uniós polgárok érvényes személyazonosító igazolvánnyal vagy útlevéllel, és családtagjaik, akik nem valamelyik tagállam állampolgárai, érvényes útlevéllel beutazhassanak a területükre.” Ennek alapján tőle személyazonosító igazolvány kérése elegendő lett volna. Emellett a Schengeni határellenőrzési kódexszel is ellentétesnek vélte Ausztria intézkedéseit, ezért a stájerországi regionális közigazgatási bírósághoz fordult.

A Bíróság az eset értékelése után kiemeli, hogy a Schengeni határellenőrzési kódex lefekteti azon elvet, mely értelmében a tagállamok közötti belső határokat bármely ponton át lehet lépni anélkül, hogy személyellenőrzésre kerülne sor, függetlenül az adott személy állampolgárságától. Egy olyan térségben, ahol a személyek szabadon mozoghatnak, a belső határokon történő határellenőrzés visszaállításának kivételesnek kell maradnia. Lehetővé teszi tehát a kódex a határellenőrzést, azonban ahhoz köti, hogy valamely tagállam közrendjét vagy a belső biztonságát komoly veszély fenyegeti, és az ilyen intézkedés egyebekben – annak minden meghosszabbítását hozzászámolva – nem haladhatja meg a legfeljebb hat hónapos időtartamot. A hat hónapos időszak mögött az a magyarázat áll, hogy ennyi idő lehetővé teszi a veszély elhárítását, majd ezután újból biztosítani kell a szabad mozgás elvét. A bíróság továbbá megállapítja, hogy amennyiben a tagállam a hat hónapos időszak végét követően ismét ilyen intézkedést akar hozni, akkor az újabb komoly veszélynek az eredeti veszélytől eltérőnek kell lennie – a konkrét körülmények és események alapján pedig értékelni kell, hogy a veszély a közrendet vagy belső biztonságot fenyegetőnek minősül. Ezen kívül a Tanács javasolhatja két év leteltét követően újbóli, legfeljebb hat hónapos időtartamra a határellenőrzés visszaállítását.

Jelen ügyben Ausztria 2019-es intézkedése NW-vel szemben összeegyeztethetetlennek minősül a Schengeni határellenőrzési kódexszel, ugyanis ekkor Ausztria már nem tudta bizonyítani új veszély fennállását, és a Tanács utolsó alapján történő visszaállítás 2017 novemberében hatályát veszítette.

Végezetül a Bíróság megállapította döntésében, hogy valamely személyt nem lehet szankcióval arra kötelezni egy másik tagállam területére belépéskor, hogy mutassa fel útlevelét vagy személyazonosító igazolványát, amennyiben a határellenőrzés visszaállítása a Schengeni határellenőrzési kódexszel ellentétes.

A döntés értelmében NW bírsággal sújtása a kétszeres személyellenőrzésre alávetéssel egyetemben a kódexbe ütköző intézkedés volt, amit azonban már a stájerországi regionális közigazgatási bíróságnak kell megvizsgálnia az előzetes döntéshozatali kérelem funkciójának megfelelően.

 

Az összefoglalót készítette: Szutor Beáta Bella, joghallgató DE ÁJK

Források jegyzéke:

https://curia.europa.eu/juris/document/document.jsf;jsessionid=D1282C75D...

https://curia.europa.eu/jcms/upload/docs/application/pdf/2022-04/cp220064hu.pdf

 

 

Kategória: AlapjogokJogállamKormányzásEurópai UnióBrexit Eng: Fogyasztóvédelem: Consumer Protection: 16th Anniversary: 
Kutatócsoport2

Az Európai Unió Bíróságának újabb döntése az európai elfogatóparancs és a tisztességes eljáráshoz való jog tárgyában

1 hónap 1 hét ago

Az Európai Unió Bírósága (továbbiakban: EUB) előzetes döntéshozatali eljárás keretében, 2022. február 22. napján újabb ítéletet[1] hozott az európai elfogatóparancs végrehajtása tárgyában, mely több korábbi döntéséhez hasonlóan a lengyel igazságszolgáltatási rendszer függetlenségét, ezzel összefüggésben pedig a tisztességes eljáráshoz való jog érvényesülését érintette.

Előzmények

Az Európai Unió évek óta figyelemmel kíséri a lengyel igazságszolgáltatási rendszer reformját. A bírói függetlenséget sértő jogszabályi rendelkezések több kötelezettségszegési eljárás megindítását is maguk után vonták,[2] mindemellett a tagállamok közötti igazságügyi együttműködés rendszerére is kihatással voltak. Az EUB először a Minister for Justice and Equality ügyben[3] vizsgálta azt a kérdést, miszerint megtagadható-e az európai elfogatóparancs végrehajtása arra hivatkozással, hogy a Lengyelországban elfogadott jogalkotási reformok megfosztják az elfogatóparanccsal érintett személyt a tisztességes eljáráshoz való jogától. Ítéletében az EUB az Aranyosi és Căldăraru egyesített ügyekben[4] kidolgozott kétszakaszos vizsgálat alkalmazását írta elő a végrehajtó igazságügyi hatóság számára. Amennyiben a végrehajtó igazságügyi hatóság olyan bizonyítékokkal rendelkezik, amelyek alkalmasak annak alátámasztására, hogy a kibocsátó tagállam igazságszolgáltatásának függetlenségét érintő rendszerszintű vagy általános hiányosságok okán fennáll a tisztességes eljáráshoz való alapvető jog megsértésének valós veszélye, akkor az említett hatóságnak konkrétan és pontosan értékelnie kell, hogy – az érintett személyes helyzetére, valamint az eljárás alapjául szolgáló bűncselekmény jellegére és az európai elfogatóparancs ténybeli hátterére tekintettel, illetve a kibocsátó tagállam által szolgáltatott információkra figyelemmel – komoly és bizonyítékokkal alátámasztott okokból vélelmezhető‑e, hogy az érintett személy az e tagállamnak történő átadása esetén ennek a veszélynek ki lenne téve.
   Az Openbaar Ministerie ügyben[5] az EUB megerősítette az utóbbi, egyéniesített vizsgálat elvégzésének kötelezettségét, melyből következően valamely tagállam igazságszolgáltatásának függetlenségét érintő rendszerszintű vagy általános hiányosságok fennállására vagy súlyosbodására vonatkozó információk önmagukban nem elegendőek az európai elfogatóparancs végrehajtása megtagadásának igazolására.

A jelen ügy tárgya

Az előzetes döntéshozatali eljárást kezdeményező holland bíróságok – a fentiekhez hasonlóan – azért fordultak az Európai Unió Bíróságához, mivel nem látták biztosítottnak a lengyel bíróságok függetlenségét, ezáltal pedig az átadással érintett személyek tisztességes eljáráshoz fűződő jogának tiszteletben tartását. Az igazságszolgáltatási rendszer függetlenségét érintő hiányosság – a tagállami bíróságok álláspontja szerint – abból eredeztethető, hogy a bírói kinevezés tárgyában javaslattételi jogosultsággal rendelkező Nemzeti Igazságszolgáltatási Tanács 2018. január 17. napja óta közvetlenül a politikai hatóságok alá tartozik, tehát nem minősül független szervezetnek. Ebből következően fennáll annak valós veszélye, hogy az elfogatóparanccsal érintett személy elleni büntetőeljárásban a tanács által kinevezett bíró vagy bírák vettek, illetve vehetnek részt a jövőben. Az érintett személy részére nem biztosított a hatékony jogorvoslat lehetősége sem, mivel 2020. február 14. napja óta ténylegesen nem vitathatja valamely bíró kinevezésének érvényességét vagy az igazságszolgáltatási feladatai ellátásának jogszerűségét.
   A tagállami bíróságok lényegében azt a kérdést tették fel az EUB-nak, hogy a Minister for Justice and Equality ítéletben kidolgozott és az Openbaar Ministerie ítéletben megerősített kritériumok alkalmazhatók-e a lengyel bírák kinevezésére vonatkozó rendelkezések értékelése során. Azok ugyanis felvetik a törvény által megelőzően létrehozott bírósághoz való jog sérelmét, melynek esetleges megsértése esetén nem áll rendelkezésre hatékony jogorvoslat sem.

Az Európai Unió Bíróságának érvelése

Az EUB mindenekelőtt emlékeztetett arra, hogy mind a tagállamok közötti kölcsönös bizalom elve, mind pedig a közöttük fennálló kölcsönös bizalmon alapuló kölcsönös elismerés elve alapvető jelentőséggel bír az uniós jogban, mivel lehetővé teszik egy belső határok nélküli térség létrehozását és fenntartását. A kölcsönös bizalom elve mindegyik tagállamtól megköveteli, hogy – kivételes körülményektől eltekintve – úgy tekintse, hogy az összes többi tagállam tiszteletben tartja az uniós jogot, és különösen az uniós jog által elismert alapvető jogokat.
   A tagállamok közötti bűnügyi együttműködés egyik legfontosabb és leghatékonyabb eszköze az európai elfogatóparancs, melyet a tagállamok a kölcsönös elismerés elve alapján, a Tanács 2002/584 számú kerethatározatának megfelelően hajtanak végre. Az európai elfogatóparancs végrehajtását csak a kerethatározatban taxatíve felsorolt esetekben tagadhatják meg, illetve azt kizárólag a kerethatározatban kimerítő jelleggel felsorolt feltételekhez köthetik. Ebből fakadóan tehát az európai elfogatóparancs végrehajtása a főszabály, míg a végrehajtás megtagadása kivételesnek tekintendő, melyet szigorúan kell értelmezni annak érdekében, hogy a tagállamok közötti igazságügyi együttműködés ne bénuljon meg.
   A fentiek rögzítését követően az EUB azon feltételeket tette vizsgálat tárgyává, melyek mellett a végrehajtó igazságügyi hatóság megtagadhatja az európai elfogatóparanccsal érintett személy átadását azon okból, miszerint fennáll annak valós veszélye, hogy e személynek az átadása révén sérül a törvény által megelőzően létrehozott bíróság előtti tisztességes eljáráshoz való alapvető joga.
   A független, pártatlan és a törvény által megelőzően létrehozott bírósághoz fordulás garanciái a tisztességes eljáráshoz való jog sarokkövét képezik. A Minister for Justice and Equality ügyben és az Openbaar Ministerie ügyben megállapított, a függetlenség és a pártatlanság követelményéhez kapcsolódó kétszakaszos vizsgálat elvégzése nem mellőzhető önmagában azon körülmény miatt, hogy döntően a törvényhozó vagy a végrehajtó hatalom képviselőiből, illetve az általuk választott tagokból álló szerv vesz részt az elfogatóparancsot kibocsátó tagállamban a bírói hatalom tagjainak kinevezésében vagy előléptetésében. Ettől eltérő értelmezés ugyanis figyelmen kívül hagyná az EUB már felidézett ítélkezési gyakorlatát, és ezáltal az európai elfogatóparancs működésének megbénulását eredményezné.
   Az EUB jelen ügyben is azt a kötelezettséget írta elő a végrehajtó igazságügyi hatóság számára, hogy a kétszakaszos vizsgálatot elvégezve döntsön az európai elfogatóparancs végrehajtásának tárgyában. Ehhez konkrét iránymutatásokkal is szolgált, meghatározva a vizsgálat egyes szakaszaiban figyelembe veendő szempontokat.
    A vizsgálat első szakaszában a végrehajtó igazságügyi hatóságnak általános jelleggel kell értékelnie, hogy fennáll-e annak való veszélye, hogy különösen a kibocsátó tagállam bíróságai függetlenségének hiányával vagy a törvény által megelőzően létrehozott bíróság követelményének be nem tartásával kapcsolatos, e tagállamban fennálló rendszerszintű vagy általános hiányosságok okán sérül a tisztességes eljáráshoz való alapvető jog. Utóbbi olyan szabályok meglétét igényli – különösen, ami a fórum összetételét, a kinevezést, a megbízatás időtartamát, valamint az elfogultsági okokat, a kizárási okokat és a tagok elmozdításának okait illeti –, amelyek a jogalanyok számára biztosítják minden, az említett fórum külső tényezők általi befolyásolhatatlanságára, valamint az ütköző érdekek vonatkozásában fennálló semlegességére vonatkozó jogos kétség kizárását.

Az EUB megállapította, hogy az a körülmény, miszerint a bírák kinevezésének folyamatában résztvevő Nemzeti Igazságszolgáltatási Tanács döntő jelleggel a jogalkotó által kiválasztott tagokból áll, önmagában nem vonhatja kétségbe az ezen eljárás végén kinevezett bírák függetlenségét. Más a helyzet akkor, ha ugyanez a körülmény – más releváns elemekkel és azon feltételekkel együtt, amelyek mellett e választásokra sor kerül – ilyen kétségeket ébreszt. A vizsgálat első szakasza tehát objektív, megbízható, pontos és kellően aktuális adatok alapján végzett, átfogó értékelést feltételez.

A vizsgálat második szakaszában már azt kell értékelni, hogy a rendszerszintű vagy általános hiányosságok konkretizálódhatnak-e az érintett személy átadása esetén. A szabadságvesztés büntetés vagy szabadságelvonással járó intézkedés végrehajtása céljából kibocsátott európai elfogatóparancs végrehajtása akkor tagadható meg, ha az ügy sajátos körülményeire tekintettel komoly és bizonyítékokkal alátámasztott okokból vélelmezhető, hogy az érintett személy büntetőügyében sérült a törvény által megelőzően létrehozott, független és pártatlan bíróság előtti tisztességes eljáráshoz való alapvető jog. A büntetőeljárás lefolytatása érdekében kibocsátott európai elfogatóparancs végrehajtása akkor tagadható meg, ha az ügy sajátos körülményeire tekintettel komoly és bizonyítékokkal alátámasztott okokból vélelmezhető, hogy az érintett személyt átadása esetén ezen alapvető joga sérelmének valós veszélye fenyegeti.

Konklúzió

Az Európai Unió Bíróságának 2022. február 22. napján kihirdetett ítélete megerősítette, hogy a korábbi határozataiban kidolgozott, kétszakaszos vizsgálat elvégzése nem mellőzhető önmagában amiatt, mert a végrehajtó igazságügyi hatóság aggályosnak találja a lengyel bírák kinevezésének eljárásrendjét. Bár a tisztességes eljáráshoz való jog érvényesülése tárgyában az EUB következetes ítélkezési gyakorlatot alakított ki, a lengyel igazságügyi reform vélhetően további, értelmezést igénylő kérdéseket vethet fel, melyek már nem csak az európai elfogatóparancs végrehajtását, hanem az igazságügyi együttműködés más jogintézményeit is érinthetik. Jól példázza ezt a C-819/21. szám alatt folyamatban lévő előzetes döntéshozatali eljárás, amely már a lengyel tagállami bíróságok ítéleteinek elismerhetőségéhez és a kiszabott büntetések végrehajthatóságához kapcsolódik.

 

Készítette: Dr. Bagossy Mária, bírósági titkár, Debreceni Törvényszék

Források jegyzéke:

[1] X és Y kontra Openbaar Ministerie, 2022. február 22-i ítélet, ügyszám: C-562/21 PPU és C-563/21 PPU.

[2] Például: C-791/19., C-619/18. és C-192/18. számú kötelezettségszegési eljárások.

[3] Minister for Justice and Equality, 2018. július 25-i ítélet, ügyszám: C-216/18. PPU.

[4] Aranyosi Pál és Robert Căldăraru kontra Generalstaatsanwaltschaft Bremen, 2016. április 5-i ítélet, ügyszám: C-404/15. PPU és C-659/15. PPU.

[5] Openbaar Ministerie kontra L, 2020. december 17-i ítélet, ügyszám: C-354/20. PPU és C-412/20. PPU.

Kategória: AlapjogokKormányzásEurópai UnióBrexit Eng: Fogyasztóvédelem: Consumer Protection: 16th Anniversary: 
Kutatócsoport2

EUB: egy alkotmányellenesen működő szerv által, vagy egy nem demokratikus rendszerben kinevezett bíró is lehet független és pártatlan

1 hónap 3 hét ago

Az előzmények

A Getin Noble Bankkal szemben, 2017-ben több fogyasztó is keresetet indított Lengyelországban, ugyanis állítólagosan, a hitelintézet bizonyos kölcsönszerződéseknél tisztességtelen feltételeket alkalmazott. A felperesek kérelmeinek sem első, sem másodfokon nem adtak teljesen helyt, így a felperesek felülvizsgálati kérelmet terjesztettek a lengyel legfelsőbb bíróság elé.
   A legfelsőbb bíróságnak első körben azt kellett vizsgálnia, hogy a felülvizsgálati kérelem elfogadható-e, ennek pedig egyik mozzanata, annak a vizsgálata, hogy a felülvizsgálat tárgyát képző ítéletet meghozó bíróság összetétele szabályszerű-e. Ebben a kérdéskörben a legfelsőbb bíróságon arra történik a válaszkeresés, hogy a fellebbviteli bíróság összetétele megfelel-e az uniós jognak. Az eljáró egyesbíró arra a következtetésre jutott, hogy a három fellebbviteli bíró pártatlansága megkérdőjelezhető.
  Ennek oka, hogy az egyik bírát az Európai Unióhoz való csatlakozás előtt fennálló, demokratikusnak nem minősülő (kommunista) rendszer egyik szervének a határozata alapján nevezték ki. A kinevezéssel kapcsolatos problémán túl, érvként jelent meg az is, hogy a kérdéses bíró, a még nem demokratikus rendszerben szerzett szolgálati idejéből származó előnyök segítségével maradt bírói tisztségében, anélkül, hogy a rendszerváltás után ismét bírói esküt tett volna.
  A másik két bírával kapcsolatban megállapításra került, hogy habár őket 2012-ben, és 2015-ben nevezték ki, az őket kinevező nemzeti igazságszolgáltatási tanács nem átlátható módon, alkotmányellenesen működött – a legfelsőbb bíróság ezen megállapítása mellett fontos leszögezni, hogy a nemzeti igazságszolgáltatási tanácsnak a határozatait nem kell indokolnia, és azok nem képezhetik bírósági felülvizsgálat tárgyát.
   Ezen tények megállapítása után, az egyesbíróként eljáró lengyel legfelsőbb bíróság úgy határozott, hogy kérdést terjeszt az Európai Unió Bírósága elé, a bíróságok függetlenségére és pártatlanságára vonatkozó követelmények vizsgálata érdekében.

Az Európai Unió Bíróságának eljárása

A Bíróság a kérdést két részre bontotta – a még kommunista rendszerben kinevezett bíró, illetve a másik két, később kinevezett bíró kérdésére.
  A pályafutását a kommunista rendszerben megkezdő bíró esetében, a Bíróság az utóbbi években a bíróságok függetlenségére és pártatlanságára vonatkozó uniós jogi garanciák kapcsán kialakított ítélkezési gyakorlatából eredő elemzési szempontokat alkalmazva arra a megállapításra jutott, hogy a kommunista rendszerben történő kinevezés önmagában nem teszi kérdésessé ezen bírónak a későbbi igazságszolgáltatási feladatai ellátása során fennálló függetlenségét és pártatlanságát. Ezzel kapcsolatban a Bíróság többek között megemlíti, hogy a Lengyel Köztársaság csatlakozott az Európai Unióhoz és annak értékeihez, köztük a jogállamiság értékéhez, és e tekintetben korábban nem okozott nehézséget az a körülmény, hogy a lengyel bírákat olyan időszakban nevezték ki, amikor ezen állam rendszere nem minősült demokratikusnak. A Bíróság megállapította, hogy a kérdést előterjesztő bíróság nem hivatkozott egyetlen olyan indokra sem, amely ezen kérdés tekintetben a bírói függetlenséggel szemben kétséget ébresztene.
  A második részben az előterjesztett kérdés arra irányul, hogy az Uniós joggal ellentétes‑e az, hogy valamely tagállami bíróság olyan ítélkező testülete a törvény által megelőzően létrehozott, független és pártatlan bíróságnak minősüljön, amelynek tagja olyan bíró, akinek bírói kinevezésére úgy került sor, hogy a bírójelöltet az adott tagállam alkotmánybírósága által később alkotmányellenesnek nyilvánított jogszabályi rendelkezések alapján összeállított testület választotta ki, vagy pedig úgy, hogy a bírójelöltet egy szabályszerűen összeállított testület választotta ki, de olyan eljárást követően, amely nem volt átlátható, nyilvános, és bírósági felülvizsgálat tárgyát sem képezhette.
   Az alkotmányellenesnek nyilvánított jogszabályi rendelkezések alapján a Bíróság megjegyzi, hogy ezen tény önmagában nem elegendő ahhoz, hogy kétségessé tegye a kinevezett bírák függetlenségét és pártatlanságát.
   Azon tények tekintetében, hogy a nemzeti igazságszolgáltatási tanács nem átlátható, nyilvános módon nevezte ki a bírákat a Bíróság szintén hasonló következtetésre jutott, ugyanis az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból nem tűnik ki, hogy a nemzeti igazságszolgáltatási tanács a lengyelországi rendszerváltást követő összetételében ne lett volna a végrehajtó és a törvényhozó hatalomtól független.

A döntés

Az Európai Unió Bírósága megállapította, hogy azon tények, hogy az egyik bírát a kommunista rendszerben nevezték ki, illetve, hogy a másik két bírát olyan szerv nevezte ki, amely nem átlátható módon, alkotmányellenesen működött, nem elegendőek annak a bizonyítására, hogy a bírák kinevezésére vonatkozó alapvető szabályokat megsértették. Ezek alapján, az előzetes döntéshozatali eljárásban hivatkozott szabálytalanságok nem járnak annak valós veszélyével, hogy a végrehajtó hatalom jogosulatlanul gyakorolhat valamely diszkrecionális jogkört, veszélyeztetve a kinevezési eljárás eredményének feddhetetlenségét.
   Ezen tények figyelembevételével a Bíróság megállapította, hogy az uniós joggal nem ellentétes az, hogy törvény által létrehozott független és pártatlan bíróságnak minősüljön az érintett bírák részvételével működő ítélkező testület.

 

Az összefoglalót készítette: Mag Péter Flórián, joghallgató DE ÁJK

 

Források jegyzéke:   https://curia.europa.eu/juris/document/document.jsf?docid=256762&mode=req&pageIndex=1&dir=&occ=first&part=1&text=&doclang=HU&cid=322973   https://curia.europa.eu/jcms/upload/docs/application/pdf/2022-03/cp220052hu.pdf

 

Kategória: AlkotmánybíróságJogállamKormányzásEurópai UnióBrexit Eng: Fogyasztóvédelem: Consumer Protection: 16th Anniversary: 
Kutatócsoport2

Jótékonykodás, mint üzlet?

2 hónap ago

 

Bevezetés

Adományozásnak az a pénzbeli vagy természetbeni juttatás minősül, amelyet az adományozó valamely civil szervezet, egyházi jogi személy részére, továbbá közérdekű kötelezettségvállalás céljára visszafizetési kötelezettség nélkül nyújt. Ezeket a juttatásokat a szervezetek alapcéljuknak, illetve közhasznú céljuknak megfelelően gyűjtik. Tehát fontos a célhoz kötöttség: így például az egyházi jogi személy esetén elvárás, hogy azt a hitéleti tevékenységet kell szolgálja, amelyet a törvény határoz meg. Közhasznú szervezetek esetén az alapító okiratban és a vonatkozó törvényben meghatározott tevékenység célját kell, hogy szolgálja. Az adakozó célja a pénz/vagyon átruházásával nem csupán a segítségnyújtás szándéka, hanem mögöttes okként gyakran megjelenik az adóelkerülés vagy az adakozást kísérő nyilvánosság, mint kiváló marketinglehetőség.

Ilyen jótékonyak lennének? Lehet mögöttes tartalom?

Hazánkban a szabály az, hogy adományozásról csak akkor beszélhetünk, ha a támogatás önzetlen, mindenfajta ellenszolgáltatástól mentes, a támogatásnak nem lehet célja és eredménye, hogy a támogató ellenszolgáltatásban részesüljön.[1] Ezáltal az adományra a polgári jogi ajándék szabályait kell alkalmazni. Ha ennek a szabálynak, valamint a korábban említett célhoz kötöttség követelményének is megfelel az adomány, az adományozott bizonyos kedvezményekben részesül. Ezek a kedvezmények megjelennek a társasági adó (TAO), a kisvállalati adó (kiva) és az általános forgalmi adó szintjén is.

Adókedvezmények

A magyar szabályok szerint az adakozás törvényben meghatározott százalékával csökkenthető az adózás előtti eredmény a társasági adó esetén.[2] A jogszabály szerint erre adományozási szerződés keretében kerülhet sor, a kedvezményezett közhasznú civil szervezet, egyesület, a Magyar Kármentő Alap, a Nemzeti Kulturális Alap, kárenyhítési alap, felsőoktatási intézmény vagy vagyonkezelő alapítvány lehet, valamint a pénzátadásnak önkéntesnek és ellenszolgáltatás nélkülinek kell lennie.  
  A TAO tekintetében 2011 után lehetővé vált az igencsak népszerű látvány–csapatsportok támogatása: az Európai Bizottság először 2011-ben, majd 2017-ben újból engedélyezte Magyarország számára, hogy adókedvezményen keresztül állami támogatást nyújtson a sportágazatnak a TAO-törvényen keresztül.
  Első körben (2011-ben) a listán a labdarúgás, a kézilabda, a kosárlabda, a vízilabda és a jégkorong szerepelt, majd tovább bővült 2017-től kezdve a röplabdával is.
  A társasági adót (TAO) érintő alaptámogatásról a Tao. tv. a következőképpen rendelkezik: „a kiállított támogatási igazolásban szereplő összegig a támogatás (juttatás) adóéve és az azt követő adóévek adójából, de utoljára a támogatás (juttatás) naptári évét követő hatodik naptári évben lezáruló adóév adójából adókedvezményt vehet igénybe [alaptámogatás], függetlenül attól, hogy e támogatással nem növeli adózás előtti eredményét az adóalap megállapításakor; az igénybevétel feltétele, hogy a támogatási igazolás kiállítására irányuló kérelemnek a támogatás igénybevételére jogosult szervezet általi benyújtásakor az adózónak nincs lejárt köztartozása.”[3]
  Ezen alaptámogatás után további adókedvezményt is igénybe vehetnek, melynek feltételeit külön jogszabályban meghatározottak rendezik.[4]
  Amellett, hogy a támogatási rendszer kapcsán számos civil szervezet megállapította a korrupció magas kockázatát, illetve az átláthatóság hiányát, számos más aggály is felmerül. A nemrég napvilágot látott adatok szerint az elmúlt hat évben 450 milliárd forint ömlött a látványsportokba, ennek 43 százaléka ment a labdarúgásba. Az öt sportágban 2011 óta az 5 legnagyobb támogatást kapó csapat összesen 53 milliárd forintot zsebelhetett be, amelyből 23,3 milliárd focira ment. Hat év alatt a legtöbb tao-pénzt, 12,5 milliárd forintot a felcsúti Puskás Akadémia kapta, de az utóbbi időben egyre több pénz jut Mezőkövesdre, ahova csaknem 779 millió forint érkezett tavaly, a másodosztályban szereplő Kisvárda pedig több mint 580 millió forint támogatásban részesült.
  Egy régebbi (2015-ös), Transparency International által végzett, „Korrupciós kockázatok a magyar sportfinanszírozásban” című jelentéséből kiderül, hogy ezek a számok ebben az időben sem mondhatók alacsonynak.

Forrás:KSH

A támogatási igazolások (amelyek megléte az alaptámogatás igénybevételének feltétele) alapján nyomon követhető, mekkora is a labdarúgásban szétosztott összeg.[5]
   A TAO támogatások valójában az állami támogatás sajátos formájának tekinthetők, amelyet a cégek, állami ösztönzésre, a társasági adó átirányításával nyújtanak. Vagyis a sportszervezeteknek a társaságiadó-törvény alapján juttatott támogatást az állam a beszedhető társasági adó csökkentésével, az „adóváromány” terhére teszi lehetővé. Szemben a hagyományos szponzorációval, amelyet a cégek az adózás utáni eredményük terhére, vagyis az adózott jövedelmükből fizetnek, a társaságiadó-törvény szerinti sporttámogatás a cégek adózás előtti eredményét csökkenti. Adóalap-csökkentő tényezőként a társaságiadó-törvény szerinti sporttámogatás csökkenti az állam adóbevételét, vagyis közpénzveszteséget idéz elő.
   A kormány a TAO támogatási rendszer bevezetése előtt kikérte az Európai Bizottság véleményét, és azzal érvelt a program mellett, hogy az adókedvezményt tartalmazó támogatási program bevezetése sok esetben (például az amatőr sportok támogatásánál) csak a finanszírozás forrásának megváltozását jelentené: a központi költségvetés helyett gazdasági szereplők nyújtanák a finanszírozást. A magyar törvényhozók ezt az intézkedést tekintik az állami beavatkozás egyik legkevésbé torzító hatású típusának, például a közvetlen támogatásokhoz képest. A támogatások eloszlásának aránytalansága azonban azt mutatja, hogy a támogatás kiosztásakor nem a piaci mechanizmusok dominálnak.
   Amikor az Európai Bizottság értékelte a TAO támogatási rendszert, a felhasznált forrásokat egyértelműen „állami forrásnak”, azaz közpénznek ítélte. Megállapította, hogy „állami források bevonására egyértelműen sor kerül a programban, mivel a program következtében a magyar központi költségvetés adóbevételtől esik el.” Leszögezte továbbá, hogy a források felhasználása a támogatást nyújtó vállalkozások szempontjából nem, a kedvezményezett sportszervezetek szempontjából viszont állami támogatásnak minősül. A Bizottság azonban nem emelt szót ez ellen, mert úgy találta, hogy „a Magyarország által javasolt biztosítékok garantálják a verseny állami beavatkozásból eredő torzulásainak korlátozását, és az intézkedés általános hatása pozitív”. Az Európai Bizottság nem tulajdonított jelentőséget a támogatásban részesülő sportszervezetek közötti kivételezésnek. [6]

Adományozás nyilvánossága?

Az adományt pártok és civil szervezetek számára is fel lehet ajánlani, amit egy ideig csak nevét felvállalva tehette meg az adományozó. Erről szólt a 2017. évi LXXVI. tv., amely alapján a pártalapítványoknak kötelező volt nyilvánosságra hozniuk azok nevét, akik ötszázezer forintnál nagyobb adománnyal járultak hozzá a működésükhöz; így pl. a Helsinki Bizottság, amely sok pénzt kap skandináv országoktól a magyar jogszabály szerint, ha külföldről kap pénzt, akkor az nem történhetett névtelenül.
   Külföldről támogatott szervezetnek minősül az az egyesület és alapítvány, amely egy adóévben 7,2 millió Ft értékű, közvetlenül vagy közvetve külföldről származó pénzbeli, vagy egyéb vagyoni jellegű juttatásban részesül. A támogatást nyújtó nem magyarországi székhellyel, telephellyel rendelkezik, illetőleg állandó lakóhelye vagy életvitelszerű tartózkodási helye nem Magyarország.[7]
   Ezen szabályról az Európai Unió Bírósága kimondta: ellentmond az unió szabályainak és az Alapjogi Chartának a magyar „Lex NGO”. Ez a törvény azt írja elő, hogy a civil szervezetek kötelesek nyilvánosságra hozni, ha külföldről kapnak támogatást, és mindenhol fel kell tüntetniük, hogy „külföldről támogatott” szervezetnek minősülnek. Az ítélet szerint a szabályozás sérti a tőke szabad áramlásának alapelvét, a személyes adatok védelméhez fűződő jogokat és az egyesülési szabadság elvét is, így a törvény „veszélyezteti a civil társadalom független szereplőként betöltött szerepét a demokratikus társadalmakban, aláásva az egyesülési szabadsághoz való jogukat, bizalmatlan légkört teremtve velük szemben, valamint korlátozva az adományozók magánéletét.”
   Ezáltal 2021. május 18-án került elfogadásra a közélet befolyásolására alkalmas tevékenységet végző civil szervezetek átláthatóságáról és az ezzel összefüggő egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat, amellyel hatályát vesztette a külföldről támogatott szervezetek átláthatóságáról szóló törvény, így újból lehet név nélkül adományozni.

Az adományozás ellenértékének minősül az adókedvezmény?

Minden bizonnyal nem, de motiváló erőt rejt magában arra nézve, hogy kevesebb adó kerüljön megfizetésre az állam részére, hiszen ez adóalapot csökkentő tételként jelenik meg.
  Alkotmányos alapelv, hogy az adózásnak általánosnak, egyenlőnek és arányosnak kell lennie. Az arányosságon belül Alaptörvényünk a „teherbíróképesség és gazdaságban való részvétel” elvének megfelelő hozzájárulást ír elő a közterhekhez. Az államháztartás bevételeit az állam annak redisztribúciós funkciója segítségével a megfelelő rétegekhez tudja eljuttatni, így elérve, hogy olyan alapvető szolgáltatások, mint például az oktatás, egészségügy mindenki számára többnyire alanyi jogon elérhetővé váljanak. Az adományozás azáltal, hogy adókedvezményben/mentességben részesül, redukálja a költségvetésbe történő bevételeket. Továbbá az adakozó döntheti el saját értékrendje szerint, milyen rétegeket, rászoruló csoportokat támogat, amely döntés sokszor nem egyezik meg azon csoporttal, amely valóban rászorul. Míg a költségvetésből nyújtott támogatás úgymond anonim azáltal, hogy az államtól érkezik, addig az adományozás egy alá-fölérendeltségi viszonyt hoz létre az adakozó és az adományozott között.
  Hazánkban az adományozók által nyújtott összegekről friss statisztikák nem találhatóak, a KSH a közzétett 2016-os adatai alapján csupán a nonprofit szervezetek adományozási jellemzőibe enged betekintést.

Forrás: KSH

A diagram alapján jól látható, hogy az adományozó szervezetek közül az oktatással, kultúrával és szociális ellátással foglalkozók vannak jelen a legmagasabb számban 2016-ban.

Forrás: Saját szerkesztés KSH alapján

Az egy szervezetre jutó átlagos támogatásokból jól látható következtetést lehet levonni: az oktatás, szociális ellátás és a politika a leginkább érintett területek.

Milyen hatással van a közkiadások igazságos elosztására?

Az adófizetés a közbevételeken belül a közjogi jellegű bevételek között helyezkedik el. Az állam a költségvetési törvényben minden évben meghatározza a tervezett kiadásokat és bevételeket. Az adományozás adóalapot csökkentő hatása miatt be nem fizetett adókat, amelyek egyébként az egyik fő bevételi forrását jelentenék, az állam nem tudja olyan helyre visszaosztani, amit láthatóan fejleszteni, segíteni kellene: ilyen például az egészségügy. Az ábrán jól látható, hogy az adományok eloszlása tekintetében sok minden megelőzi ezt a területet: ilyen a politika és a sport is.

Forrás:KSH

Az adományozás társadalmi különbségek növelésére gyakorolt hatása is megjelenik társadalmunkban. A tehetősebb szülők a gyermek elit iskoláját, óvodáját támogatják, ezáltal a szegényebb gyerekek iskolája, óvodája még nagyobb lemaradási szintet mutat az előbbihez képest. Hasonló jelenség figyelhető meg a megyék között is: általában az adományozó a saját környezetében támogat egy konkrét célt vagy intézményt, ezért helyhez kötve maradnak a pénzforrások, így a kisebb, szegényebb települések fejlődésben való lemaradása még hangsúlyosabbá válik.
   Az adományozó szervezetek által kiosztott összes támogatás évente kb. 140 milliárd forint körül mozog. Ennek 73%-át fővárosi székhelyű szervezetek nyújtják, és – figyelembe véve, hogy az összes támogatás 67%-át helyben osztják szét – megállapítható, hogy az adományozási tevékenység alapvetően Budapestre koncentrálódik. A szervezeti jelleg szerinti megoszlás a következőképp alakul: a támogatások 64%-át a klasszikus civil szervezetek, 10,6%-át az érdekképviseletek, 26%-át pedig az egyéb nonprofit szervezetek adják. Hasonló arányok érvényesülnek bevételeikre, kiadásaikra és a kapott támogatásaikra vonatkozóan is.
   Ezáltal a fejlett fővároshoz képest kevesebb támogatást kapnak a kisvárosok, így az ott lévő iskolák, kórházak nem tudnak olyan mértékben fejlődni és felvenni a versenyt a nagyobb városokkal. A fejlettségi szintlemaradás miatt a fejlettebb városokban telepednek le a fiatalok és így a kisebb falvak, városok az idő előrehaladtával elnéptelenednek.

Összefoglalás

Az elmondottak fényében jól látható, hogy az adományozásban rejlik üzleti lehetőség és annak gazdaságalakító, közpénzveszteséget előidéző jellege egyértelműen kitűnik. A támogatások aránytalan eloszlása mind szervezeti szinten, mind pedig települési szinten felveti az adományozás jelenlegi szabályozása hatékonyságának, fenntarthatóságának kérdését.

 

Készítette: Gál Klaudia Kitti, joghallgató, DE Állam-és Jogtudományi Kar

*A tanulmány megjelenését az EFOP-3.6.1-16-2016-00022 Debrecen Venture Catapult Program című pályázat tette lehetővé.

 

Források jegyzéke:

[1] https://ado.hu/ado/adomanygyujtes-es-adozas/

[2] Tao tv. 7. § (1) bek.

[3] Tao tv. 22/C. § (2) bek.

[4] https://ado.hu/ado/a-latvanycsapatsport-tamogatas-rendszere/

[5] https://transparency.hu/wp-content/uploads/2016/03/sport_web.pdf

[6] https://transparency.hu/wp-content/uploads/2016/03/sport_web.pdf

[7] https://www.nonprofit.hu/tudastar/A-kulfoldrol-tamogatott-szervezetek-atlathatosagarol

Kategória: KormányzásKözérdekBrexit Eng: Fogyasztóvédelem: Consumer Protection: 16th Anniversary: 
Kutatócsoport2

A PhD képzésben részt vevő, fogyatékossággal élő hallgatók nyelvvizsga alóli mentesülésének kérdéséről döntött az AB

2 hónap 1 hét ago

Az Alkotmánybíróság tanácsa jogszabály alaptörvény-ellenességének megállapítása iránti bírói kezdeményezés tárgyában – több alkotmánybíró párhuzamos indoklásával – megállapította a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény (továbbiakban: Nftv.) egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló 87/2015. (IV.9.) Korm. rendelet (továbbiakban: Nftv. Vhr.) 62. § (11) bekezdésének alaptörvény-ellenességét, ezért megsemmisítette azt, valamint kimondta, hogy az nem alkalmazható a Fővárosi Törvényszék előtt folyamatban lévő, a döntés alapjául szolgáló ügyben, továbbá valamennyi, bármely bíróság előtt folyamatban lévő, ugyanilyen tárgyú ügyben.

Az alapügyről

Egy magyarországi egyetem doktori iskolájának PhD képzésére felvételt nyert személy, az alapügy felperese, akinek - a felvételről szóló határozatban is megjelölt - szakértői véleménnyel igazolt diszlexiája és diszgráfiája van. A felvétele során már hatályos Nftv. 49. § (8) bekezdése szerint a „fogyatékossággal elő hallgatót szükség esetén mentesíteni kell a nyelvvizsga vagy annak egy rész, illetve szintje alól”. Az alapügy alperese (a felsőoktatási intézmény) a felperesnek a PhD képzésre való felvételéről szóló határozatban előírta, hogy a felperest a doktori felvételi eljárás és a fokozat szerzés során a nyelvvizsga követelményinek teljesítése alól mentesíti, azzal a feltétellel, hogy a felperes mindent tőle elvárhatót megtesz idegen nyelvi tudásának javítására. A határozat meghozatalakor a felsőoktatási intézmény kizárólag az Nftv. rendelkezéseit vehette figyelembe, ugyanis Nftv. Vhr. rendelkezése ekkor még nem voltak alkalmazhatóak, mivel a kormányrendelet a felperes PhD képzésre történő felvételét követően lépett hatályba. Később a felperest, a sikeres doktori szigorlat letétele után, arról tájékoztatták, hogy az Egyetem nem tudja odaítélni a doktori fokozatot, mivel annak megszerzésének jogszabályi akadálya a nyelvvizsga teljes, vagy a nyelvvizsga legalább egy eleme teljesítésének hiánya. Az indoklást a Nftv. Vhr. 62. § (11) bekezdés szerinti kógens jogszabályi rendelkezésre alapozták, amely értelmében a fogyatékossággal elő hallgató doktori képzés keretében a nyelvvizsga szintje alól nem mentesíthető.

A Fővárosi Törvényszék eljárása

Az ügy a Fővárosi Törvényszék elé került, amelyben a közigazgatási jogvita elbírálásánál indítványozta az Alkotmánybíróságnál a Nftv. Vhr. 62. § (11) bekezdésének alaptörvény-ellenességének megállapítását, valamint kérte annak megsemmisítését és a jogszabályi rendelkezés alkalmazásának kizárását. Az indítványozó álláspontja szerint a támadott jogszabályi rendelkezés ellentétes az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdésével, T) cikk (3) bekezdésével, az I. cikk (3) bekezdésével, a XV. (4) és (5) bekezdéséveivel, valamint a 15. cikk (4) bekezdésével.
   Az indítványban egyrészt az indítványozó hivatkozott arra, hogy a Nftv. Vhr. 62. § (11) bekezdése a jogforrási hierarchia követelményét sérti, tekintettel arra, hogy az Nftv. mentességet biztosít a fogyatékossággal elő hallgatók részére a nyelvvizsgakövetelmények alól, viszont a végrehajtási rendelete az Nftv. Vhr. a mentesítésre jogosult hallgatók köréből kivonja a doktori képzésben részvevőket.
   Az indítványozó hivatkozott továbbá arra, hogy a támadott rendelkezés sérti az Alaptörvény I. cikk (3) bekezdését és a XV. cikk (4) és (5) bekezdését, ugyanis ezekkel összefüggésben a jogalkotó kötelezettsége arra terjed ki, hogy ne hozzon az államcél megvalósulását elnehezítő szabályokat. Az indítványozó álláspontja szerint, a támadott jogszabályi rendelkezés a fogyatékkal élő felsőoktatási hallgatók számára jogszabályban biztosított jogot, vagyis a nyelvvizsga szintje alóli mentességet, szűkebb körben kívánja biztosítani a hallgatók meghatározott csoportja esetén (PhD hallgatónál), amelyet ugyan a jogalkotó megtehet, azonban az Alaptörvény I. cikk (3) bekezdésére figyelemmel csak törvényi szinten és a szerzett jogok védelmére figyelemmel szabályozhatott volna.

Az Alkotmánybíróság döntése

Az Alkotmánybíróság döntésének alátámasztására az államcél megvalósulásához kapcsolódó kérdéskört fejtette ki, amely alapján az AB következetes gyakorlata szerint az Alaptörvény XV. (4) és (5) bekezdéseinek elsődleges címzettjei állami szervek, és a rendelkezések állami célokat fogalmaznak meg. A XV. cikk (4) bekezdése általánosságban az esélyegyenlőségről és a társadalmi felzárkóztatásról, az (5) bekezdés pedig konkrétan nevesített, különleges gondoskodásra szoruló és külön védelmet igénylő társadalmi csoportot emel ki. Az Nftv. és az Nftv. Vhr. azon szabályai, amelyek a fogyatékkal elő hallgatók felsőoktatási tanulmányaira vonatkozó könnyítéseket tartalmaznak, a XV. (4) és (5) bekezdése hatálya alá tartozó, ott megjelölt államcélok megvalósulását elősegítő intézkedésnek minősülnek.
  Az Alkotmánybíróság az államcélok feltárásának objektív (intézményvédelmi) oldaláról kifejtett álláspontja szerint, az államcélok a jogalkotót annyiban kötelezik, hogy nem alkothat olyan szabályozást, amely azok megvalósulását kifejezetten ellehetetleníti, akadályozza, de abból származó jogalkotási kötelezettség csak akkor keletkezik, ha azt Alaptörvény rögzíti. Az államcélok szubjektív (alanyi) oldalát tekintve hangsúlyozta az AB, hogy mindaz nem jelenti, hogy bármely fogyatékkal elő, doktori képzésben rész vevő hallgató a jövőben automatikusan felmentést kaphat a nyelvvizsga-követelmények teljesítése alól. A mentesítés „szükség esetén”, kizárólag a fogyatékosságra tekintettel illetheti meg a PhD hallgatókat, aminek megítélése minden esetben szakkérdés.
   Az Alkotmánybíróság megfogalmazta továbbá, hogy amennyiben a jogalkotó az Alaptörvényben nevesített államcél érdekében korábban intézkedést fogadott el, annak visszavonása esetén az Alkotmánybíróságnak annak indokoltságát esetről esetre kell vizsgálnia. Ezen indoklással utal a non-derogation elvre, amely alapján az egyszer már biztosított védelmi szintet az állam utólag nem ronthatja le, azaz nem állapíthat meg annál alacsonyabb szintű védelmet, kivéve ha az más alapjog vagy alkotmányos érték érvényesüléséhez elkerülhetetlen. A „visszalépést” az Alkotmánybíróság indoklásának (23) szakaszában,  akkor tartja indokoltnak, ha a kérdéses intézkedés nem segíti elő az államcél megvalósulását, vagy ha a jogalkotó az államcél megvalósulását további intézkedésekkel elősegítette.
   Az Alkotmánybíróság továbbá azzal érvelt, hogy az Alaptörvény I. cikk (3) bekezdéséből következik, hogy alapvető jogokra és kötelességekre vonatkozó szabályokat törvényben kell megállapítani, azonban alkotmányos jogokkal kapcsolatban álló, de azokat csupán távolról, közvetetten érintő, technikai és nem korlátozó jellegű szabályok rendeleti formában történő kiadása önmagában nem minősül alaptörvény-ellenesnek, azon esetekben a konkrét szabályozásból állapítandó meg, hogy törvénybe kell foglalni vagy sem. Jelen esetben az Nftv. Vhr. közvetlenül valósítja meg az Nftv.-ben biztosított mentesülés alóli kizárást, így nem felel meg az Alaptörvény I. cikk (3) bekezdéséből fakadó követelményeknek, így az AB megállapította annak alaptörvény-ellenességét és megsemmisítette.

Dr. Hörcherné dr. Marosi Ildikó párhuzamos indoklása

Az alkotmánybíró párhuzamos indoklásában a határozat rendelkező részével egyetértett, azonban azt eltérő indokok alapján tartotta levezethetőnek. A indoklásban részletezte, hogy a határozatban megfogalmazott államcélok alanyi alapjogi oldalát az Alkotmánybíróság eddig nem fejtette ki. Következésképpen az államcélok az állam objektív, intézményvédelmi kötelezettségeként kezelendők és nem alkotnak az értintett személyek számára alapjogi szinten oltalmazott vagy általuk az állam szembeni kikényszeríthető jogosultságot. Ezen érvrendszer alapján a párhuzamos indoklásban megfogalmazott álláspont az, hogy ameddig az államcélok alapjogi kezelésének nincsennek lefektetve a szilárd dogmatikai alapjai, a non-derogation elv (visszalépés tilalma) alkalmazása jelen esetben vitatható.
   A párhuzamos indoklás azon érvre támaszkodott, hogy az Alkotmánybíróság töretlen gyakorlata szerint a jogbiztonság elvének egyik garanciája a jogforrási hierarchia, aminek értelmében alacsonyabb szintű jogszabály tartalma nem lehet ellentétes magasabb szintű jogszabály rendelkezéseivel. Jelen ügy megítélése tehát, a párhuzamos indoklás alapján a normahierarchia oldaláról levezethető, tekintettel arra is, hogy ezen felmerült alkotmányjogi kérdésekre az Alkotmánybíróság gyakorlata kidolgozott megoldásokkal rendelkezik, arra hivatkozással több rendeleti szintű szabályt semmisített már meg.
   Amíg, tehát az Alkotmánybíróság a határozat indoklásában az Alaptörvény államcélként tételezett XV. Cikk (4)-(5) bekezdések értelmezésén keresztül jut el a támadott szabály megsemmisítéséig, addig a párhuzamos indoklásban kifejtett érvrendszer alapján a vitatott rendelkezés megsemmisítésének indoka a jogforrási hierarchián alapul.

Az összefoglaló készítette: Karácsony Roxána, joghallgató, DE ÁJK

 

Kategória: AlapjogokAlkotmánybíróságBrexit Eng: Fogyasztóvédelem: Consumer Protection: 16th Anniversary: 
Kutatócsoport2

A Glasgow-i klímacsúcs

2 hónap 1 hét ago

Az ENSZ éghajlatváltozási konferenciája (COP26) 2021. október 31. és november 13. között került megrendezésre. Az esemény a világ vezetőinek csúcstalálkozója volt, mivel az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezményének (UNFCCC) 197 részes fele képviseltette magát a konferencián, köztük az EU és valamennyi uniós tagállam. Az uniós küldöttséget Charles Michel, az Európai Tanács elnöke, Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke, valamint az EU Tanácsának szlovén soros elnöksége képviseletében Janez Janša szlovén miniszterelnök vezette.

Előzmények

A COP rövidítés az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezménye (UNFCCC) Feleinek Konferenciáját (angolul: conference of the parties) jelöli. A COP26 az egyezmény feleinek huszonhatodik konferenciája volt, amelyet az Egyesült Királyság Olaszországgal partnerségben rendezett meg. A felek a találkozó során áttekintették, hogy milyen előrelépést értek el kötelezettségvállalásaik teljesítése terén, amelyeket a Párizsi Megállapodás azon célkitűzése keretében tettek, hogy a globális felmelegedés az iparosodást megelőző szinthez képest jóval 2 °C alatt maradjon, valamint erőfeszítések történjenek annak érdekében, hogy mindössze 1,5 °C-ra korlátozódjon.
   Beszédében Charles Michel és Ursula von der Leyen is hangsúlyozta, hogy a globális felmelegedés mára már mindenkit érintő probléma, amely egyre sürgetőbb cselekvést kíván. A közös célkitűzések elérése érdekében a nemzetközi közösségnek számos területre kell összpontosítania: ilyen többek között a közpénzek mozgósítása, a magánszektorral való együttműködés, a szén-dioxid árazása és a gazdaságpolitikák közötti összhang megteremtése.  
   Az elvárások a konferenciát megelőzően főként arra vonatkoztak, hogy a résztvevő államok legyenek felelősségteljesebbek és vállaljanak komoly kötelezettségeket annak érdekében, hogy sikerüljön 2050-ig 1,5 Celsius-fok alatt tartani a Föld átlaghőmérsékletének emelkedését az ipari forradalom előtti értékekhez képest. A 95 éves David Attenborough szintén élesen fogalmazott a beszédében, amikor a válság kezelésére alkalmas megoldásra tett javaslatot. Véleménye szerint egy fejlett ország sem mondható fenntarthatónak, ők a legnagyobb szennyezők. "Több milliárd tonna szén-dioxidot kell kivonnunk a levegőből", amit Attenborough szerint csak egy új ipari forradalom bekövetkeztével érhetünk el.
  Az Európai Unió jó példát kívánt állítani az éghajlatváltozásra tekintettel, mivel az évek alatt több olyan jogszabályt fogadott el, amelyek környezetvédelmi célkitűzéseket tartalmaztak. Továbbá teljesítette a kibocsátáscsökkentéssel kapcsolatos célkitűzéseit is, megújította éghajlatvédelmi törekvéseit, és ennek keretében vállalta, hogy 2030-ig legalább 55%-kal csökkenti a kibocsátásokat, sőt az európai klímarendelet révén jogi kötelezettséggé tette ennek a célnak a teljesítését.

A konferencia eredményei

A két hétig folytatott tárgyalásoknak számos eredménye volt, hiszen – a pandémia miatt – több, mint egy év kihagyás után sikerült a világ vezetőinek személyesen találkozni.
   A konferencia zárásaként a miniszterek konszenzusra törekedtek egy új, kollektív pénzügyi cél meghatározása érdekében, valamint az új vagy aktualizált, nemzeti szinten meghatározott hozzájárulásokról és a hosszú távú klímastratégiáról szerettek volna kompromisszumot kötni. Mindemellett a nemzetközi szén-dioxid-piacokra vonatkozó időkeretek és szabályok és a jelentéstétel átláthatósági szabályai is szóba kerültek. A zárónyilatkozatban az országok hangsúlyozták a fokozott intézkedések szükségességét ebben a kulcsfontosságú évtizedben, mivel a 1,5 fokos cél eléréséhez 2030-ig 45%-kal kell csökkenteni a CO2-kibocsátást a 2010-es értékhez képest. Andrej Vizjak, szlovén környezetvédelmi és területrendezési miniszter, a Környezetvédelmi Tanács jelenlegi elnöke rámutatott arra, hogy az átfogó irányelv segíti a kiegyensúlyozott végeredmény elérését és mindenki javát szolgálja az előrehaladás érdekében. De nem várhatjuk el, hogy minden nyitott kérdés megoldódjon, néhány kérdés a jövőbeni tárgyalások napirendjén marad. A Párizsi Megállapodás céljainak eléréséért való felelősség mindannyiunk közös kötelezettségvállalása. Csak együtt érhetünk el közös célokat egy szebb jövő érdekében.
   A pénzügyi kérdésekben az eddigieknél jelentősebb előrelépés történt. Ezen a csúcstalálkozón számos fejlett ország ígéretet tett arra, hogy növeli pénzügyi hozzájárulását a fejlődő országok segítéséhez, amely azt eredményezi, hogy az elkövetkező években várhatóan elérjük az évi 100 milliárd dolláros célt. Ezen túlmenően a konferencia a fejlett országok részéről a fejlődő országoknak nyújtott segítségnyújtás tárgyában is előrelépést jelentett, ugyanis megkezdődött a 2025 utáni időszakra vonatkozó új kollektív pénzügyi cél kitűzéséhez vezető diskurzus.
  Azokat az országokat, amelyek még nem nyújtották be új vagy frissített nemzetileg meghatározott hozzájárulásaikat ( Nationally Determined Contributions - NDC) és hosszú távú éghajlat-stratégiájukat, felkérték, hogy ezt legkésőbb a következő COP-ülésig tegyék meg, valamint valamennyi felet felkértek arra, hogy erősítsék meg hozzájárulásaikat a Párizsi Megállapodás céljával és a legújabb tudományos eredményekkel összhangban 2022 végéig. Ennek érdekében megállapodás született egy éves miniszteri találkozó összehívásáról a 2030-as éghajlati ambíció megerősítése érdekében.
   A Glasgow-i csúcson a következő szigorúbb kötelezettségvállalások születtek: India vállalta, hogy 2070-re eléri az éghajlatsemlegességet, és 2030-ra 50%-os célt tűz ki a megújuló energiaforrásokra; az Egyesült Államok vállalta, hogy hosszú távú klímastratégiát fogad el az éghajlatsemlegesség érdekében; Dél-Korea arra tett vállalást, hogy 2018-hoz képest 40%-ra frissíti NDC-it; Nigéria pedig a tervek szerint 2060-ra klímasemleges lesz.
   A konferencián véglegesítették a Párizsi Megállapodás szabálykönyvét is. Elfogadták az utolsó hiányzó elemeket, azaz a nemzeti szinten meghatározott hozzájárulások határidejét, a nemzetközi szén-dioxid-piacokra vonatkozó szabályokat (6. cikk) és a jelentéstétel átláthatóságára vonatkozó szabályokat. Ezzel hat év után lezárulnak a szabálykönyvről folytatott tárgyalások, ami lehetővé teszi a részes felek számára, hogy immár vállalásaiknak a Párizsi Megállapodás céljainak elérése érdekében történő végrehajtására összpontosítsanak.
   Elfogadták a Globális Metánvállalást (Global Methane Pledge), amely arra kötelezi az aláíró feleket (több, mint 80 országot), hogy 2030-ig 30%-kal csökkentsék a metánkibocsátást. 40 ország vállalta, hogy felhagynak a szénalapú energiatermeléssel (a gazdagabb államok 2030-ig, a szegényebbek 2040-ig), és nem építenek több szénerőművet. Ebből a megegyezésből azonban hiányoznak a legnagyobb felhasználók, mint az USA, Kína, Ausztrália vagy épp India, csatlakozott azonban nagy szénszennyezőként Lengyelország és Indonézia (ők a 2040-es határidőt vállalták). Emellett elfogadták az Erdő- és Földhasználatról szóló Nyilatkozatot is. Az EU pedig továbbra is támogatni fogja a globális éghajlat-politikai menetrendet és az éghajlatváltozás elleni küzdelemben az érdekelt felek munkáját.

Összegzés és kritikák

Az elért eredmények ellenére sokan nem elégedettek, hiszen ahhoz, hogy a globális felmelegedést 1,5 °C-nál korlátozni tudjuk, 2030-ra felére kellene csökkenteni a jelenlegi kibocsátásokat. A CAT elemzése szerint a bejelentett középtávú vállalások még mindig legalább 2,4 °C-os globális felmelegedéshez vezetnek a század végére. Bár az országok elköteleződése a szénalapú energiatermelés fokozatos kivezetése mellett mérföldkőnek számít (ezidáig egyetlen COP döntés sem nevezte meg a szénipart), sajnálatos módon a két nagykibocsátó – India és Kína – az utolsó pillanatban módosított, így a „kivezetés” helyett a „csökkentés” szó került a végső szövegbe.

Attól függetlenül, hogy nem történt látványos előrelépés, a részes államok változtatásokra tettek ígéretet, így bizakodhatunk abban, hogy nem buktuk el a klímaváltozás elleni harcot és az előttünk álló évtizedben valóban teljesülnek az országok általi vállalások.

 

Készítette: Németh Kiss Szófia, joghallgató, Debreceni Egyetem Állam-és Jogtudományi Kar

 

*A tanulmány megjelenését az EFOP-3.6.1-16-2016-00022 Debrecen Venture Catapult Program című pályázat tette lehetővé.

Források jegyzéke:

-A COP26 éghajlatváltozási csúcstalálkozó https://www.consilium.europa.eu/hu/policies/climate-change/paris-agreement/cop26/

-AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS (EU) 2021/1119 RENDELETE (2021. június 30.) a klímasemlegesség elérését célzó keret létrehozásáról és a 401/2009/EK rendelet, valamint az (EU) 2018/1999 rendelet módosításáról (európai klímarendelet) https://eur-lex.europa.eu/legal-content/HU/TXT/PDF/?uri=CELEX:32021R1119&from=EN

-Charles Michel elnök felszólalása a COP26 keretében tartott „Cselekvési és szolidaritási vita” elnevezésű rendezvényen, 2021. november 1. https://www.consilium.europa.eu/hu/press/press-releases/2021/11/01/cop26-action-and-solidarity-debate-intervention-president-charles-michel-1-november-2021/

-COP26 – jelentős előrelépés történt, de további erőfeszítésekre van szükség az 1,5 °C-os célkitűzés eléréséhez (a szlovén elnökség sajtóközleménye) https://slovenian-presidency.consilium.europa.eu/en/news/cop26-significant-progress-made-but-further-efforts-needed-to-reach-the-1-5-degree-objective/

-COP26 Ministerial Dialogue on Adaptation Action - Andrej Vizjak (Slovenia) https://www.youtube.com/watch?v=Ayf8cpGloAY

-Életben maradt a 1,5 °C reménye, de a világ nem töri össze magát, hogy megmentse a beteget – COP26 helyszíni értékelő https://masfelfok.hu/2021/11/15/cop26-glasgow-1-5-fok-klimavaltozas-ertekelo-elemzes-ensz-klimcsacsucs/

-PÁRIZSI MEGÁLLAPODÁS https://eur-lex.europa.eu/legal-content/HU/TXT/PDF/?uri=CELEX:22016A1019(01)&from=HU

-Sir David Attenborough's powerful speech to leaders at COP26 https://www.youtube.com/watch?v=ihhzCCsWJSw&t=53s

 

Kategória: KormányzásEnergiaellátásKörnyezetvédelemBrexit Eng: Fogyasztóvédelem: Consumer Protection: 16th Anniversary: 
Kutatócsoport2

Az EUB újabb ügyben állapította meg a magyar földtörvény uniós joggal való ellentétét

2 hónap 3 hét ago

Előzetes döntéshozatali kérelem során döntött az Európai Unió Bírósága egy 2013-as magyar földtörvény-módosítás ügyében, ami a Magyarországon kívüli tagállamok haszonélvezeti jogát sértő jogszabály volt. A Bíróság ítélete értelmében azoknak a személyeknek, akiket az uniós jog megsértésével megfosztottak a mezőgazdasági földterület haszonélvezeti jogaitól Magyarországon, igényelhetik e joguk ingatlan-nyilvántartásba történő visszajegyzését vagy ellentételezést.

A Grossmania gazdasági társaság, amely Magyarországon rendelkezik székhellyel, a tagjai azonban más tagállamok állampolgárainak minősülő természetes személyek, olyan haszonélvezeti jogok jogosultja, amelyet magyar területen elhelyezkedő mezőgazdasági földterületek vonatkozásában szerzett. A mezőgazdasági földekről szóló 2013. évi törvény - amely 2014-ben lépett hatályba - azonban fenntartja azt a szabályt, amely szerint az ilyen földekre vonatkozó haszonélvezeti jog vagy használat jogának szerződéssel történő alapítása semmis, kivéve, ha a szerződés közeli hozzátartozó javára alapít haszonélvezeti jogot. E jogszabály következményeként a hatáskörrel rendelkező hatóság az ingatlan-nyilvántartásból törölte a Grossmania haszonélvezeti jogait, és e törléssel szemben a társaság nem élt jogorvoslattal.

A Bíróság már korábbi, előzetes döntéshozatali ügyekben 2018. március 6-án hozott SEGRO és Horváth ítéletében megállapította, hogy az ilyen nemzeti szabályozás a tőke szabad mozgásának elvét érintő indokolatlan korlátozásnak minősül, vagyis ellentétes az EUMSZ 63. cikkel. Hasonló, 2019. május 21-i Bizottság Kontra Magyarország (Mezőgazdasági földterületeken létesített haszonélvezeti jog) ítéletében a Bíróság pedig kimondta, hogy a szóban forgó nemzeti szabályozás elfogadásával Magyarország ugyanezen elv mellett megsértette az Európai Unió Alapjogi Chartája által biztosított, tulajdonhoz való jogot.

Az első ítéletet követően a Grossmania 2019. május 10-én kérelmet terjesztett a Vas Megyei Kormányhivatal elé a haszonélvezeti jogainak visszajegyzése iránt, e közigazgatási szerv e kérelmet azonban elutasította, és a fellebbezés alapján eljáró szerv pedig helybenhagyta azzal az indokkal, hogy a 2013-as törvény irányadó szabályai még hatályban vannak, és akadályát képezik a kért bejegyzésnek. A gazdasági társaság e határozatot keresettel támadta meg a Győri Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság, vagyis a kérdést előterjesztő bíróság előtt. E bíróság azt kérdezi a Bíróságtól, hogy annak ellenére, hogy a Grossmania nem fordult jogorvoslatért a haszonélvezeti jogainak megszűnése miatt, e bíróságnak mégis mellőznie kell-e a fent hivatkozott szabályozás alkalmazását, és köteleznie a magyar hatóságokat e jogok visszajegyzésére.

A kérdést előterjesztő bíróság kiemeli, hogy az alapjogvita idején nincs egy olyan rendelkezés sem a belső jogban, amely alapján a gazdasági társaság kártérítésre lenne jogosult, és a haszonélvezeti jogainak a törvény erejénél fogva történő megszűnéséből és e jogok törléséből ered. Azonban kétségtelen, hogy az Alkotmánybíróság egy 2015. július 21-i határozatban megállapította, hogy az Alaptörvénnyel ellentétes az, hogy a nemzeti jogalkotó a mezőgazdasági földekről szóló 2013-as törvény alapján megszűnt jogok folytán felmerülő kivételes vagyoni hátrányok kiegyenlítésére nem alkotott megfelelő szabályozást.  

Bár az alapjogvita idején belső jogi szabályozás erre nincs, a Bíróság ítéletében emlékeztet arra, hogy a nemzeti bíróság nem köteles előzetes döntéshozatal iránti kérelmet előterjeszteni, amennyiben a felmerült kérdés lényegében megegyezik egy hasonló esetben már előzetes döntés tárgyát képező kérdéssel, vagy már van ilyen ítélkezési gyakorlata a Bíróságnak akkor is, ha a vitás kérdések szigorúan véve nem azonosak. Másik oldalról viszont, amennyiben tehát már választ adott az uniós jog értelmezésével kapcsolatos kérdésre, mint jelen esetben a SEGRO és Horváth ítéletben, a nemzeti bíróságoknak mindent meg kell tennie, ami az értelmezés érvényre juttatásához szükséges.

Az uniós jog elsőbbségéből és a nemzeti bíróságok félretételi kötelezettségéből adódóan mivel a szóban forgó nemzeti szabályozás a tőke szabad mozgásával összeegyeztethetetlen, a magyar bíróságoknak figyelmen kívül kell hagynia e szabályozást annak vizsgálatánál, hogy a visszajegyzés iránti kérelmet el lehetett-e utasítani. A Bíróság azonban kiemeli, hogy az uniós jog nem követeli meg, hogy egy véglegessé vált közigazgatási határozatot visszavonjon, még akkor sem, ha e határozat ellentétes az uniós joggal. Ugyanakkor különleges körülmények fennállása esetén kötelezni lehet a közigazgatási szervet arra, hogy vizsgáljon felül egy ilyen határozatot a jogbiztonság és a jogszerűség érdekében. A szóban forgó nemzeti szabályozás egyszerre minősül a tőke szabad mozgásának elve és a tulajdonhoz való jog nyilvánvaló és súlyos megsértésének, és sokakat érintő káros gazdasági következménnyel járt, így a jogszerűség vizsgálatának kiemelt jelentősége van.

E feltételek mellett a Bíróság úgy ítéli meg, a magyar bíróságoknak figyelmen kívül kell hagyniuk a hatályban lévő, törlésről szóló érintett jogi aktust, még akkor is, ha véglegessé vált.

Végezetül a Bíróság megállapítja, hogy a magyar bíróságok és hatóságok feladata megtenni valamennyi intézkedést, amely alkalmas a kiváltott jogellenes következmények megszüntetésére, és az eredeti állapot helyreállítására. Ezek az intézkedések elsősorban megnyilvánulhatnak a jogellenesen megszűnt haszonélvezeti jogok ingatlan-nyilvántartásba történő visszajegyzésében. Ha ez a helyzet azonban sérti harmadik személyek jóhiszeműen szerzett jogát az egykori jogosultak számára pénzbeli vagy egyéb ellentételezéshez való jogot kellene biztosítani, amelynek értékére alkalmas az e jogok megszűnéséből eredő gazdasági veszteség helyreállítására.

Az összefoglalót készítette: Szutor Beáta Bella, joghallgató DE ÁJK

 

Források jegyzéke:

https://curia.europa.eu/juris/document/document.jsf;jsessionid=80164197B4E94D903C56627164A9F209?text=&docid=255422&pageIndex=0&doclang=HU&mode=lst&dir=&occ=first&part=1&cid=2131420

https://www.napi.hu/ingatlan/fold-ingatlan-kulfoldi-europai-birosag-allam.747959.html

https://curia.europa.eu/jcms/upload/docs/application/pdf/2022-03/cp220044hu.pdf

https://agrokep.vg.hu/input/iteletet-hozott-az-unios-birosag-a-zsebszerzodeses-ugyben-24970/

 

Kategória: AlapjogokKormányzásLand-grabbingEurópai UnióBrexit Eng: Fogyasztóvédelem: Consumer Protection: 16th Anniversary: 
Kutatócsoport2

Mérföldkő: A globális minimumadó bevezetése, mint az adóelkerülés mérséklésének lehetséges megoldása?

2 hónap 4 hét ago

Magyarország is elfogadta az OECD által kidolgozott, globális minimumadóra (GloBE) vonatkozó javaslatot, amely a tervek szerint 2023-tól a nagyobb multinacionális vállalatok nyereségének közteherviselésére fog vonatkozni. A keretrendszert Párizsban aláíró 136 ország célja az egységes (minimum) 15%-os (hazánk tekintetében társasági, iparűzési és egyéb, a vállalkozási nyereséget érintő) adó bevezetése azon cégek vonatkozásában (pl.: Facebook, Google, Microsoft, Apple), amelyek elérik a 750 milliós csoportszintű árbevételt. A támogatók kezdettől fogva a fiskális szempontokra fókuszáltak (az adók bevételtermelő képességére), míg az ellenzők (pl.: Magyarország) a hosszabb távú növekedést (pl.: alacsony adómérték befektetést ösztönző szerepét) tartották fontosnak. A keretekre vonatkozó konszenzus létrejött, a részletszabályok kidolgozása még folyamatban van, azonban már most látszanak a javaslat előnyei és hátrányai.

Bevezetés

Korábban már írtunk arról ((lásd. korábbi bejegyzésünket is a témában: Globális minimumadó - nyomás alatt az országok)[1], hogy nemcsak Magyarország, de az egész világgazdaság tekintetében jelentős változást hozhat a globális minimumadó bevezetése. Sokakban felmerülhet a kérdés, hogy ezen lépés miért szükséges, indokolt, illetve milyen előzményei vannak.  Tovább árnyalja a kérdést, hogy a globális minimumadó bevezetésére a napjainkban is tartó koronavírus-járvány nagy hatással volt, ugyanis a 2019/20-ban kialakult válsághelyzet hatására több ország kormánya határozta el, hogy határt szab a multinacionális vállalatok adóbevételeinek, illetve a megszerzett profitjaik adóparadicsomokba való kitelepítésének. A javaslatot 2021 októberében 136 OECD-tagország, köztük Magyarország is elfogadta.

Tervezet

 A globális minimumadó tervezetének kidolgozása már 2019-ben elkezdődött az OECD (Organisation for Economic Co-operation and Development) által. A tervezet két nagy csoportra tagolható: „Pillar 1” (1. pillér) és „Pillar 2” (2. pillér). Az első rész a digitális nagyvállalatok adóztatásához (olyan esetekben, amikor tevékenységük nem helyhez köthető), míg a második rész a globális minimumadóhoz, illetve a „valós gazdasági tevékenységet” végző vállalatokhoz kapcsolódik.  Az első pillér esetében a cél, hogy a multinacionális vállalatok ne csak abban az országban adózzanak, ahol a központjuk van, hanem a telephelyeiknek megfelelően is. Így, ha a leányvállalatok adókötelezettsége egy adott országban nem éri el a minimumadó mértékét, az anyavállalat országa beszedhetné az adókülönbözetet. Ha nem él ezen jogával, akkor a többi leányvállalat országa is beszedhetné a különbözetet.[2]
   A tervezet második pillérének lényege, hogy megállapítanak egy minimum adómértéket (jelen esetben 15 százalék), amelynek következtében lehetőség nyílik a multinacionális vállalatok adóelkerülésének visszaszorítására. Ennek jelentősége: egy multinacionális vállalat számottevően kevesebb adót fizethet, ha olyan országba telepít irodát, ahol a társasági adókulcs alacsonyabb, mint az anyaországban.  A társasági adó mértéke az Európai Unión belül is nagy differenciát mutat: így pl. Máltán 35%, Montenegróban viszont mindössze 9%. Hazánk 9%-os társasági adókulcsa Európán belül a legalacsonyabbak közé tartozik (2021. decemberi adatok)[3].

Társasági adókulcs európai országokban

Forrás: Eurostat

A tervezet elfogadásával lehetővé válik a jelentős eltérések ellensúlyozása, hiszen, ha egy multinacionális vállalat leányvállalatának adókötelezettsége az adott országban nem éri el a minimális mértéket, akkor a különbözetet az anyavállalatnak a saját országában kell majd megfizetnie.

A globális minimumadó előnyei

A globális minimumadó bevezetésének legfontosabb előnye – egyben a projekt fő célkitűzése – az adóelkerülés visszaszorítása. A globális minimumadó bevezetése azonban ezen kívül más szempontból is kedvező lehet. Az OECD a hatásvizsgálati elemzésében taglalja ezeket az előnyöket, melyek közül az egyik legfontosabb, hogy a konszenzuson alapuló megoldás lehetőséget biztosít a kedvező beruházási környezet megteremtésére, hiszen ösztönözheti azt az adóbiztonság és kiszámíthatóság növelésével.

Az OECD a továbbiakban említést tesz a globális minimumadó közvetett hatásairól is. Ezek közül az alábbiakat emelném ki:

  1. Költségvetési mozgástér: azáltal, hogy a bevételek növekedést fognak mutatni, az államháztartás támogatása is biztosított lesz, ami különösen a fejlődő országok esetében bír nagy relevanciával.
  2. Mérsékeltebb adóverseny: a kevésbé intenzív adóverseny hatása lehet hosszabb távon az államháztartás támogatása.
  3. Vállalati versenyre gyakorolt hatás: a vállalatok közötti versenyt, annak kimenetelét is befolyásolhatja az, hogy a nagyobb, multinacionális vállalatokra kivetett adók a korábbihoz képest növekedést fognak mutatni. [4]

A globális minimumadó hátrányai [5]

Az előbb felsorolt előnyök mellett természetesen negatív konzekvenciái is lehetnek a minimumadó bevezetésének. A társasági adóverseny hatással van arra, hogy egyes cégek hol fektetnek be (nemcsak a külföldi, de a belföldi befektetéseket is érinti), hiszen releváns tényező az, hogy mennyi a társasági adó mértéke, illetve hol kell azt fizetniük. Az eltérések kiküszöbölésének egyik hatása lehet az, hogy a kisebb országok kevésbé lesznek vonzó befektetési célpontok, mint a nagyobbak. Ennek oka az, hogy a nagyvállalatok a számottevőbb piaci vonzerejük miatt elképzelhető, hogy a nagyobb országokat preferálnák a kisebbekkel szemben.
   Az eltérő adókulcsok adják a különböző országok közötti adóverseny egyik alapját. Az OECD ennek a versenynek a visszaszorítására törekszik (az adóelkerülés megfékezése, valamint a tisztességes adózás mellett), azonban annak meghatározása, hogy ez milyen hatással lesz a gazdaság egészére, hatásvizsgálatokat igényel. Az OECD által kiadott hatásvizsgálat alapján évi 50-80 milliárd globális adóbevételre számítanak az első és második pillér újításainak köszönhetően. Mindezek ellenére az egyes országokban elvégzett hatásvizsgálat nagyon sok esetben nem elérhető a nyilvánosság számára, vagy el sem lett végezve.
    A keretrendszer sokak szerint az adóalapok tekintetében nem eléggé rugalmas, így hátrányos lehet azon országokra, amelyek magasabb adómértékkel operálnak, de máshogy határozzák meg az adóalapot.
   Ezen eltérések miatt számos olyan országban működő vállalat is a szabályozás hatálya alá tartozhat, ahol az adókulcs meghaladja az OECD által elvárt mértéket.
     Magyarország azon országok között van, akik elfogadták a tervezetet. Azonban fontos kiemelni, hogy ez a kezdetekben nem így volt. 2021-ben a kormány még azon az állásponton volt, hogy nem fogadja el az OECD javaslatát. Az elutasítás mellett számos érvet sorakoztattak fel.  Az országban a társasági adó mértéke minimálisnak mondható számos további ország adókulcsához viszonyítva, ezért a tervezetben meghatározott 15%-os minimumot csak adóemelés árán lehetne beépíteni az adórendszerbe. A másik érv kevésbé gazdasági, inkább hatásköri jellegű, ugyanis ahhoz kapcsolódik, hogy az adókulcs, valamint adópolitika meghatározása nemzeti hatáskörbe tartozik. [6] A magyar oldalról történő elfogadás végül kompromisszum árán jött létre: a társasági adókulcs mértékében nem következik be változás; egy 10 éves átmeneti időszakot állapítanak meg, amelynek tartama alatt csökkentett adóbevallás, illetve csökkentett adóbeszámítás lesz érvényben, továbbá a megadóztatás nem fog kiterjedni a valós, tényleges gazdasági tevékenységet végző cégekre. [7]
     Tehát amikor hazánk elfogadta a javaslatot, tekintettel volt a keretrendszer elfogadásának komplex hatásaira. Hiszen azt is látni kell, hogy amennyiben egy cég befektetés szempontjából az adott országot választja, döntésére nemcsak az adó mértéke bírhat döntő befolyással, hanem például a képzett munkaerő, a digitalizáció előrehaladása vagy az infrastruktúra is. Továbbá a minimum adókulcs a vállalkozási nyereséget terhelő adókra együttesen (pl.: TAO, IPA) vonatkozik, miközben kedvezményt biztosít a valós gazdasági tevékenységet végző társaságoknak, így az érintettek nagyobb része számára nem jelent majd tehernövekedést. Ezenkívül számos tagállamra szabható pontja lesz a keretrendszernek, amellyel hazánk versenyképessége akár tovább is javítható.

 

Összegzés

 

Összességében véve elmondható, hogy az OECD által kidolgozott, a globális minimumadót is magába foglaló, kétpilléres tervezet a számos pozitívuma mellett negatív hatásokat is eredményezhet, azonban mindkét oldalt megvizsgálva, véleményem szerint még mindig a pozitív effektusok dominálnak, amennyiben a rendelkezések gyakorlatba történő átültetése is megfelelően valósul meg. Az OECD hatásvizsgálata alapján ez a tervezet hozzájárulhat az adóbevétel növeléséhez, a befektetési tényezők javításához, illetve a fejlődő országokra is kedvező hatást gyakorolhat. Mindezek mellett természetesen a legfontosabb cél az adóelkerülés visszaszorítása, ebben a tekintetben pedig mindenképp mérföldkőnek számít ez a megoldás.

A végleges részletszabályok elfogadására a tervek szerint még 2022-ben sor kerül, és 2023-ban kell majd azokat először alkalmazni. Mivel az Európai Unión belül az adókérdés meghatározása tagállami hatáskör, a területen a közösségen belül közös irányelv elfogadására és országonkénti implementálásra is szükség lesz, így a 2023-as céldátum sokak szerint ambiciózus és tarthatatlan céldátumnak tűnik.

 

Készítette: Krivanics Ildikó, harmadéves joghallgató, Debreceni Egyetem Állam-és Jogtudományi Kar

 

Felhasznált irodalom

[1]  https://kozjavak.hu/globalis-minimumado-nyomas-alatt-az-orszagok

[2]  A globális minimumadó-szabályozás története és várható hatásai, https://ado.hu/ado/a-globalis-minimumado-szabalyozas-tortenete-es-varhat...

[3]  Corporate Tax Rates around the World, 2021, Sean Bray, December 9, 2021 (https://taxfoundation.org/publications/corporate-tax-rates-around-the-wo...)

[4]  Tax challenges arising from the digitalisation of the economy economic impact assessment: Webinar presentation 20 October 2020 – 16.00-17.00, OECD

[5] Unintended and Undesired Consequences: The Impact of OECD Pillar I and II Proposals on Small Open Economies, Matthias Bauer, 2020 July

[6] Forrás: https://hvg.hu/gazdasag/20211006_szijjarto_peter_globalis_minimumadoanth...

[7] Forrás:  https://index.hu/gazdasag/2021/10/30/minimumado-adominimum-oecd-elfogadt...

Kategória: KormányzásKözérdekBrexit Eng: Fogyasztóvédelem: Consumer Protection: 16th Anniversary: 
Kutatócsoport2

Lengyel Alkotmánybíróság: az Emberi Jogok Európai Bírósága sérti a lengyel alkotmányt!

3 hónap ago

Az előzményekről

A lengyel jogállamiság kérdése és a lengyel jog európai értékekhez fűződő viszonya, az elmúlt években az Európát meghatározó politika egyik puskaporos hordójává vált. Számos nagy port kavaró ítélet és döntés született, többek között az elhíresült lengyel abortusztörvény és az ezt követő Európa Tanács Miniszteri Bizottságának állásfoglalása, de ezzel egy lapon említhető az Európai Parlament 2021. októberi állásfoglalása, melyben kijelentette, hogy a lengyel Alkotmánybíróság nemcsak a jogi legitimitásnak és függetlenségnek van híján, hanem a lengyel alkotmány értelmezésére sem jogosult.
   A lengyel Alkotmánybíróság friss döntésének egyik közvetlen előzménye, hogy Zbigniew Ziobro lengyel igazságügyi miniszter, 2021. nyarán panaszt tett a lengyel Alkotmánybíróságnál az Emberi Jogok Európai Bíróságának egyik ítélete ellen. Ebben az ítéletben ugyanis az EJEB lengyel vállalkozások és magánszemélyek jogvitáival kapcsolatban három ügyben is elmarasztalta a lengyel igazságszolgáltatást – az ítélet tartalmazta többek között azt, hogy a lengyel bíróságok nem kellően függetlenek, számos bíró kinevezése hibás volt, továbbá - talán ami a legsúlyosabb - hogy az Alkotmánybíróságnak is vannak szabálytalanul kinevezett tagjai. A lengyel Alkotmánybíróság erre válaszul megállapította, hogy ő maga alkotmánybíróságként nem az igazságszolgáltatás része, tehát az EJEB nem vizsgálhatja, hogy független és pártatlan-e, illetve, hogy tagjait szabályosan választották-e meg.

A döntés

Mindezek után, a lengyel Alkotmánybíróság 2022. március 10-én még egy lépéssel tovább ment, és egyenesen kimondta, hogy az  Emberi Jogok Európai Bírósága félreértelmezi az Emberi Jogok Európai Egyezményének 6. cikkét, amely alapján „Mindenkinek joga van arra, hogy ügyét a törvény által létrehozott független és pártatlan bíróság tisztességesen nyilvánosan és ésszerű időn belül tárgyalja, és hozzon határozatot polgári jogi jogai és kötelezettségei tárgyában, illetőleg az ellene felhozott büntetőjogi vádak megalapozottságát illetően”. A döntés belpolitikai kiváltó oka az volt, hogy számos lengyel fellebbviteli bíró ezen cikkre, illetve az EJEB már említett döntésére hivatkozva semmisítette meg olyan kollégáinak az ítéleteit, akiket véleményük szerint alkotmányellenesen neveztek ki – mivel a lengyel Országos Bírói Tanács többsége 2018 óta politikai kinevezett, és nem a bírói kar által választott delegátus. Az Alkotmánybíróság döntése után, azon fellebbviteli ítéleteket, amelyeket az EJEB döntésére hivatkozva más döntések eltörlése céljából hoztak, érvénytelennek minősíthetnek, az így ítélkező bírót pedig akár fegyelmi eljárással is sújthatják.

A lengyel, és az európai álláspontok

A lengyel kormány az Alkotmánybíróság döntését azzal indokolja, hogy reformjai szükségesek az igazságügyi korrupció elleni küzdelemhez, illetve szélsőségesen bírálják a külső „brüsszeli beavatkozást”.Ű
    Az Európa Tanács szóvivője a következőképp nyilatkozott: „Az Európa Tanács mind a 47 tagállama, köztük Lengyelország, vállalta az Emberi Jogok Európai Egyezményében meghatározott jogok és szabadságok biztosítását, ahogyan azt az Emberi Jogok Európai Bírósága értelmezi … E tekintetben a lengyel Alkotmánybíróság ítélete példátlan, és komoly aggályokat vet fel."
    A döntés, habár Az Emberi Jogok Európai Bíróságát érinti, mégis nagy visszhangot váltott ki az Európai Unió berkein belül is – ennek főbb okai azok, hogy az Emberi Jogok Európai Egyezményének értékeit az Uniói is magáinak vallja, illetve, hogy az EU-n belül jelenleg is eljárás folyik Lengyelországgal szemben. Az Európai Unión belül sokszor hangoztatott állítás az, hogy a lengyel bíróságokra irányuló reformok aláássák az igazságszolgáltatás függetlenségét, aláássák a jogállamiságot és végső soron a demokráciát.

Konklúzió, záró gondolatok

Egyértelmű, hogy az egész világon, így Európában is a populizmus és az egyéb alternatív politikai nézetek erősödésével, a nyugati kultúrát az elmúlt évtizedekben jellemző demokrácia, és jogállamisági felfogást egyre több bírálat, és egyre több kritika fogja érni. Régiónkban ennek egyik kicsúcsosodása a lengyel Alkotmánybíróság azon döntése, amely kimondja, hogy az Emberi Jogok Európai Bírósága félreértelmezi az Emberi Jogok Európai Egyezményét. A döntést mind pro, és mind contra oldalról indokolható, annak függvényében, hogy az indoklás célja a nemzeti, vagy a nemzetközi értékek, és érdekek alátámasztása. Mindezek által, véleményem szerint, a konkrét döntés, illetve az elmúlt években megsokasodó ilyen jellegű esetek nem elszigetelt történések, hanem a társadalom joghoz, és jogállamisághoz való hozzáállásának változásának egyértelmű tünetei.

 

Az összefoglalót készítette: Mag Péter Flórián, joghallgató DE ÁJK

 

Források jegyzéke:

  1. https://hvg.hu/vilag/20220311_lengyel_alkotmanybirosag_ejeb
  2. https://hvg.hu/vilag/20211124_lengyelorszag_alkotmanybirosag_varso_ejeb
  3. https://www.euronews.com/2022/03/10/polish-court-finds-european-human-rights-convention-incompatible-with-constitution
  4. https://notesfrompoland.com/2022/03/10/part-of-european-human-rights-convention-inconsistent-with-polish-constitution-rules-top-court/

 

Kategória: AlapjogokAlkotmánybíróságEurópai UnióBrexit Eng: Fogyasztóvédelem: Consumer Protection: 16th Anniversary: 
Kutatócsoport2

Nyolc éve állami kézben az alapfokú oktatás

3 hónap 1 hét ago

„A jobb világért folytatott küzdelem legfontosabb helyszíne az osztályterem.”

(Rutger Bregman)

Az elmúlt évtizedben jelentős változáson esett át a magyar oktatási rendszer, mind szakmailag, módszertanilag, mind szervezetileg. 2013-tól 2017-ig két ütemben ment végbe az iskolák államosítása, melynek során a fenntartói jogok először a Klebelsberg Intézményfenntartó Központokhoz, majd 2016-tól egy decentralizációs folyamat eredményeképpen felállításra került Tankerületi Központokhoz került. Jelen tanulmányban arra keresem a választ, hogy vajon jó döntésnek bizonyult-e az iskolák állami kézbe adása, meghozta-e a várt eredményt?

Bevezetés

A fentiekben Rutger Bergman Európa egyik legkiemelkedőbb történészének gondolatát osztottam meg az olvasóval, ami rávilágít arra, hogy milyen fontos egy társadalom, vagy akár az egész világ számára az oktatás, hiszen alapjainkat az iskolában kapjuk meg mindannyian. Milyen nagy hatással van ránk egy-egy pedagógus. Az, hogy mely gyermekből lesz orvos, politikus, vagy bolti eladó, annak magvai az oktatásban vannak elvetve.  Persze az oktatás egy kicsit olyan is mint a foci, meg a gyermeknevelés, mindenki azt gondolja, hogy ért hozzá, ezért sűrűn hallani egyes emberek által megfogalmazott éles véleményt vagy kritikát. Egy biztos, az oktatási politikának fenti idézetet szem előtt kell tartania.
Fontosak tartom megemlíteni azt, hogy az oktatást a meritórikus javak közé soroljuk, mert az önmagában is értékes, az államnak védenie kell, hiszen az emberek ebből kevesebbet vennének igénybe, ha tehetnék, mint amennyi a társadalom számára szükséges, ezért az államnak be kell avatkoznia, ebbe a piaci kudarcba. A beavatkozást az allokációval teszi meg, mellyel meghatározza ezeknek a javaknak a kívánt mennyiségét és ahhoz forrásokat biztosít.[1]

A szabályozási reform előtt és után

Az elmúlt évtizedben jelentős változáson esett át a magyar oktatási rendszer, mind szakmailag, módszertanilag, mind szervezetileg. A szakmai oldalt nem tudom megítélni, így arról nem kívánok írni cikkemben. Amit viszont megkísérlek nagyító alá venni, az az elmúlt nyolc év strukturális változásai, annak tükrében, hogy vajon szükségszerű volt-e az állami beavatkozás, illetve, ha igen, akkor az a megfelelő mértékben és módon történt-e.
2013-ig az általános iskolai oktatás fenntartójai a települési önkormányzatok voltak. Ebben az időszakban az önkormányzat éves költségvetésében került megtervezésre a helyi iskola, mint költségvetési szervének a teljes fenntartási költsége, melyre fedezetet egyrészt az állami költségvetésből nyújtott normatíva, másrész a település saját bevétele nyújtott. A fenntartói joghoz az is hozzá tartozott, hogy a Képviselő-testület döntött minden intézményt érintő jelentős kérdésben. Meghatározta az intézmény szervezeti és működési szabályzatát, pedagógiai programját, éves munkatervét stb. Persze ez nem jelentette azt, hogy az iskola szakmailag az önkormányzattól ne lett volna független. Az iskolaigazgató szabadon gazdálkodott az intézmény részére jóváhagyott költségvetésből. A helyi döntéshozó belelátott az iskola életébe, mindennapi problémákkal tisztában volt.  Hatalmas gondot jelentett ebben az időszakban kis településéken a szakos ellátottság hiánya és a gyermeklétszám folyamatos csökkenése. Ami azt eredményezte, hogy a kapacitás-kihasználtság bizony nem mindig volt az ideális szinten. Ahol a lakosságszám nagyobb volt ott ezek a problémák nem ilyen hatványozottan voltak jelen. Az önkormányzatok eljutottak arra a szintre, hogy az általuk megoldásra váró problémákat, akár a már említett szakos ellátottság, a megfelelő modern oktatási eszközök hiánya, nem megfelelő infrastrukturális állapot, a kialakult egyre rosszabb fegyelmi helyzetet nem minden esetben sikerült költségvetési okok miatt megoldania. Ezért egyre inkább megfigyelhetővé vált az a tendencia, hogy a szülők gyermekeiket inkább tömegközlekedési eszközre ültették és beíratták a legközelebbi város iskoláiba. Ez a folyamat természetesen azt eredményezte, hogy a csökkenő gyermeklétszám még inkább éreztette hatását az intézmény költségvetésén, s egyre nagyobb fejtörést okozott az önkormányzatoknak, mint fenntartóknak. Ezért az állam közbeavatkozását várták a kisebb önkormányzatok, leginkább normatíva emelésben bízva. Az állam be is avatkozott, azonban nem úgy ahogy azt az önkormányzatok remélték.
2013-tól 2017-ig két ütemben zajlott az iskolák államosítása, melynek során a fenntartói jogok először a Klebelsberg Intézményfenntartó Központokhoz kerültek, majd 2016-tól egy decentralizációs folyamat eredményeképpen a felállításra került Tankerületi Központokhoz, melyek jelenleg is működnek. Feladatait az állami köznevelési közfeladat ellátásában fenntartóként részt vevő szervekről, valamint a Klebelsberg Központról szóló, 134/2016.(VI.10.) Kormány rendelet határozza meg. A tankerületek felállításával az igazgatók korábban említett önálló gazdálkodási jogköre megszűnt, mint ahogy a munkáltatói jogkörük is. Az iskolai épületek legtöbb esteben önkormányzati tulajdonban voltak az államosítást megelőzően és abban maradtak ezt követően, azt azonban a Tankerületi Központok részére vagyonkezelésbe kellett adni. Ezt több önkormányzat is sérelmezte, s voltak, akik Alkotmánybírósághoz is fordultak az ügyben. Az Alkotmánybíróság azonban kimondta, hogy nem sérti az Alaptörvényt a vagyonkezelésbe adása ezen ingatlanoknak, hiszen nem aránytalan az önkormányzati tulajdon korlátozása.

Vajon jó döntésnek bizonyult-e az iskolák állami kézbe adása? Meghozta-e a várt eredményt?

A központosítással egységes beszerzések valósulnak meg, tankerületi szinten, így elmondható, hogy minden településen ugyanazon eszközök és fogyóeszközök kerülnek beszerzésére egy jóval alacsonyabb áron, mint ha minden iskola önállóan próbálná a piacon beszerezni a számára szükséges dolgokat. Ezzel is segíti a tankerület azt, hogy minden gyermek hasonló körülmények és felszereltség mellet vehesse igénybe az oktatás. 2012-ig nagyon nagy eltérések mutatkoztak a települések iskolái között felszereltség tekintetében is. Azokon a településeken, ahol több saját forrást tudtak bevonni az iskola fenntartásba, ott jóval magasabb volt a felszereltség, mint ott, ahol ez csekélyebb mértékű volt, a szegényebb helyeken. Évtizedes probléma oldódott meg azon kistelepülések esetében, ahol nem sikerült a megfelelő szakos ellátottságot biztosítani a kardinális tantárgyak tekintetében. A tankerületi rendszer nagy előnye az átjárhatóság, lehetővé téve azt, hogy az „utazó” pedagógusok több iskolában is órát adjanak, orvosolva ezt a problémát. Manapság már nem jellemző az, hogy a tanórát nem a megfelelő végzettséggel rendelkező pedagógus tartsa meg, ezzel jobb helyzetbe kerültek a „kisiskolák” még megmaradt diákjai. Persze nagy jelentősége volt a 2013-ban bevezetésre került pedagógus-életpályamodellnek is, amely talán ismét vonzóvá tette a pedagógus szakmát, hiszen ekkora már jelentősen lecsökkent annak a presztízse, jellemzővé vált a pálya elhagyása. Az életpályamodell egy kiszámítható rendszert teremtett a pedagógusok számára, akár a béreket nézzük, akár a bevezetésre kerülő minősítési rendszert vagy a továbbképzési lehetőségeket.
A köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 2.§ (3) bekezdése szerint jelenleg a köznevelés piacán jelen vannak az államon kívül még az egyházi jogi személyek, vallási egyesületek, más személyek és szervezetek, valamint a nemzetiségi önkormányzatok.
A köznevelési törvény szerint az állam feladata a köznevelési feladatok ellátása, így köteles azt finanszírozni is. Ezt akkor is megteszi, ha egyház végzi ezen feladatot. Az állam tanulói létszámra biztosítja a támogatást, melynek (kiegészítéssel) megegyező a mértéke a tankerület részére jóváhagyott támogatással. Tehát tévhit az, miszerint az egyházi iskolákat az állam kiemelten támogatja, erről már több tanulmány is foglalkozott.
Mégis az egyházi iskolákban jobb körülmények vannak, mondja ezt sok szülő, s bizonyítja ezt az is, hogy az utóbbi években egyre többen íratják gyermeküket egyházi iskolába. Valószínűleg ez így is van, hiszen az egyház nem csak az állami támogatást tud bevonni az oktatásba, hanem más forrást is.[2] Meglátásom szerint nagyon nehéz visszafordítani azt a folyamatot, - amely még a 2010-es években vagy még korábban elindult - miszerint a gyermekeket nem mindenki a helyi iskolába íratja be, pedig azok a problémák, amelyek miatt ez elkezdődött már nem állnak fenn. Ennek az a következménye, hogy jelenleg az egyházi, magán, vagy alapítványi iskolák akaratukon kívül szegregálnak, hiszen a jobb képességű gyermekek nagy többségét oda íratják a szüleik, szinte már versengve, míg ebből kifolyólag a helyi iskolákban, több településen, a gyengébb képességű tanulók maradnak. Sajnos ez egy olyan spirál, amelynek nehéz véget vetni, hiszen, ha egy osztályban van tíz jó képességű gyermek, abból ötöt egyházi vagy más fenntartású iskolába íratnak, a többi szülő is elgondolkodik, hogy elvigye gyermekét. Összességében tehát az látható, hogy nagyobb presztízsűek a nem állami fenntartású iskolák, főleg az egyházi iskolák.

Mások, hogy csinálják? egy kis kitekintés Finnországba…

Azt hiszem, hogy a Finn oktatás színvonaláról, a kiváló oktatási rendszerükről már mindenki hallott. De mitől is olyan kiváló? Ilyen például a pedagógusi pályára való alkalmasság vizsgálata és a pedagógusok magas szintű képzése, vagy a pedagógusok magas autonómiája. De én most az intézményfenntartás oldaláról voltam kíváncsi.  Finnországban az iskolafenntartók a helyi önkormányzatok, így a gyerekek a lakhelyükhöz legközelebbi iskolába járhatnak. De jelen vannak a piacon más szervezetek, alapítványok és állami vállalatok is. Finnországban is megfigyelhető az a tendencia miszerint többen inkább magániskolába szeretnék íratni gyermeküket mivel ott olyan plusz szolgáltatást kapnak gyermekeik, amelyet az önkormányzati iskola nem tud biztosítani számukra. A fenntartó folyamatos információkkal rendelkezik az intézményi oktatásról.[3]

***

Visszakanyarodva hazánk esetére, azt gondolom, hogy az állam tiszta egyértelmű viszonyokat teremtett a közoktatásban. Nagyon jónak tartom a jelenlegi rendszerben azt, hogy a Tankerület komoly szakmai felügyeletet jelent a helyi oktatásban, míg ez az önkormányzati fenntartás idején szakember hiányában nem volt a megfelelő.
Azzal, hogy az oktatás államosításra került, egyenlő esélyeket kaptak a szegényebb és a gazdagabb településen élő gyermekek is azonos színvonalú oktatásra. Igaz, hogy 2012. előtt is finanszírozta az állam az oktatást, normatív támogatás formájában, az azonban sok esetben nem fedezte az összes fenntartással járó költségeket, kiegészítésre szorultak, melynek csak a fenntartó lehetőségei szabtak határt. Ezért jelentős különbségek jelentkezetek az iskolák között. Ezek a különbségek egyre inkább kiegyenlítődtek az elmúlt években. Véleményem szerint gazdaságosabbá vált az iskolák fenntartása. Éppen ezen indokok miatt, az elmúlt nyolc évben kialakított oktatási feladatellátás struktúra változtatását nem tartom indokoltnak. Annál is inkább, mert bár állami kézbe kerültek az iskolák, de a felhasználónak(szülőnek) lehetőséget biztosít a szabad iskolaválasztásra. Az már csak elvi kérdés, hogy az állami és a magán/egyházi iskolák közötti minőségbeli, finanszírozási szakadék hosszútávon hova vezethet, mindenesetre az állami iskolák közötti egyenlőtlenségek feloldásra kerültek.

 

Készítette: Imre-Erdős Szilvia, joghallgató DE ÁJK

 

Források jegyzéke:

[1] HAUSMANN Péter: Bevezetés a közgazdaságtanba, Pécsi Tudományegyetem Közgazdasági Kar, Pécs, 2009. (107.oldal)

[2] JORDÁN Zsuzsanna: Az állami és egyházi fenntartású iskolák finanszírozásáról, https://folyoiratok.oh.gov.hu/uj-kozneveles/az-allami-es-egyhazi-fenntartasu-iskolak-finanszirozasarol (2021.11.26.)

[3] NÉMETH Szilvia: Tényekre alapozott oktatás egy finn integrált nevelést folytató alsó-középfokú intézményben, 2011. http://www.tarki-tudok.hu  (2021.11.26.) 10.oldal

Kategória: KormányzásKöznevelés/KözoktatásBrexit Eng: Fogyasztóvédelem: Consumer Protection: 16th Anniversary: 
Kutatócsoport2

Munkajogi irányelvek vizsgálata a kúria joggyakorlatában, figyelemmel a munkavállalói jogérvényesítésre

3 hónap 2 hét ago

A munkaviszonyok speciális jellegére tekintettel a felek alá-fölérendeltségi viszonya a munkavállaló oldalán gyengébb pozíciót eredményez. Ezen aszimmetria kiegyenlítéséhez okvetlenül szükség van bizonyos védelmi garanciákra, így többek között kulcsszerepe van a munkavállalói jogérvényesítés hatékonyságának. Kutatásunkban ezért arra kerestük a választ, hogy a vizsgált uniós irányelvek, illetve a joggyakorlatot is magában foglaló, tágabb értelemben vett uniós jogi korpusz miként jelenik meg a hazai kúriai döntésekben, illetve ezen hivatkozások mennyiben segítik elő a munkavállalók hatékony jogérvényesítését.

1. Problémafelvetés, módszertani megközelítés

Jelen munka egy kiterjedt, nagyobb lélegzetvételű munkajogi kutatás kivonata,[1] amely elsődleges célja a munkavállalói jogérvényesítés hatékonyságának vizsgálata volt a magyar szabályozás és joggyakorlat fényében. A kutatási projekttől várt eredmény a szabályozás és a gyakorlat közötti esetleges ellentmondások, illetve ezen keresztül a munkavállalók jogérvényesítését általában érintő anomáliák feltárása volt a magyar ítélkezési gyakorlatban fellelhető uniós munkajogi irányelvi hivatkozásokon keresztül.
   A kutatás több szempontból is szigorú határok közé szorult, amit nem csupán a szükségszerű terjedelmi korlátok, hanem kutatásmódszertani sajátosságok is indokoltak. Egyrészt időben szükségesnek tartottuk lehatárolni a kutatómunkát, amit célszerűen a jelenleg hatályos Mt.[2] időbeli hatálya alapján 2012-vel jelöltünk ki. Az uniós munkajogi normák közül igyekeztünk valamennyi olyan irányelvet kiválogatni, amelyek konkrét hivatkozásokat indukálhatnak a magyar ítélkezési gyakorlatban. Megjegyzendő, hogy az egyes ügyek komplexitására tekintettel válogatásunkat főként a kúriai ítéletekre alapoztuk. Összesen kilencven ítéletet dolgoztunk fel, ami álláspontunk szerint mindenképpen reprezentatív analízist tesz lehetővé. A feldolgozás szempontrendszere a következő volt:

  • Érdemi-e az adott hivatkozás?
  • Mi az adott hivatkozás funkciója az ítélkezési gyakorlatban?
  • Az adott hivatkozás konkrét, a felhívott irányelv tartalmára vonatkozó kérdést, esetleg a magyar munkajogi szabályozást direkt módon érint-e?
  • Mi a levonható következtetés a vizsgált hivatkozások alapján?

A következőkben négy csoportra osztva összegezzük a feldolgozott esettömeggel kapcsolatos kutatási tapasztalatokat. Foglalkoztunk a munkafeltételek szabályozásával, külön kategóriát képeztek a 2003/88/EK és a 2001/23/EK, és végül az egyenlő bánásmód követelményét szabályozó irányelvekkel kapcsolatos kúriai ítéletek.

2. A munkavédelmi keretirányelv (89/391/EK irányelv)[3]

A vizsgált időszakban három döntésben jelent meg az irányelv, mindhárom esetben érdemi volt a hivatkozás. A funkciót tekintve két esetben a megfelelő implementáció alátámasztásaként,[4] egy esetben pedig a hatályos magyar szabályozás tartalmának hangsúlyozása, az ítéleti mondanivaló megerősítése céljából[5] hívta fel az irányelvet a Kúria. Mindhárom döntésben kétségkívül a hivatkozott szabályozás jelentőségének, az Mvt.[6] jogalkalmazási tekintélyének megerősítése is cél volt. A feltárt eredmények nagy fokú diverzitást mutattak, hiszen bár kisszámú ítélettel tudtunk dolgozni, érdemi tartalmi átfedést nem találtunk. A munkavállalói képviselő munkajogi védelme, általában a munkahelyi egészség- és biztonságvédelem, illetőleg a munkavédelem alanyi köre munkáltatói oldalon alkották a döntések tartalmi magját, így levonható a következtetés, miszerint a Kúria az irányelv néhány kulcskérdése körében látta szükségesnek a hivatkozást, amelyek közül a munkavállalói képviselői védelemre vonatkozó szabályozás tűnik a legfontosabbnak, olyannak, amellyel kapcsolatosan esetleges szabályozási deficit merülhet fel az Mt.-ben és az Mvt.-ben.

3. A munkaerő-kölcsönzésről szóló 2008/104/EK irányelv[7]

Az atipikus munkaviszonyok körében a munkaerő-kölcsönzésről szóló irányelvet vizsgáltuk, ezzel kapcsolatosan három ítéletet találtunk. E három idézéssel egy esetben[8] nem érdemi hivatkozással, két esetben[9] pedig érdemi hivatkozással találkoztunk. A hivatkozások funkciójából kiindulva mindkét érdemi hivatkozás az implementáció, illetve a szabályozás tartalma felől közelített. Mindkét ítéletben a munkaerő-kölcsönzés fogalmi alapjainak, illetőleg annak a posting szabályozáshoz való viszonyának tisztázása volt a cél. Bár az Mt.-beli szabályozás általános jelleggel rendezi e speciális jogviszonyt, annak határon átnyúló jellegére nézve fontos, hogy az irányelv néhány szabálya explicite megjelenik a kúriai joggyakorlatban.

4. A 96/71/EK irányelv (posting irányelv)[10]

A posting irányelvvel kapcsolatban a tárgy, a személyi hatály, a kiküldési tevékenység ideiglenességének konkretizálása, valamint a jelzett szabályok munkaszerződéstől eltérő foglalkoztatás körében érvényes szabályokkal való kollíziója állt az ítéleti idézettség középpontjában. Természetes, hogy a posting irányelv részletszabályai nem kerülnek elemzésre a magyar bírói gyakorlatban, mivel e normák voltaképpen az Mt.-ben megtalálhatók ugyan, de nem feltétlenül a munkavállalók munkaszerződéstől eltérő foglalkoztatása körében kerülnek felhívásra. Ugyanakkor nagyon is praktikus kérdés a munkavállalók kereshetőségi joga (locus standija), itt elsősorban az Mt. területi és személyi hatályát kell idéznünk, amely normák azonban nem tipikusak a magyar ítélkezési gyakorlatban. E törvényhelyeket együtt értelmezve úgy véljük, hogy előremutató és a jövőre nézve is perspektivikus a posting irányelv relatíve nagyszámú ítéletben történő érdemi hivatkozása.

5. A transzfer irányelv (2001/23/EK irányelv)[11]

A feldolgozott ítéletek körében összesen huszonkét alkalommal történt közvetlen hivatkozás az irányelvre, ezek között tizennyolc érdemi és négy nem érdemi[12] hivatkozást detektáltunk. E körben is az alapfogalmak, illetve az irányelvi szabályok hatálya áll a vizsgálat középpontjában, ezért e tekintetben szintén kifejezetten hasznosnak tűnik az irányelvre való rendszeres hivatkozás. Kiemelendő az is, hogy a Kúria ítéleteiben számos alkalommal találtunk az irányelv mellett uniós bírósági[13] esetjogi hivatkozást is, ráadásul az idézések az esetek döntő többségében érdemiek voltak. Összességében elmondható, hogy logikailag a transzfer fogalmi elemei és tárgyi hatálya jelenik meg a legmarkánsabban az ítélkezésben, figyelemmel mind a speciális irányelvi elvárásokra, mind pedig az uniós esetjogban – de egyébként a hazai ítélkezésben is[14] – kikristályosodott szempontrendszerre.

6. A munkaidő szabályozásáról szóló 2003/88/EK irányelv[15]

A vizsgált ítéletek között tizenhárom hivatkozást találtunk az irányelvre, amelyből mindössze egy nem volt érdemi.[16] Hasonlóan a transzfer irányelvhez, a munkaidő kapcsán is jellemzően alapfogalmak kerültek szóba a hivatkozások szövegkörnyezetében, de ebben az esetben színesebb volt a kép a tartalmat nézve. Nyolc esetben „implementációs hivatkozás” formájában, hét esetben pedig a releváns törvényi szabályok értelmezése kapcsán utalt az irányelvre a Kúria.[17] Mindemellett több EUB ítélet is feltűnt, akár visszatérően is,[18] de az egyes tartalmi kérdéseket illetően nagyobb jelentőséget tulajdonított a Kúria az Mt.-nek és a korábbi magyar bírói gyakorlatnak, az összességében nagyobb fokú Mt.-beli normavilágosság pedig minden bizonnyal megkönnyíti a jogalkalmazást és a munkavállalói jogérvényesítést.

7. Az egyenlő foglalkoztatás irányelvi szabályai – 2006/54/EK[19] és 2000/78/EK[20] irányelv

A vizsgált időszakban negyven ügy került a bíróságok, és végső jogorvoslati fórumként a Kúria elé. Három ítélet kivételével[21] valamennyi tartalmazott hivatkozást az irányelvekre, közülük is a 2000/78/EK irányelvre történő hivatkozások voltak túlnyomó többségben. Ugyanakkor szélesebb körű uniós joganyaggal találkoztunk, tekintettel arra, hogy a felek, és maga a Kúria is visszatérő jelleggel támaszkodott az EUB interpretációjára. Az uniós bírósági döntések hivatkozása a megállapítások alátámasztása mellett az irányelvek közvetlen hatályának, illetve alkalmazhatóságának kérdését illetően is felmerült.[22] A hivatkozások tartalma kapcsán azt láttuk, hogy az ügyek hatvan százalékában, huszonnégy döntésben szerepelt konkrét rendelkezésre utaló, érdemi hivatkozás, a fennmaradó tizenhat ítéletben azonban ez csupán formálisan merült fel. Ahol viszont érdemi irányelvi hivatkozásokkal találkoztunk, úgy találtuk, hogy azok funkciója valamennyi esetben alapvetően a hatékonyabb jogérvényesítést szolgálta.

***

A feltárt ügyek – noha a szabályozási területük kapcsán heterogenitást mutatnak – közösek abban, hogy döntő többségben konkrét rendelkezésekre alapított, érdemi uniós hivatkozást tartalmaznak, nem csupán a vizsgált irányelvekre nézve, hanem holisztikus jelleggel, az acquis communautaire teljes körére. A hivatkozások kiterjedt gyakorisága és érdemi mivolta több aspektusból is üdvözlendő.
A szabályozási oldalról közelítve a hivatkozások kapcsán, noha gyakran felmerült az irányelvek hatályának, illetve alkalmazhatóságának kérdése, de amennyiben utóbbira pozitív volt a válasz, ott többnyire a hazai szabályozási háttérhez fűződő citálásokkal találkoztunk. Ezáltal a hivatkozások nem csupán a magyar joganyag előírásainak megerősítéseként funkcionáltak, hanem azon felül, pontosabban azt kiegészítve az interpretációs anomáliák tisztázásaként is. Az elméleti oldal mellett az EUB releváns döntéseinek hivatkozása is kiemelt szerepet játszott. E körben nem mehetünk el szó nélkül a magyar bírói gyakorlat naprakészsége mellett, amely, reméljük, hogy a jövőben is konstans marad, hasonló kívánalom fogalmazható meg az EUB jogfejlesztő szemléletével szemben.
Összegzésképpen azt a következtetést vonhatjuk le, hogy a vizsgált munkajogi tárgyú irányelvek, illetve tágabb értelemben valamennyi közösségi jogi aktus és döntés megjelenése alapvetően elősegítette a munkavállalói jogok érvényesülését, noha ennek ellenpólusaként a hivatkozások egyúttal a szabályozási, valamint jogalkalmazási anomáliákra is rámutattak. Mindazonáltal ezek kiküszöbölése végeredményben éppen az eredeti célt, vagyis a munkavállalói jogérvényesítés effektivitásának növelését segítheti elő, azaz, ha nem is minden esetben „hatékony és tényleges” a jogvédelem, mindenképpen előre mutatónak tartjuk a Kúria utóbbi években kikristályosodott jogértelmezését.

Készítette: Dr. Takács Dóra, PhD hallgató, Debreceni Egyetem, Marton Géza Állam- és Jogtudományi Doktori Iskola.

 

Források jegyzéke:

[1] A kutatás eredményei hosszabb terjedelemben a Pro Futuro című folyóiratban jelennek majd meg.

[2] 2012. évi I. törvény a munka törvénykönyvéről (Mt.)

[3] A Tanács 89/391/EGK irányelve – intézkedések a munkavállalók munkahelyi biztonságának és egészségvédelmének javítására

[4] EBH 2016.07.M.15., M.70053.2020.113.

[5] Mfv.X.10.202/2019.

[6] 1993. évi XCIII. törvény a munkavédelemről (Mvt.)

[7] Az Európai Parlament és a Tanács 2008/104/EK irányelve (2008. november 19.) a munkaerő-kölcsönzés keretében történő munkavégzésről.

[8] Mf.30033.2020.12.

[9] Mfv.III.10.003/2017/5., Mfv.I.10.410/2011/4.

[10] Az Európai Parlament És a Tanács 96/71/EK irányelve (1996. december 16.) a munkavállalók szolgáltatások nyújtása keretében történő kiküldetéséről (posting irányelv)

[11] A Tanács 2001/23/EK irányelve (2001. március 12.) a munkavállalók jogainak a vállalkozások, üzletek vagy ezek részeinek átruházása esetén történő védelmére vonatkozó tagállami jogszabályok közelítéséről.

[12] Mfv.II.10.084/2018/4., Mf.31.314/2020/7., Mfv.II.10.155/2014/10., Mf.680394.2015/24.

[13] Értsd: az Európai Unió Bírósága (a továbbiakban: EUB) esetjoga.

[14] Lásd elsősorban az MK 154. számú munkaügyi kollégiumi állásfoglalást és az azt követő bírói gyakorlatot (pl. Mfv.I.10.753/2007.)

[15] Az Európai Parlament és a Tanács 2003/88/EK irányelve. (2003. november 4.) a munkaidő-szervezés egyes szempontjairól.

[16] Mfv.II.10.139/2013/9.

[17] Mfv.II.10.177/2018/4.

[18] Pl. C-397/01. és C-403/01. sz. Pfeiffer és társai egyesített ügyekben 2004. október 5-én hozott ítélet (ECLI:EU:C:2004:584), C-429/09. sz. Fuß ügyben 2010. november 25-én hozott ítélet (ECLI:EU:C:2010:717).

[19] Az Európai Parlament és a Tanács 2006/54/EK irányelve (2006. július 5.) a férfiak és nők közötti esélyegyenlőség és egyenlő bánásmód elvének a foglalkoztatás és munkavégzés területén történő megvalósításáról.

[20] A Tanács 2000/78/EK irányelve (2000. november 27.) a foglalkoztatás és a munkavégzés során alkalmazott egyenlő bánásmód általános kereteinek létrehozásáról.

[21] Mfv.10051/2020/3., Mfv.10707/2017/7., Mfv.10094/2014/7.

[22] Lásd pl. C-26/62. sz. van Gend en Loos ügyben 1963. február 5-én hozott ítélet (ECLI:EU:C:1963:1), C-6/64. sz. Costa v. ENEL ügyben 1964. július 15-én hozott ítélet (ECLI:EU:C:1964:66), C-41/74. sz. Van Duyn-ügyben 1974. december 4-én hozott ítélet (ECLI:EU:C:1974:133), C‑6/90. és C‑9/90. sz. Francovich és társai egyesített ügyekben 1991. november 19-én hozott ítélet (ECLI:EU:C:1991:428).

Kategória: KormányzásMunkaügyi ellenőrzésEurópai UnióBrexit Eng: Fogyasztóvédelem: Consumer Protection: 16th Anniversary: 
Kutatócsoport2
Checked
2 óra 46 perc ago
Feliratkozás a következőre: Közjavak RSS hírcsatorna